Bemutatták Luka Modrić önéletrajzi könyvét

Luka Modrić neve manapság divatos a futball világában. Néhány nappal ezelőtt megkapta a 29 év feletti játékosoknak odaítélt Golden Foot-díjat, most pedig önéletrajzi könyvét mutatták be Zágrábban, melynek címe „Az én játékom”. A kötetet Robert Matteoni írta.

A több száz szurkoló mellett, akik az esemény előtti dedikáláson vettek részt, több futballsztár is helyet foglalt a közönség soraiban a könyvbemutatón, a Real Madridot Marcelo és Emilio Butragueño képviselték. De ott volt még Zvonimir Boban és Sir Alex Ferguson is, hogy méltassák a horvát középpályást.

Modric

„Az ő, és ezáltal a mi történelmi világbajnokságunk a bizonyítéka annak, hogy egy olyan kapitányunk van, aki az utolsó erejével, a hosszabbítás utolsó pillanatában is teljes áldozatkészségről tesz tanúbizonyságot” – mondta Boban honfitársáról.

„Ez a győzelem, a megbékélés üzenete. Az értékek üzenete. Ez az üzenet pedig maga, Luka Modrić. Úgy gondolom, hogy két szóval tudnám jellemezni őt: szerény zseni.”

„Kielemezve karrierjét, különösen a gyerekkorának történéseit, láthatóvá válik, hogy micsoda remek példa ő a fiatalok számára arra, hogy a tehetség a testi erőt le tudja győzni” – mondta Ferguson.

„Modrić minden fiatal számára példaértékű, függetlenül magasságról, alkattól, erősségtől. Őszintén gratulálok egy olyan játékosnak, aki a testi adottságokra vonatkozó minden érvet megdöntött.”

Modric

„Nagyon szerettem volna egy önéletrajzi könyvet készíteni, most pedig valósággá válhatott. Nagyon kedvelem a sportolók ilyen kiadványait. A legutóbbi, amit elolvastam, Andre Agassi könyve volt” – mondta Modrić.

„Ez a vágyam a világbajnokság után csak erősödött. Hiányzott valami ahhoz, hogy végre elkészüljön egy ilyen könyv, aztán jött a világbajnokság.”

„Amikor fiatalabb voltam, még Zadarban, az akkori edzőm, Domagoj Bai hozott nekünk könyveket, a hét elején, és felajánlotta a lehetőséget, hogy olvassuk el őket, és utána beszéljünk arról, hogy mit olvastunk.”

„Én azt tanácsolnám a gyerekeknek, hogy amikor tudnak, szakítsanak időt arra, hogy legalább napi 15-20 percet olvassanak. Ez segíteni fogja a fejlődésüket.”

Forrás: realmadrid.com, MARCA, AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK