Benzema belső békéje

Alfredo Relaño, az AS korábbi főszerkesztője osztotta meg gondolatait a lap hasábjain Karim Benzema jelenlegi helyzetével kapcsolatban.

Azok közé tartozom, akik Benzemát elkönyvelték olyasvalakinek, akiből hiányzik a tűz, aki mindig ott van a kezdőben, függetlenül attól, hogy milyen formában van. A kihívói jöttek és mentek, miközben ő továbbra is csak játszott, még akkor is, amikor épp öt kilogramm túlsúlyt cipelt magán. Mindig észrevettem a benne rejlő stílusos eleganciát (emlékszem, hogy Ferrándiz figyelmeztetett, hogy ott van benne „Nureyev lába” [Egy orosz balett-táncos – a szerz. kieg.]), de teljesen elkeserített, amikor láttam, hogy fejben nincs rendben és nem jönnek a góljai. Ez a feladat Cristianóra hárult, de feküdt is neki a dolog. Ancelotti egyszer „gól egyenletnek” nevezte ezt a jelenséget, ami annyit jelentett, hogy senki nem vitatta, hogy kinek kell a legnagyobbnak lennie. A hetes pedig megfelelt az elvárásoknak, ahogy mindenki tudja, évenkénti ötven góllal.

Benzema

Benzema, aki belül végtelenül nyugodt
De most, hogy Cristiano távozott, Bale pedig bujkál, Benzema lépett elő, hogy magára vegye a támadások felelősségét, és küzdjön a Pichichiért. Zidane az „apaisé” francia szóval jellemezte, amit Hermel [Az AS francia munkatársa – a szerz. kieg.] a maga idejében a nyugalom és higgadtság kifejezésére használt. De nekem egyáltalán nem tűnik nyugodtnak vagy higgadtnak, mert ezek a szavak számomra fizikai megnyugvást tükröznek, ami nem felel meg a valóságnak. Ehelyett ő aktív, készséges, együttműködő, versenyképes. Zidane azt próbálta kifejezni, hogy úgy érzi, a játékosa megtalálta a belső békéjét és összhangba került környezetével.

Benzema

Fél szemmel mindig a kapu felé
Hermel korábban azt mondta nekem: „Amióta apa lett, megváltozott.” Néhány évvel ezelőtt a futballon kívüli élete nem volt példaértékű. Sokszor sodorta bajba magát, néhányszor komoly bajba, régi barátokkal. Mostanra minden rendezett körülötte, talán a sok éven át tartó töretlen bizalom megváltoztatta. Így ma, azokon a Nureyev-lábakon feltámadt a felelősségérzet, ami lehetővé tette számára, hogy mindenkivel összedolgozzon, miközben fél szemmel folyamatosan a kaput figyeli, tudva azt, hogy kompenzálni kell a Cristiano távozásával kiesett gólokat. Jó őt ebben az állapotban látni.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK