Egytől egyig: Real Madrid – Galatasaray (6-0)

A madridisták az elmúlt évek trófeazuhatagában tündökölve talán nem tulajdonítottak volna pár éve akkora jelentőséget egy hazai hengerelésnek a BL-csoportkörben, de az idők változnak. A törökök lesimázása (nem sokkal a Leganés elleni ötös után) azonban egy jobb irányt mutathat a Real Madrid és szurkolói számára. Egy olyan utat, mely magában hordozza a stabil védekezést, a fegyelmezett támadásépítést, a megfelelő rotációt, és a mag fiatalítását. De ez nem egyik napról a másikra fog történni, a következetes döntések akár a léptek, a berögződések zsákutcaként fenyegetnek, s iránytűként csak a pályán mutatott teljesítmény szolgálhat. Mi pedig folytatjuk utunkat a szubjektivitás macskakövein egyensúlyozva, és értékeljük a tegnapi szép produktumot.

Csapatok

Real Madrid (9)
Ilyen az, amikor a megfelelő támadósémához megtalálod az abba tökéletesen illeszkedő embereket. A Real Madrid számára állandó problémát jelentett az akciók építése a CR-korszak után (már alatta is, de a portugál tudása és mentalitása sokat kozmetikázott a helyzeten). Zidane alatt számos olyan mérkőzést láttunk, ahol a labda nélküli mozgás lassú és kilátástalan volt, a labdás elől menekültek a csapattársak, és minden labda be lett pofozva a vonal mellől előnytelen helyzetekbe. A Hazard-Rodrygo-Benzema trióban az a szép, hogy ők nem gólokat szórni, versenyt futni meg beadogatni szeretnének elsődlegesen, hanem játszani. És mi más inspirálhatná ezeket a játékosokat, mintsem egy olyan elmozgásokkal teli, passzsávokat szolgáltató, kényszerítőkre kész, az ellenfél tizenhatosának agglomerációját vaskézzel (de Vaskéz nélkül) uralni akaró felfogás, mint amit láthattunk. Ehhez persze jól jön egy dinamikus, távoli lövésekkel és kiugratásokkal jól boldoguló középpálya, és a támadásokat folyamatosan kísérő szélsőhátvédek, akik kicsit beljebb végzik a munkájukat az oldalvonaltól. Hiba lenne azt gondolni, hogy ez a kezdő, ezzel a felfogással mindenkinek szórni fogja minimum a hármasokat, de a játék képe (és a Leganés ellen látott termelés) arra enged következtetni, hogy ha jól sikerül használni a rendszer megfelelő elemeit, akkor még sok kellemes pillanat várhat a madridistákra ebben az idényben.

Galatasaray (2)
14 perc alatt minden tekintetben kiszálltak a meccsből, minimális ellenállást sem tudtak tanúsítani, négy meccs után még nincs góljuk a BL-ben. Courtois-t sem állították óriási feladat elé, így csak amiatt izgulhattunk, hogy a belga be ne verje a fejét egy eltévedt bárányfelhőbe. Kicsit olyan ez a török keret, mint mikor valaki, aki először Fottball Managerezik, választ egy topligás kiesőjelöltet, és gyorsan szeretné valahogy erősíteni a csapatát. Kaotikus.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Rodrygo Goes (10)
Nem szeretem ok nélkül osztogatni a tízeseket, nem is tudom, hogy legutoljára melyik játékosunkat illettem ezzel a hihetetlen pontszámmal. Ugyanis a tízes az az igazán különleges teljesítményekért jár. Amikor nem csak a saját csapatod szurkolói beszélnek rólad, hanem a fél világ. Egy 18 éves gyerekember most kiérdemelte. Tökéletes mesterhármas, tökéletes este – mi más illene ehhez, mint egy tökéletes pontszám? A helyezkedése valami hihetetlen, remekül veszi észre a folyosókat labdával és labda nélkül is, és brutálisan gyorsan hoz jó döntéseket a tizenhatoson belül. Ami segítség lehet a számára, hogy nagyon működik közöttük Benzemával a kémia, néhány stílusjegyben pedig mutatnak is hasonlóságokat. Nagyon nehéz lenne innentől kihagyni a nagyobb meccseken őt.

191107_rodrygo

Thibaut Courtois (8)
Fű alatt szép lassan újra lesz kapusunk Navas távozása után. Ez lehet, hogy erősnek hangzik a belgára nézve, de tagadhatatlanul látszott nála egy mély hullámvölgy, amelyen nem segített a szurkolók egy részének egysíkú és ellenszenvvel teli hozzáállása sem. Viszont mostanság elindult a dolog egy jobb irányba, ahol a jobb kapusteljesítmény mellett a kritikus hangok is egyre halkabbak, és ez a szurkolóknak, a játékosnak és a csapatnak egyaránt kedvező szituáció. Most már jönnek a stabil, helyenként pofátlanul magabiztos megoldások is a fontos védések mellé. Courtois úgy tűnik végre megérkezett Madridba.

Dani Carvajal (8)
Elképzelhető, hogy nézte kedden a Dortmund – Intert és Hakimit, a mostanában mutatott jó formáján még egy kicsit tudott javítani tegnap érzésem szerint. A Real támadójátékában általában a bal oldal a játszósabb, jobbról azonban Carvajal sem szokott tétlenkedni a jó betörésekkel, belöbbölésekkel, cutbackekkel. És mennyivel hatékonyabb Dani, ha közelebb játszik ő is a kapuhoz? A vonal mellőli semmibe hulló beadásokat felváltották a sokszínű, helyenként váratlan megoldások. Ezúttal sem maradt persze gólpassz nélkül, Benzema második gólja előtt az alapvonaltól centerezett. A házi versenyt már megnyerte, idén pedig az egyik legjobb játékos az egész védelemben.

Sergio Ramos (8)
Én már csak nevetni tudok a milliomodik panenkán, amit szemtelenül pofoz a kapu közepébe. Bár nagyon örültem volna, ha a 14. percben Rodrygónak adja a tizit, de végül a brazil srác amúgy is triplázott, úgyhogy már nem sajnálom. Védekezésről mit lehetne mondani, mikor a Galata nagyon nem is tudott a tűz közelébe kerülni? Nem sokat. Így inkább azt emelném ki, hogy ahogy nyomást gyakorolt a csapat, úgy ő is tolta feljebb a védővonalat, segítve a presszinget.

Raphaël Varane (7,5)
Az első öt percben három olyan hibája volt, ami után sokadszor morogtam, hogy miért is nem Militão kezdett, de aztán a továbbiakban már többnyire jó megoldásokkal jelentkezett, persze minimális volt csupán a nyomás a védelmen.

Marcelo (8)
Nagyon jó volt abban a 42 percben, amíg a pályán lehetett, éppen ezért volt sajnálatos, hogy olyan korán le kellett őt hozni. Két gólpasszt adott 7 perc alatt, és nagyon erősnek nézett ki vele a bal oldal támadásban, szinte mindenkivel összhangot tud kovácsolni maga körül, legyen az frissen érkező, vagy évek óta az oldalán játszó társ.

191107_marcelo

Casemiro (7,5)
Mostanában sokszor reflektorfénybe került, hiszen a kilátástalanul sodródó Realban a kevés jó játékos egyike tudott lenni. A Galata ellen is jól mozgott, és mivel a „török” támadók annyira jól mutattak a pályán, mint bablevesben a porcukor, kicsit szabadabban, kevesebb felelősséggel játszott. A labdakihozataloknál azért szükséges volt, hogy opciót biztosítson, és egy-két kisebb hibát leszámítva feladatait jól oldotta meg. Gólt is szerzett, sajnos les miatt (jogosan) érvénytelenítették.

Toni Kroos (8)
Ahogy a Leganés ellen már utaltam rá, Toni Kroos szinte kivirágzott. Élvezi, hogy máshogy támadunk, élvezi, hogy sokkal több az opció, nem csak egy társat tud kiválasztani, kevesebbszer kell kényszerűségből döntenie. Most egy büntetőt hozott össze Ramosnak, illetve volt egy remek kapáslövése is, Muslerának bravúrra volt szüksége a hárításhoz (aztán kérdés, hogy Benzi mit akart azzal a kapálózással, de majdnem sört terítettem a tévére).

Fede Valverde (8,5)
A KFC-korszak beköszöntött. Kroos és Casemiro közé megérkezett az F, azaz Fede, és vele látszik teljesnek a Real Madrid középpályája. Hat tüdővel rendelkezik, a dinamikus támadások mozgatórugója, egy borzasztóan sokoldalú játékos. Casemiro lecserélése után ő húzódott hátrébb, a védelem elé, azt is hibátlanul oldotta meg, labdaszerzéseiből kontrázni is tudtunk. Az ellenfelek szempontjából rendkívül kellemetlen figura lehet, egy másodpercnyi megállást, hezitálást sem enged, és nagyon nehéz túljutni rajta.

191107_fede

Eden Hazard (7,5)
Talán egy külön posztot is megérne az egész Hazard-jelenség, de az már most körvonalazódik, hogy nem azt az Hazard-t kell várnunk, amelyiket a Chelsea-ben láttuk, és nem egy CR-szerepkört kell tőle várni és elvárni. Továbbra is adós azért a pontosabb befejezésekkel (tegnap közel járt, de Musleráról épp elpattant a kapu mellé a lövése), de folyamatosan köti le az ellenfelek figyelmét, és segít helyzetet teremteni a többieknek is. És valahogy jobban áll a Realnak, hogy nem egy emberen múlik minden, és hogy nem Hazard formájától kell várni a csodát. Ne aggódjunk, a belga be fog indulni, és fogjuk még őt is kihirdetni a meccs legjobbjának.

Karim Benzema (9)
Nincs megállás, a francia továbbra is remek formának örvend, ebben az ingerekben gazdag környezetben pedig még szebben ragyog, mint eddig. Kétszer is jókor jó helyen érkezett, bár egyszer sem volt bonyolult a feladat, érkezni is tudni kell. Az igazán szépet Rodrygo harmadik gólja előtt csinálta, az a visszapassz valami csodálatos volt. Ez a duó nagyon jól mutat együtt, igazán sok bennük a lehetőség bármelyik csapat ellen.

Cserejátékosok

Ferland Mendy (6)
Talán a leggyengébb teljesítmény volt az övé a Real Madridban, bár védekezésben nem akadt kivetnivaló, sok támadásunk ment el rajta, mert rossz döntést hozott. 

Luka Modrić (7)
A múltkor is, ezúttal is tudott adni a meccshez csereként. Nálam alapesetben nem férne be a kezdőbe, de a padról beszállva nagyon hasznos lehet a későbbiekben.

Isco (7)
Majdnem fejelt egy gólt rögtön a beállását követően, és akárcsak horvát kollégájára, rá sem lehet panasz a neki szánt bő húsz perc alapján.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (9)
Jó kezdő, jó taktika, megfelelő cserék, szép eredmény. Rodrygo és Valverde beemelése, a nekik szánt bizalom jó felismerés a francia részéről, mindketten jelentősen tudnak emelni csapatrészük teljesítményén. A támadójáték is sokat változott, a csapat megszállta az ellenfél tizenhatosát, több variációs lehetőséget biztosítva. Casemiro pihentetése fél órára is kiváló döntés volt, a tankokból is néha kifogy az üzemanyag. Szóval ez egy járható út, így tovább Zizou!

191107_zizou

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK