Marcelo: Úgy tekintünk erre a meccsre, mintha egy döntő lenne

Marcelo a csapat hozzáállásáról beszélt, de újra megemlítette a kijevi döntő előtt történteket is.

A meccsről: "Tudjuk, hogy nehéz összecsapás lesz, de meg kell nyernünk. Már alig várjuk, hogy újra a BL-ben és a Bernabéuban szerepeljünk, rendkívül motiváltak vagyunk. Nehéz lesz, de szeretjük az ilyenfajta meccseket. Az ilyen meccseken való szereplés minden játékos álma. Nyernünk kell, hogy megközelítsük az első helyet és hogy továbbjussunk. Úgy gondolunk erre a meccsre, mintha csak egy döntő lenne."

A csapat formája: "Nem gondolom, hogy visszaesett volna a formánk. Nem szerepeltem nagyon sok meccsen, de többen játszottam, mint egyesek. Sokkal jobban érzem magam, mint az előző szezonban, keményen dolgoztam ezért. Sosem tekintettem magamra sem kezdő-, sem cserejátékosként. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak trófeákat nyerni. Úgy kell tekintened magadra, mint a keret egy tagjára a huszonötből, hiszen nem fogsz minden mérkőzésen lehetőséget kapni."

Marcelo, Real Madrid

Száz mérkőzés a nemzetközi klubszíntéren: "Csodálatos érzés, hogy ilyen sokszor játszhattam ebben a sorozatban a világ legjobb klubjában. Érkezésem óta rengeteget tanultam, szinte az egész életemet itt töltöttem, ez egy hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség is. Boldog vagyok, és remélem, jó meccsünk lesz holnap."

Kritikák: "Tiszteletben tartom a kritikákat. A dolgok, amiket látok vagy hallok, nekem szólnak, ezért mindig a legnagyobb tisztelettel és odafigyeléssel kell kezelni ezeket a helyzeteket. Néha ártanak az embernek, és persze ezeket az embereket nem lehet tisztelni. De mindig óvatos vagyok, hogy ezeket a neveket tiszteletből ne mondjam ki nyilvánosan. Nem fogok ezekről az esetekről beszélni, megtörténtek, de világossá tettem, hogy a bántó kritikák sokszor motivációként szolgálnak. Sokat tanultam itt, többek között ezt is."

Nyerj egy Iker Casillas-ról szóló könyvet! Részletek az alábbi Facebook-posztban:

A BL motivációja: "Nem arról van szó, hogy a BL minden másnál nagyobb motiváció lenne. Ez mindig az adott meccstől függ. Öt év alatt négy BL-t nyertünk, de a bajnokságban nem voltunk olyan sikeresek – legalábbis mióta én itt vagyok, azaz tizenhárom éve. Éppen ezért minden egyes bajnoki küzdelem hatalmas motiváció már önmagában, a Real Madrid címeréért játszani pedig egészen elképesztő. Minden gyerek arról álmodik, hogy egy ilyen csapat tagja lesz egyszer. Nem lehet összehasonlítani a bajnokságot a BL-lel, hiszen két különböző sorozat. Engem személy szerint mindkettő egyformán motivál."

Idegesség a kijevi döntő előtt: "Eleinte sokkal nehezebb volt. Mostanra hozzászoktam a nyomáshoz, de ez mindig jelen van a Real Madrinál. Ez az ára annak, hogy a világ legnagyobb klubjánál játszol. Rettentően nagy felelősséged van. A nyomás pedig nemcsak meccsek közben, hanem a magánéletedben is jelen van. Persze ez minden munkában így van. Amikor a kijevi történetet elmondtam, a hozzám közel állóknak, a szurkolóimnak, az engem szeretőknek akartam bemutatni, hogy mi is mind ugyanolyanok vagyunk, mint ők. Vannak családi gondjaink, problémák akadnak a munkánkban, de tovább kell dolgoznunk, mint akárki másnak. Elmondtam a történetemet, és szerintem jól csapódott le az emberekben."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK