VIDEÓ – A Zidane és Jović között rejlő kommunikációs probléma

A Galatasaray elleni meccsen rögzített képsorok alapján nem egyszerű az edző és a játékos helyzete, ha taktikai megbeszélésre kerül sor. A szerb játékos ugyanis (egyelőre) nem tud sem spanyolul, sem franciául, edzőjének pedig az angol kommunikációs képességei limitáltak, ami lényegesen megnehezíti a helyzetüket.

Nem mindennapi képsorok láttak napvilágot a Movistar+ jóvoltából a Real Madrid Galatasaray elleni mérkőzéséről. Luka Jović épp készült pályára lépni, ám a csere előtt Zinédine Zidane még megpróbálta ellátni néhány tanáccsal.

A szerb támadó Rodrygo helyére érkezett a mérkőzés utolsó negyedórájában. Zizou angolul próbálta meg elmagyarázni neki, hogy a jobb szélt kellene birtokba vennie, egy az egyben helyettesítve a brazil szélsőt. Itt jött el az a pillanat, amelyben egyértelművé vált, hogy az üzenet megértésével akadtak problémák, teljesen világosan látszott, hogy kommunikációs probléma van a két fél között. A Real Madrid edzője rögtön észrevette (nem meglepő módon), hogy játékosa nem teljesen érti az instrukciókat.

You ok?” –  kérdezte Zidane, érdeklődve afelől, hogy a játékosa megértette-e a feladatait. Jović ezt követően egyértelművé tette, hogy nem minden volt számára világos.

Ezt követően Zidane a következőket mondta neki: „Támadsz, ez minden. Gyerünk!”

A szerb támadó helyzete sajnos kezd aggasztóvá válni, hiszen továbbra is adós az első góljával. Eddig összesen 9 mérkőzésen lépett pályára, igaz, mindössze 3 alkalommal volt kezdő és csak 292 percet tölthetett a zöld gyepen.

 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK