2019. November 20., Wednesday

Calderón: Pérez nem akarta Cristianót, ezért a portugál majdnem lemondott a Madridba való szerződésről (II. rész)

  • É. Csongor (Veidt) , PD , S. Emese (emiker)
  • Oct. 11, 2019, 6:05 p.m.
Az El Confidencial készített egy rendhagyó mélyinterjút a Real Madrid korábbi elnökével. A beszélgetés fő témája az, hogy Florentino Pérez hogyan és miként folytatott zaklató-lejárató hazugságkampányt Calderón ellen, de szóba kerül CR7 leigazolása és az exelnök úr jelenlegi életvitele is. Az olvasó eldöntheti, mennyi hitelt ad Calderón szavainak, ám egy biztos: mindenkinek ajánljuk ezt az interjút, különösen azoknak, akik szeretnek be-bepillantani a százmilliós játékosok és a brand jelentette csillogás mögé. Az interjú első részét már közöltük, jöjjön hát a folytatás!

Az első rész elolvasásához kattints ide.

Mit mondott önnek Florentino, amikor megtudta, hogy indul az elnökválasztáson az ő jelöltje, Villar Mir ellen?
Pérez már öt perccel azután vissza akart térni, hogy elment, s már a távozás pillanatában elkezdte megtervezni a visszatérést. Eljött a választás napja, megegyezett Villar Mirrel, s nyolc olyan elnökségi tagot is a jelöltjei közé helyezett, akik később az ő 2009-es stábjának is a tagjai voltak. Az igazgatótanácsban többsége lett, így akkor térhetett vissza, amikor csak akart, hűségesek voltak hozzá. De feltűntem a színen, s ő minden eszközzel próbálta megakadályozni az indulásomat, nyíltan ellenem lépett fel egy nyilvános eseményen. Aznap sokat érdeklődött afelől, hogy meglesz-e a jóváhagyásom az induláshoz, érdekelte, hogyan érem majd ezt el, kikkel akarok beszélni… Ragaszkodott ahhoz, hogy hagyjak fel a tervemmel, hogy az őt képviselők mellé álljak. Ezt megtagadtam, természetesen, s támadt egy remek ötletem: kiszivárogtattam Roncerónak (az AS újság Real Madrid-részlegének igazgatója – a szerk. kieg), hogy a Banco Popular támogatásával indulok, s ő publikálta ezt a hazugságot. Valójában sosem beszéltem ezzel a bankkal, de féltem, hogy valódi támogatómat, a Banco Gallegót megkörnyékezi Florentino, és a befolyása miatt esetleg visszalépnek.

A választási győzelmét viták övezték, egy bíróság érvénytelenítette a levélszavazatokat.
Mikor a klub vezetőségének tagja voltam, egy nap beléptem egy terembe, ahol rengeteg embert láttam ívekkel, fénymásolatokkal, borítékokba süllyesztve különböző dokumentumokat. Megkérdeztem, mit művelnek, senki nem felelt. Azt láttam, hogy éppen a levélszavazatokat hamisítják meg Villar Mir érdekében. Ezt követően mindent elkövettem, hogy ezeket a szavazatokat ne vegyék figyelembe, mivel tudtam, hogy manipulálták őket. Ezt nyilvánosan is bejelentettem, s mi történt? Engem jelentettek fel a bíróságon, hogy én kreáltam ezeket a hamis szavazatokat. Az urnáknál tisztán nyertem, a levélszavazatokat figyelmen kívül hagyták, s itt kezdődtek el a problémáim. 

Mi történt?
Az ügy egy bíró, Sanz Altozano elé került, aki az ACS vezérigazgatójának unokatestvére volt – ők mindketten a Real Madrid pártoló tagjává avanzsáltak már addigra, átugorva a várólistán. Ez a bíró azt állította, én hamisítottam meg a szavazatokat. A nyúl vitte a vadászpuskát! Az ügy végül a tartományi törvényszék elé került, majd a klub egy emberét több mint egy év börtönre ítélték. A szavazatokat megsemmisítették, s én nyertem.

A győzelme bejelentése körül is kirajzolódott egy kisebb botrány.
Az történt, hogy Florentino nem hagyta jóvá. Mindenki felhívott, hogy gratuláljon, kivéve Villar Mirt, természetesen, majd felhívtam a klubot, hogy kihirdetik-e nyilvánosan a győzelmemet, mire azt mondták, nem, legyek kedves várni. Nem tudtam, mi történik, aztán nem hivatalosan megtudtam az ott dolgozóktól, hogy felhívták Florentinót, hozzájárul-e ehhez, ám ő nem vette fel a telefont, mert épp egy esküvőn vett részt Párizsban.

Ez furcsa, hiszen elvileg már hónapokkal azelőtt távozott akkorra.
Igen, de próbálták húzni az időt, hiszen a levélszavazatok körüli zűr miatt még mindig reménykedtek. Azonban belefáradtam ebbe, s bejelentettem a győzelmemet, azt is hozzátéve, hogy a Madrid megtagadta ennek közzétételét. Adtam egy interjút is a MARCA-nak. A következő nap felhívott Florentino, kérdőre vont, hogyan mondhattam ilyeneket, s hogy ez így nem szokás. Ekkor ismerte fel, hogy nem lesz képes irányítani engem, s hogy meg fogom nehezíteni az életét.

S elkezdődött a nyomásgyakorlás.
Szinte el sem foglaltam a pozíciómat, már érkeztek a támadások. Mindenféle bűnökkel megvádoltak. Igazi lejárató kampányt folytattak annak érdekében, hogy távozzak. Rémisztő volt. Florentino fiai ott ültek a taggyűléseken az első sorban, s kidagadó erekkel kiabálták, hogy tolvaj vagyok, s távoznom kell. Florentino erre azt mondta nekem: „Hogy az én fiaim ezt tették? Szörnyű, szörnyű…” Mintha az apjuk tudta nélkül cselekedtek volna! Nem egyszerű elmagyarázni ezt, hiszen nehéz elhinni, hogy mindezt büntetlenül megtehették. A zaklatások kemények és kellemetlenek voltak. A jelöltségem két és fél éve valódi kálvária volt, melyet a legádázabb ellenségemnek sem kívánok. A nagyobbik lányomnak testőrökkel kellett közlekednie négy hónapig a fenyegetések miatt, mindannyiunkat Pérez jelöltjének, Villar Mirnek a magánnyomozói követtek egy éven át. 

Miért bérelt volna fel magánnyomozókat?
Florentino és Villar is elhatározta, hogy fellép ellenem, hiszen növekvő veszélyt láttak bennem. Villar Mir felbérelt embereket, akik követték a nejemet a boltba, az utcán a lányom nyomában jártak… Mind nagyon megijedtünk. Amikor aztán bezárt az Interviú nevű lap, az egyik szerkesztő eljuttatta hozzám a detektívek teljes jelentését. Később Villar Mir is elismerte a bíróság előtt, hogy ezek az ő megrendelésére készültek, viszont tartozása maradt az ügynökségnél, akik így kiadták az információt az újságnak.

Calderón az újságunk rendelkezésére bocsátott egy vaskos jelentést, amelyet a Mira nevű magánnyomozó iroda készített róla. Ebben voltak vele kapcsolatos személyes információk, fényképek a házáról, jelentés a gyerekeiről, és elismerték azt is, hogy titokban követték a feleségét, illetve rendszeresen járóröztek az ingatlanja körül.

A megfigyelés szálai – melyek kiterjedtek Calderónra, a családjára és a munkakörnyezetére – Olaszországig is elértek. A Real Madridnak ekkor épp a Juventus ellen volt mérkőzése. A magánnyomozók megfigyelték a klub körüli dolgokat, majd részletes jelentést készítettek a csapat költségvetéséről, és az olaszországi utazás logisztikájáról. Aztán mindent kiszivárogtattak a sajtónak. Az Interviú szerint Villar Mir milliókat fizetett ezekért az információkért.

Az akciósorozatnak kézzel fogható eredményei lettek, az ügyfél így elégedett volt: „Az Interviú birtokába jutott egy e-mail, amelyben Villar Mir cégcsoportjának egyik igazgatója az elégedettségét fejezi ki a nyomozás során feltárt dolgokkal kapcsolatban, és azt írja, hogy itt az idő »leszúrni« Calderónt. Ehhez elég volt annyit tenniük, hogy mindent kiszivárogtattak a köztudatba, elsősorban a Real Madrid intézményén belül, de sok minden a médiában is megjelent” – írja az Interviú. A magánnyomozók jelentése egyébként az alábbi mondattal kezdődött: „A klub legutóbbi elnökeivel ellentétben José Ramón Calderón úr nem tartozik Spanyolország legvagyonosabb emberei közé.”

Tudja, hogy Florentino mit fizetett ezért a magánnyomozói jelentésért?
Nem. Csak azt tudom, hogy Villar Mir keze benne volt a dologban, hiszen ezt elismerte a bíróságon. Néhány évvel később mellém ültették ezt az embert egy bikaviadalon. Elképzelhetik, milyen feszültség volt a levegőben. A csendet én törtem meg: „Nyugodtan ideadhatnád nekem a lányomról készített fotókat, hogy teljes legyen a családi album.”  Villar Mir láthatóan nagyon ideges lett, majd távozott.

Milyen szerepet játszott a média az ön elleni hadjáratban?
Kulcsfontosságút. A Unidad Editorial elképesztő hazugságok sorozatát publikálta velem kapcsolatosan. Azt terjesztették rólam, hogy a klub bankszámlájáról fizetek prostiknak, italokért, és az állatorvosomnak is. Vagy hogy a fiaim tolvajok, a klubnak pedig kétes üzleti ügyei vannak Romániában. Egyik barbár, észszerűtlen dolgot a másik után.

Ön beperelte őket.
Igen, és meg is nyertem a pert. Amikor már az El Mundo is arról írt, hogy személyes célokra használnom a klub pénzét, az emberek azt gondolták, hogy „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”. Tehát hogy valamennyi igazságtartalom biztos van a pletykákban. Ilyen a spanyol emberek mentalitása… A nekem kedvező ítéletről viszont senki sem adott hírt. Nos, a bíróság kötelezte az El Mundót erre, de ők is félig elrejtve, fű alatt tették meg ezt. Senkihez sem jutott el a hír. Erre a fajta vádaskodásra senki sincs felkészülve. Egy ezerszer elmondott hazugság könnyen igazsággá válhat. A két újságíró, akiket elmarasztalt a bíróság a velem kapcsolatos álhírek terjesztéséért, Alcaide és Carbajosa, már több mint tíz éve a Real Madrid alkalmazásában állnak, busás fizetéssel. Az Editorialtól Inda (azaz Eduardo Inda, akkor a MARCA igazgatója, most saját online újságja van Okdiario néven – a szerk. kieg.) volt érintett, egy megalomán személyiségű ember, aki mindig azt hiszi, hogy olyan nagy sztoriba botlott, mint a Watergate-botrány.

Ön nem költött semmire a klub bankszámlájáról?
Az ég szerelmére! Pontosan tudták az újságírók is, hogy hamis dolgokat terjesztenek. Egyszerűen visszaéltek a helyzetükkel, a nyilvánossággal, azzal a céllal, hogy lejárassanak egy embert. Annyira zavart engem ez a sok hazugság, hogy összehívtunk egy sajtókonferenciát a Bernabéuban, ahol a Banesto és a Banco Gallego bankok egy-egy igazgatója beszélt. Ők tanúsították, hogy ezek az állítólagos bankkártyák, amiket én használok, nem is léteznek. Egy nem létező bankkártyával pedig nem tudsz pénzt költeni. Egy idő után elegem lett, bepereltem őket, győztem, a bíróság ítélete szerint pedig… 18 ezer eurót kellett fizetniük nekem. De hol az igazság? Senki sem értesült arról, hogy hazudtak rólam. Egyáltalán mi értelme volt ennek a büntetésnek? Tizenegy évvel később még mindig arról kérdezgetnek az emberek, hogy valóban költöttem-e pénzt azokról a bankkártyákról.

Az ön elmélete erről a lejárató kampányról a következő: Florentino megbánta, hogy távozott a Real Madrid éléről, s vissza akart térni bármi áron…
Ez világos, evidens. S nem mindig ő maga tett ellenem, hanem olyan emberek, akik jók akartak lenni nála. Az a két újságíró úriember, akik publikálták a levélszavazatok ügyét… Hogy lefizették-e őket? Nem tudom. De amit biztosan tudok, hogy az El Mundo két munkatársa, akik engem támadtak, jelenleg egy vagyont keresnek a Real Madridnál. Az, hogy egy klub elnöke alkalmaz két olyan firkászt a kommunikációs részlegen, akik az elődjét támadták, felháborító. Mintha a Real Madrid biztonsági főnöke egy rablónak adna munkát, aki előzőleg kifosztotta Florentino házát. Ez a két szégyentelen ott tevékenykedhet. Nemhogy elmaradt a tévedésük beismerése, hanem Florentino egyenesen azt mondta nekik: „Gyertek ide!” S nem ők az egyetlenek. Az is nyílt titok, hogy Indát a kezdetektől támogatta Florentino az újságírói kalandozásaiban.

Amikor még elnök voltam, egy nap felhívott Julio Ariza (az Intereconomía munkatársa), hogy megkérdezze, mit szólnék Josep Pedrerol leszerződtetéséhez. Mondtam neki, hogy számomra ez teljesen mindegy. „Nem értesz, nekem Florentino mondta azt, hogy vegyem fel.” Mondtam, fogalmam sincs, ember, vedd fel. „De neked ez nem számít?” Nem, abszolút hidegen hagy. Nem ezért vagyok itt. A hozzájárulásomat kérték ahhoz, hogy alkalmazzanak egy újságírót. „Nekem azt mondta Florentino, hogy jó barátja, s nagyon jó munkaerő.” S mi történt? Nyilván Pedrerol nagyon hálás volt ezt követően Florentinónak. Eleinte mindez nagyon meglepett, aztán ráébredtem, egy olyan sűrű erdőbe keveredtem, ahonnan igen nehezen fogok kibotorkálni. Ez egy cápákkal teli medence; ha egy újabb cápa kerül bele, az helyet csinál magának, ám ha egy hozzám hasonló halacska, azt felfalják. Valamilyen csoda folytán élve kikecmeregtem belőle.

Milyen szerepet játszott ebben Ferreras?
Kommunikációs igazgató volt a klubnál, amikor megérkeztem.

Semmi több?
Nos, jelentős befolyása volt a klubnál. Többször meg kellett őt fegyelmeznem, mivel nem tudott viselkedni a díszpáholyban. Egyszer Santanderben mutogatni kezdett egy gólunk után. A Racing elnöke, Santiago Díaz azt mondta: „Ramón, mi nem ezt érdemeljük.” Ferreras nagyon indulatos, ösztönös ember. Aztán kiderült, szakmailag kiváló, remekül bánik a televízióval. De a Madridban… komoly befolyással bírt Florentinóra, aki nagyon bízott benne.

Az ön ellen felhozott témák egyike volt Nanín szerepe, akit azzal vádoltak, hogy manipulálta a taggyűléseket.

Feltűnt, majd köddé vált… Egyáltalán nem ismertem azt a fickót.

Nem ismerte korábban?
Soha életemben nem láttam. A polgárőrség egyik alezredesének fia, aki egy barátom jó barátja. Azt mondta nekem: „Van itt egy fiú, aki tudna segédkezni a kampányban.” Mondtam, akkor jöjjön. Nagyon aktív volt a választások idején, akár húsz órát is dolgozott egy nap, így a győzelmem után őt is név szerint megemlítettem a köszönetnyilvánításomban. Innentől ez egész életemben végig fog kísérni. Egy dolgot tett csupán, bejuttatott kilenc olyan fickót a taggyűlésre, akik nem voltak socio compromisariók (gyűlési megbízottak – a szerk. kieg.). Ez eltörpült az 1350-es összlétszám mellett, így természetesen nem is volt hatással semmire; több száz szavazattal nyertem. Mi érdekem fűződött volna egy ilyen trükkhöz? Egyszerű lejárató kampány zajlott ellenem. Többé nem is hallottam Nanínról. Rengeteg dologgal megvádolták, jegyüzérkedéssel, meg mindenféle aljassággal. Persze nem tudni, tett-e valaha ilyesmit, mert nem ítélték el semmiért.

Akiket bejuttatott, azok önre szavaztak. Nem ön akarta ezt?
Nem, nem, tulajdonképpen szórakozásból voltak ott, nem tudtam minderről semmit. Ez egy jelentéktelen ügy volt, de ha megvannak az eszközeid arra, hogy a bolhából elefántot csinálj… Igen, ott volt ez a kilenc fiatal, de úgy tettek, mintha egy bombát rejtettem volna el Madrid szívében. Azon voltak, hogy jogi útra tereljék a dolgot, azt állítva, a szavazatokat akartam befolyásolni. Semmi ilyesmiről nem volt szó. De aktivizálták a sajtóbeli holdudvart, s előrángattak. Úgy mondtam le, hogy egyszerre éreztem szomorúságot és megkönnyebbülést, hisz’ tudtam: ez volt az egyetlen megoldás. Azt a képet akarták sugallni rólam, hogy egy tolvaj vagyok, s ennél rosszabb senkivel sem történhet Spanyolországban. Valamilyen csoda folytán sikerült megmentenem a jó hírnevemet, bár nem rajtuk múlt. Nem érik be ugyanis annyival, hogy kinyírnak; még ki is vonszolnak a nyilvánosság elé, hogy ott vérezz el, s ordíts. Miért? Hogy a jövendőbeli aspiránsok, akik a Real Madrid elnökségére pályáznak, feljegyezhessék, mire kell számítaniuk. Így megy ez. Én túléltem. Egészen a közelmúltig fizettem az ügyvédeket. Perek, ügyvédek, undor, aggodalmak. Azt akarták, hogy fotó készüljön rólam a vádlottak padján, de nem sikerült ezt elérniük. Mindent archiváltak. Nem arról van szó, hogy megnyertem volna a pereket, egyszerűen el sem jutottak ezek az ügyek az ítélethirdetésig, megtörténtek a vádemelések, a nyomozásokat lefolytatták, de minden elhalt még azelőtt, hogy bíróság elé került volna. Florentino a taggyűlés ügyét egyenesen az alkotmánybíróságig vitte. Nem elégednek meg azzal, hogy elintéznek, ők vért akarnak.

De ki vádolta meg önt a klub pénzének költésével, Florentino vagy a Real Madrid?
A Real Madrid! És a többi igazgatósági tag, akivel összefutottam, nem tudja, hogy mit jelent az, hogy próbálják elcseszni az életedet. A taggyűlési dolog miatt kilenc év börtönt kértek rám. Végül megúsztam, de alakulhatott volna úgy is, hogy nem.

Miért mondott le, ha elvileg nem csinált semmi rosszat a taggyűlésben? 
Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és őszintén szólva se nekem, se a családomnak nem érte meg harcolni ilyen befolyásos médiumok ellen, melyek azon voltak, hogy valaki más töltse be a posztomat, és nem nyugodtak addig, míg ezt el nem érik. Képzelheti, mennyire örült ennek az egésznek a családom, akiket amúgy nem is érdekel a foci, és sose jöttek a páholyba az elnökségem idején se. Egy nap az orvos megmérte a vérnyomásom, és azt mondta: „Nem tudom, mennyire szereti a focit, de…” A nagyapámat infarktus vitte el, apámat pedig agyvérzés. Bármelyik nap majd’ elpatkoltam a páholyban meccs közben. És mennyire szívás döntőben veszíteni! (nevet) Lehetetlen volt megnyerni ezt a harcot.

Mesélje el, hogyan igazolta le Cristiano Ronaldót.
A leigazolások mindig ugyanúgy kezdődnek: azt hallod egy képviselőtől, hogy egy játékos váltani akar. Azt mondták nekem: „Cristiano a Realhoz akar jönni”. Hát akkor próbáljuk meg. Beszéltem David Gillel (a Manchester United akkori ügyvezető igazgatójával), és először nemet mondott, meg azt, hogy túl drága. Többször beszéltem Ronaldóval is, és azt mondta, hogy szeretne jönni, de nagyon tisztelte a Manchester Unitedet, és korrektül akarta intézni a dolgokat. Jött volna ő már előbb is, de a United azt kérte tőle, hogy újítsa meg a szerződését azzal a feltétellel, hogy következő évben távozhat, ezért így tettünk. Decemberben intéztük a transzfert, hogy ne legyen semmi gond. 80 millió fontért (azaz 94 millió euróért) vásároltuk meg árfolyamkockázat elleni biztosítással, hogy az árfolyam-ingadozások miatt ne változzon ez az ár. Amikor Florentino visszatért elnökként, már minden el volt rendezve. Valójában Florentino már tudott erről, mert José Ángel Sánchez (a Real Madrid általános igazgatója) – akit meghagytam a posztján, miután nyertem a választáson, annak ellenére, hogy Florentino embere – figyelmeztette őt: „Hallod, ezek leigazolták Ronaldót”. Amikor Florentino újra elnök lett, megpróbálta felmondani a szerződést, de meggyőzték, hogy ne tegye.

Már nem tudott meghátrálni.
Bonyolult volt, mert a szerződésben szerepelt egy büntetési záradék: ha a két fél közül valaki megszegi a szerződést, annak 30 milliót kell fizetnie. De Cristiano Ronaldo tudta, hogy Florentino nem akarja őt, és vissza akar lépni, emiatt felháborodott, és azt mondta az ügynökének (Jorge Mendesnek), hogy lemond a 30 millióról és arról, hogy Madridba jöjjön. Nem értette, hogy az elnök miért nem akarja őt, miután ő annyi erőfeszítést tett. Szerencsére aztán rendeződött a helyzet.

Pedig már épp majdnem úgy alakult, hogy nem jön.
Nem sokon múlt. Ezért volt rossz kettejük kapcsolata már az elejétől kezdve, a sok ölelkezés ellenére. Az csak színjáték volt kifelé. Hideg és vészjósló volt igazából a kapcsolatuk. Cristiano tudta, hogy Florentino nem akarta őt, és hogy én voltam az, aki leigazolta. Többször is beszéltem Cristianóval telefonon azokban a hónapokan. Nem mintha annyi érdemem lett volna a megszerzésében, mert nem volt nehéz: már a világ legjobbja volt, az utolsó szó pedig mindig a játékosé, és nem saját zsebből fizettem ki, mint ahogy Florentino se a saját pénzéből vesz játékosokat, hanem a klub pénzéből. Cristiano Ronaldo leigazolása végül is nem akkora dolog. Ami zavar, az azoknak a hitványsága és arcátlansága, akik most már azt hangoztatják, hogy közük volt hozzá. Florentino, legalább maradj csendben. Vagy légy egy kicsit nagylelkűbb, és ismerd el az elődeid érdemeit, hiszen mindannyian csak átmenetileg töltjük be ezt a tisztséget… kivéve persze Florentinót, aki már tulajdonosnak hiszi magát. Azt hiszi, hogy a koporsóját majd a Bernabéu trófeatermében helyezik el. Ilyen a mentalitása.

Azt mondta az elején, hogy Florentino jól kezdett elnökként, de a végére elég baljós alaknak írta le. Mi történt közben Florentinóval? Megrészegítette a hatalom?
A hatalom az oka. A Real Madrid elnöki posztja önteltté tesz. Florentino azt hiszi, hogy jó és rossz felett áll, és hogy mindent tud, a labdarúgásról is.

Hogy látja a csapat helyzetét ebben a szezonban?
Nagyon bonyolultnak. Az előző idényhez képest szinte semmit nem változtattak. Az edző kicsit mérges és csalódott, mert nem azokat hozták el neki, akiket eredetileg beígértek. Az az érzésem, hogy Florentino kényelmetlenül érzi magát Zidane mellett, amióta támadta Bale-t. Rossz a légkör. Minden arra mutat, hogy ez az eredményeken is meg fog látszódni. Jó a keret, és Hazard segíteni fog, de… képesek leszünk felvenni a versenyt azokkal a csapatokkal, akik jobban beerősítettek? Nem tudom. Azt is hittük, hogy lehetetlen háromszor egymás után BL-t nyerni, aztán lásd, mi történt…

Mindjárt végzünk: a Bernabéu reformjáról mit gondol?
Nincs értelme elpazarolni 800 milliót a világ egyik legjobb stadionjának felújítására, kivéve, ha valaki szeret nagyzolni. Én senkit se hallottam panaszkodni a stadionra. Persze végezhetsz rajta egy kisebb felújítást, hogy még jobb legyen, de 800 milliót kiadni… (ami végül úgyis több lesz, mint az lenni szokott az építkezéseknél). Az emberek azt hiszik, hogy a Real Madridhoz az égből pottyan a pénz, de a klubnak csak 30-35 milliós profitja van évente, nem több. Most majd a következő 35 évben viselni kell a felújítás 800 milliós költségét, miközben a játékosok fizetése is egyre magasabb. Legyünk korrektek: az új sportváros jó ötlet volt Florentinótól, de a stadion felújítása nem szükséges, mert olyan gazdasági kötelezettségekkel jár, amiket nehéz teljesíteni. Florentino csinált jó dolgokat is, de azok után, ami velem történt, nem vagyok valami kedves. Nem egy átlagos ellenfél volt, aki kezet nyújt neked a választások megnyerése vagy elvesztése után. Normális, hogy a Real Madrid soha nem hív meg a stadionba?

Mikor beszélt utoljára Florentinóval?
Nem is tudom… tíz éve talán?

Tönkrement a kapcsolat…
Nem is csoda! Azok után, amit velem tett.

Hát akkor ezzel végeztünk is.
Jól esett, hogy így távlatból el tudtam mesélni mindezt; szinte felért egy terápiával.


Hozzászólások

Tabella