Mignolet: Megmutattuk, hogy van helyünk a BL-ben

A Real Madrid elleni találkozót követően a Club Brugge játékosai közül Mignolet és a kétgólos Dennis álltak az újságírók rendelkezésére.

Mignolet:
„Pozitívnak kell maradnunk, hiszen pontot szereztünk a Real Madrid ellen a Bernabéuban. Ez egy jó ok arra, hogy büszkék legyünk magunkra. A 0-2-es vezetés a félidőben álmodozásra késztet, de azzal is tisztában kell lenni, hogy egy korai vezetés mindent megkavarhat később. De az első gólunk után megőriztük a hidegvérünket, hittünk a saját játékunkban. Végül pedig még lehetőségünk volt Dennis révén a győzelem megszerzésére is.”

„Igaz, hogy igazságos eredmény született, tekintve a kidolgozott helyzeteik számát. Minden jó, ha a vége jó, egy pont ebben a stadionban pedig bónuszpont, szóval egyszerűen csak örülnünk kell neki. Büszkék lehetünk arra, ahogy játszottunk. A találkozó előtt azt mondtuk, hogy a saját játékunkat akarjuk játszani, és végül ezt is tettük. A fiataljainknak nyugodtnak kellett maradniuk és maximális koncentrációra volt szükség tőlük, amit meg is valósítottak.” 

Mignolet

„A mai este legpozitívabb része az, hogy megmutattuk, van helyünk ebben a sorozatban. Ugyanez igaz a Galatasaray elleni meccsre. Mindkét meccsen elérhettünk volna ennél többet is. Teljesen megérdemelten vagyunk a BL csoportkörében. A mai teljesítményünket kellene alapnak tekintenünk a további mérkőzések előtt.”

Dennis:
„Ha három pontot szerzünk, az még jobb érzés lett volna. Mindenki arra számított, hogy a Real könnyedén átlép rajtunk, de felkészülten jöttünk ide, hittünk a saját képességeinkben. Hittünk abban, hogy van keresnivalónk itt. Kétgólos vezetésre tettünk szert, ami nagyszerű érzés volt, de az ember fejében egy ilyen csapat ellen mindig motoszkál, hogy bármikor megfordulhatnak a dolgok. Kicsit csalódott vagyok az egy pont miatt. De jó dolog, hogy egy pontot el tudtunk hozni a Bernabéuból. Ez még mindig egy masszív csapat, nagy név.”

Dennis

„Szerettem volna elfektetni a kapust az első gólnál, de elveszítettem az egyensúlyt, és végül a másik lábammal sikerült meglőnöm a labdát. A második gólnál megvolt a labda, el is akartam lőni, de amikor megláttam, hogy Courtois jön felém, úgy döntöttem, hogy átemelem. Kár, hogy a harmadik lehetőségemnél a kapus remekül védett. Nem akartam arra a sarokra helyezni, de rákényszerültem."

"Kedvelem Cristianót, számomra ő a világ legjobb játékosa. Szomorú voltam, amikor elhagyta a Real Madridot. A góljaimat úgy ünnepeltem, ahogy ő, hogy megmutassam, elveszítettek valamit."

(A mérkőzés előtt elmondta, hogy ha gólt szerez a Bernabéuban, akkor tetoválást csináltat – A szerz. kieg.) "Akkor most kettő is kellene. (nevet) A kamerába mindig viccelődök.”
 

Forrás: clubbrugge.be, AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK