Egytől egyig: Real Madrid – Club Brugge (2-2)

A Real Madrid a Santiago Bernabéuban folytatta a 2019-2020-as Bajnokok Ligája szezont. Az előző fordulóban elszenvedett párizsi vereség után Zidane csapatának kötelező feladat volt a Club Brugge elleni találkozó - legalábbis papíron. Jöjjön a szokásos értékelés, kizárólag szubjetktív módon.

Csapatok

Real Madrid (4)
Maradjunk annyiban, hogy ilyen kezdésre csak nagyon kevesen gondoltak volna. A vendégcsapat nagyon komolyan bekezdett, míg a madridi támadóalakulatnak nem igazán volt ellenszere a belgák zárt védekezésére. Ennek ellenére több helyzetig is eljutottak Kroosék, ám az eredményjelzőn nem láttuk ennek nyomát. Két elég buta védelmi hiba gyorsan kétgólos hátrányba sodorta a Real Madridot, ebből pedig már nem tudott úgy kijönni, hogy a három pontot otthon tartsa. 27 kapura lövésig jutott a csapat 73 százalékos labdabirtoklás mellett, amelyek kifejezetten soknak mondhatóak az utóbbi meccsekhez képest, ám ezekből csak kínkeservesen sikerült két gólt bekotorni. Nem volt ez annyira rossz (vagy mondhatnánk, hogy nem jó, de nem is tragikus), de az egyéni hibák végül pontvesztéshez vezettek, ráadásul a csapat továbbra is az utolsó helyen szerénykedik a csoportban.

Club Brugge (7)
Várakozáson felül teljesítettek, tökéletesen kihasználták az ellenfél hibáit, ráadásul ezeket gólra is váltották. Állták a sarat védelemben is, sikerült lezárni a területeket a Madrid előtt, a minőségbeli különbség viszont többször megmutatkozott. Mindezek ellenére is sikerült elhozniuk egy pontot a spanyol fővárosból, így a királyiak előtt is maradnak a tabellán.

Játékosok

A meccs embere – Toni Kroos (8)
Nagyjából két gól maradt a lábában, ha nem több, ennek ellenére nem tudok haragudni rá, mert becsülettel nyújtott klasszis teljesítményt. Magasan a legtöbb kulcspasszt (8) osztotta ki, de ő volt az az ember ezúttal is, aki képes volt forgatni a játékot. Hosszú passzainak több mint 90 százaléka sikeres volt, de bőven a legtöbb sikeres keresztlabdát (6) is ő osztotta ki. A 85. percben aztán Casemiro fejére varázsolta a labdát, amivel legalább az 1 pontot otthon tudta tartani a Real. 

Thibaut Courtois (5)
Nem igazán tehetett egyik gólról sem, de egyelőre semmi bravúrosat nem tudott felmutatni. Egy félidő jutott neki, a félidőben Zidane behozta a helyére Areolát. 

Dani Carvajal (6)
A csapatban ő mutatta be a legtöbb szerelést, de ezen kívül rendszeresen segítette a támadásokat is. 4 kulcspasszal segítette ki a játékostársakat, ám a védelemben ezúttal is hagyott némi kívánnivalót maga után a teljesítménye.

Sergio Ramos (5,5)
A kapitánynak is voltak kihagyásai a védelem közepén, az első játékrész elég gyengére is sikeredett tőle. A szünet után már máshogy jött fel a pályára és mindent megtett annak érdekében, hogy sikerüljön legalább az egyenlítés a csapatnak, ebben pedig hathatósan közre is működött. 

Nacho (5)
Nem az ő posztja a balhátvédpozíció, ez egyértelműen látszik. Támadásban nem tud eleget hozzátenni, ez látszik is a csapat játékán. Sajnálatos módon megsérült, így egy félidőnyi játék után Marcelo váltotta. 

Casemiro (7)
Három sikeres szerelést mutatott be, de a kulcspasszok (4) tekintetében is jeleskedett a brazil, góljával pedig a hajrában ki tudott egyenlíteni a Real Madrid. Hétről hétre jó formát hoz, ezt kellene a szezon egészére állandósítania, valamint a szokásos hibáit kellene elfeledni. Nagyon sok labdát szórt el az első félidőben, a szünet után viszont képes volt szintet lépni.  

Luka Modrić (4)
Ez most kevés volt a horvát karmestertől, ráadásul Kroos mellett még inkább kitűnt a gyengébb teljesítménye, sajnos a középpályás trióból ő volt a leggyengébb. Elszórt labdája végül bekapott gólt eredményezett, tőle végképp nem várna az ember egy ilyen eladott labdát.  

Eden Hazard (5)
Nagyon nem elég ez. Formába kell lendülnie a belga támadónak, mert ez így nagyon a várakozások alatt van. Nem tudott bemutatni sikeres cselt a mérkőzésen, ráadásul 17 alkalommal vesztett labdát. 13 párharcából mindössze 3 alkalommal verte meg ellenfelét, néhány villanásnál még mindig többre van tőle szükség.

Lucas Vázquez (3,5)
Nem tudom értelmezni a játékát, bár vannak hozzá hasonló rossz teljesítmények bőven. Az első félidőben kevés jó megmozdulása volt, elpattant tőle a labda, vagy olyan párharcba ment bele, amit már a labdaérintésnél érezni lehetett, hogy nem fog megnyerni. Bő 1 órát így is kapott, Vinícius váltotta a 67. percben. 

Karim Benzema (6,5)
A francia támadótól ezúttal elmaradt a gól, viszont ő mutatta be a legtöbb sikeres cselt a csapatban (3). Szokásosan mélyen visszajött a labdákért, valamint nagyon sokat változtatta pozícióját a támadóharmadban is, kimozogva a jobb és bal oldalra. Igyekezett helyet csinálni ezzel a középpályásoknak, akik második hullámban érkeztek egy-egy lövésre, így ezzel is helyzetet teremtve elő. 

Cserejátékosok

Alphonse Areola (7)
Kapott egy félidőt Zidane-tól, magabiztosnak tűnt a kapuban. A társak sokkal többször vonták be a játékba, mint belga társát, labdával is jól bánik a francia hálóőr. Bemutatott egy nagy védést.

Marcelo (7)
Továbbra is kell ő a bal oldalra, hatékonyan tudja segíteni a támadásokat még akkor is, ha nincs legjobb formában. A csapat játékán is meglátszott, hogy pályára lépett a brazil.

Vinícius (6)
A fiatal támadó újfent felemás teljesítményt nyújtott, elég sokszor megy bele olyan párharcokba, ahol nincs sok sansza megverni ellenfelét. Ennek ellenére majdnem assziszttal kezdte a játékperceit, valamint próbálkozott becsülettel ezek után is. Több lehetőséget kellene kapnia. 

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (5)
Nem volt rossz ez a kezdő, meg alapvetően a játékkal sem volt sok probléma, az egyéni megingásokra sok hatással nem lehett a francia mester. A védelmet azonban meg lehetne próbálni huzamosabb ideig Militaóval, a támadósort el tudnám képzelni Lucas Vázquez nélkül, beépítve jobban Rodrygót vagy Viníciust. A középpályán ugyanúgy a sztenderd hármas szerepelt, jól is mozgatták a csapatot, de elől akár Jović is kaphatott volna még lehetőséget. Nem nagyon akar összejönni eddig ez a BL idény a csapatnak, ennél sokkal több kell, ha a nyolcaddöntőnél tovább akar jutni majd a Real Madrid. Bár egyelőre a csoportkört kéne még átvészelni.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK