Mi MegKérdeztük: Mennyit kéne Lucasnak játszania?

Úgy döntöttünk, hogy kicsit közelebb hozzuk az olvasóinkat az oldal működéséhez, ezért rendszeresen fogjuk kikérni akár a te véleményedet a csapat életét érintő kérdésekkel kapcsolatban. Ha még nem csatlakoztál, de szeretnél te is tag lenni, a cikk alján találod meg a linket. Az alábbiakban Lucas Vázquez szerepéről kérdeztük tagjainkat, akik közül többen kommentben is kifejtették véleményüket, nekik ezúton is köszönjük. Menjünk végig a felvetett hat opción!

6. Rendszeresen kezdenie kéne a legtöbb meccsen – 2 szavazat
A szavazatok mennyisége alapján ez az opció a legnépszerűtlenebb, és valahol ez talán érthető is, hiszen Lucas nem tartozik sem a gálakezdős magba, sem a beépítendő fiatalok csoportjába, hónapok óta nem képes egy egyenletesen jó szintet hozni, ráadásul az évekkel ezelőtti 12. emberes státuszát is már elvesztette a szurkolók zöménél. Zidane azonban bízik benne, és rendszeresen számít a játékára, és amellett, hogy ezt tiszteletben kell tartani, a döntésének súlya van. A két szavazónk közül Dániel ki is fejtette írásban a gondolatait a témában: „Színigaz madridista a pali. A szívét lelkét kiteszi, úgy gondolom, hogy ZZ látja mit nyújt az edzéseken és a meccseken és a magánéletben is nélkülözi a sztárallűröket. Megy, csinálja, hajt, igazi madridista. Igen, a képességei terén talán hátrébb szorul a többiekhez képest, de egy Bale-lel szemben 2-0-s hátrányban nem csak sétálgat, hanem sprintel és küzd…”

5. Vésztartalék lenne, általában meccskereten kívüliként – 14 szavazat
Az, hogy ez az opció csak az ötödik helyen végzett, talán alátámasztja, hogy sokan becsülik Lucas munkáját és hozzáállását, amellett, hogy azért rendszeres kezdőként nem számítanának rá. Viszont csak kevesen száműznék őt állandó jelleggel a lelátóra. Emögött is húzódhatnak védhető érvek, hiszen ígéretes játékosok toporognak a szélső posztokon, és Hazard mozdíthatatlansága miatt a jobb oldal tűnik kiadónak az elkövetkezendő pár évre. Dávid is hasonló gondolatokat fogalmazott meg: „Nehéz kérdés. Képességei alapján sose volt Real Madrid szintű jatékos, viszont a szíve viszi előre, ami miatt szerethető figura! Ugyanakkor most már eljött az ideje, hogy távozzon és ne vegye el a játékperceket Vini és Rodrygo elől! A két brazilnak rendszeres játéklehetőségre van szüksége a fejlődés érdekében és bennük még rengeteg potenciál van, Lucas viszont jobb játékos már sose lesz!”

190928_Lucas_1

4. Nagyon ritkán kezdene, de szinte mindig be lenne cserélve – 17 szavazat
Azt hiszem ez az a helyzet, ami felé jelenleg haladunk, hiszen Lucas most nem kirobbanthatatlan kezdő (sőt, vélhetően egyre kevesebbet fog kezdeni, ahogy a fiatalok teret nyernek majd), viszont rendszeresen a keret tagja, és pályára lép. Amúgy az megállja a helyét Lucas esetében, hogy csereként beszállva többet tud időarányosan adni a meccs összképéhez, mint kezdőként, akár egy teljes 90 percen át. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, elég lesz-e egyáltalán a továbbiakban. A mester egyelőre megbízik benne, és az ő szava dönt. Lajos kommentben is részletezte nekünk szavazatát: „Talán egy Arbeloa2, így tudnám leírni egyszerűen és röviden, nem hiába 17-es… Robotol, küzd, hajt, de valahogy nem tud egy állandó jó formát mutatni. Egy kicsit még Callejónt látom benne, aki ilyesmi volt, de akkor a tökösebbek látták, hogy ennyi nem elég, és eladták. Lucas nagyon akar, hatalmas Madridista, de ez sajnos nem elég. Én azt mondom, nyugodtan lehet kerettag, de lassan át kellene adni a fiataloknak a helyét. Amikor kezd, akkor sokszor borzalmas, viszont csereként az a lendület, ami benne van, az sokszor jól jöhet, főleg, amikor tartani kell az 1-2 gólos előnyt (nem büdös neki a munka, visszazár, védekezik, majd támad, talán szélső védőként jobb lenne(?).”

3. A sok védekezést igénylő meccseken kezdene, amúgy csere lenne – 45 szavazat
Lucas esetében sosem a góllövés, vagy a kreativitás számított erősségnek, hanem a vonal melletti kulimunka. Az, hogy segít a védekezésben, visszazár a szélsőhátvédekkel, csúszik, mászik, küzd, hajt. Rengeteg madridista szimpátiáját ezzel vívta ki az elmúlt években, amikor nála sokkal jobb, nagyobb, értékesebb játékosok „adtak le” meccseket, míg Lucas neve mellett mindig kiemelkedő számok voltak, a futómennyiségnél, a szereléseknél. Sokan emlékeznek erre a nehezebb időkben is, és bizalmat szavaznának Lucasnak a küzdősebb, védekezést tekintve kiemelt fontosságú mérkőzéseken, ahol a fegyelmezettség győzelmet érhet – nem meglepetés ez a sok szavazat.

2. Nem mindig kerülne a keretbe, és csak ritkán játszana egy keveset – 48 szavazat
A második opciót választó emberek  minél hamarabb szeretnének egy fiatalabb, potenciálisabb játékost látni ezen az oldalon, Lucas játékperceinek kárára. Mert valóban, ne vegyük el tőle a munkamennyiséget, de a támadások építésében, és a befejezések terén vannak hiányosságai, ráadásul sokszor kiszámítható és körülményes a mozgása (hol vannak azok a régen könnyen kiharcolt büntetők?). Az erre a kategóriára szavazók közül Dávid véleményét osztanánk meg ezúttal: „A jelenlegi kerettel az én kedvenc formációm a 4-2-3-1. Lucasra jobb szélsőként számít Zidane és a pozícióba Bale-t preferálja teljesen jogosan. Én a stafétát már átadnám a fiataloknak. Sokkal szívesebben látnám a játékperceit Rodrygo vagy Brahim neve mellett (Asensio ugye sérült, tehát egyelőre róla kár beszélni). Emellett minden tiszteletem Lucasé és azé, amit a klubért tett, én el semmiképp nem küldeném amennyiben elfogadja, hogy jelentősen kisebb szerepe lesz a játékperceket, illetve a meccskeretbe való bekerülést illetően.”

190928_Vini_Rodrygo

1. A meccskeret rendszeres tagja lenne, de csak néha lenne becserélve – 281 szavazat
Elsöprő többséggel győzött ez a kategória. Talán ez támasztja alá a legjobban a szurkolók kettősségét vele szemben: elismerik a munkát, a madridizmust de hiányolják a minőséget, és a magasabb szintű játéktudást. Még akkor sem valószínű, hogy problémája lenne a keretbe kerüléssel, ha szinte mindenki egészséges, hiszen Zidane bizalmi emberei között említhetjük, az erényei mindenképpen szimpatikusak a francia mesternek, aki talán lassabban, sokkal fokozatosabban képzeli el azt a bizonyos generációváltást. Mivel erre a lehetőségre voksoltak a legtöbben, így három véleményt is kiemelnénk, az erre szavazók közül.

Lázár: „Az akaratával abszolút nincs semmi baj, a tudásával annál inkább. Rendszeresen mikor megkapja a labdát, akkor nagy százalékban meghal a támadás, felesleges cselekbe bonyolódik, vagy néha a sima labdaátvétel se megy neki. Egyszerűen rendszeres kezdő szerepkörre véleményem szerint alkalmatlan, esetleg kisebb meccseken vagy már a biztos győzelem küszöbén cserélném be az utolsó 15-20 percre. Tud jól beszállni a meccsbe, de sajnos nagyon ritka. Biztos, hogy van benne valami, mert már Solari bízott benne, de nem tudja megmutatni jelenleg mire lehet képes igazán. Vagy talán csak görcsös, mert tudja, hogyha valamit elront, akkor azt a madridi sajtó felkapja és a madridisták se bíznak benne annyira, mint azelőtt. Egy biztos, az ő esete (a sérüléseket leszámítva) a legérdekesebb.”

Rajmond: „Szerintem, mint csere tökéletes. Frissen beállva le tudja futni a már fáradt védőket. De, ami hiányzik belőle a kreativitás. A legtöbb védő már tudja mi következik egy az egy elleni szituációban. Csel kifelé és beadás. Nem húz váratlant. Mint mondtam kiegészítő embernek tökéletes, de nem szabad, hogy elvegye a lehetőséget Brahim, Vinicius és Rodrygo elől, hiszen ők a jövő, és szokniuk kell a légkört és a spanyol bajnokságot, ami csak akkor sikerülhet, ha játszanak. Arról nem is beszélve, hogy a technikájuk mindhármójuknak jobb, mint Lucasé. De Madridista szíve megkérdőjelezhetetlen.”

190928_Lucas_2

Végül szerkesztő kollégánk, András szavai következzenek: „Bennem vele kapcsolatban az a kép maradt meg még korábbról, hogy kiváló kiegészítő ember. Úgy gondolom, hogy nem lehet mindenki alapkezdő a Real Madridban, de nem is lehet 22 alapkezdőt betenni egy keretbe. Ha valaki bevállalja, hogy egy olyan szerepet tölt be a csapatnál, ami nem sorolja őt az érinthetetlenek közé, de szintén nagyon fontos, ráadásul becsülettel és szívvel végzi a dolgát, akkor az ilyen embert nagyon meg kell becsülni. Nacho mellett a keretben Lucas abszolút ilyen. Arról meg ne ő tehessen már, hogy keményen dolgozik, nyilván nem is falábú, az edzője pedig számít rá. Most hullámvölgyben van, de ha kicsit lekerülne róla ez a nyomás, ami most a vállát nyomja, biztos vagyok benne, hogy nem lenne olyan görcsös, mint most, és láthatnánk azt a Lucast, akit megszerettünk az elmúlt években.”

Ne feledjétek, az, hogy ennyi szempont fel lett sorakoztatva, és számos remek érv hangzott el, azt mutatja, hogy rossz válasz nincs, csak önálló vélemény és érdemi diskurzus, így ezt igyekezzen mindenki szem előtt tartani a továbbiakban is. Köszönjük a több, mint 400 szavazatot, és külön a kommenteket is! Ha szeretnél a továbbiakban te is szavazni, és akár szerepelni ezekben a cikkekben, akkor csatlakozz hozzánk, ha pedig már tag vagy, várunk a kommentmezőben!
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK