2019. October 18., Friday

A PSG elleni vereség fő okai

  • Cs. Dániel
  • Sept. 22, 2019, 8:45 a.m.
A managingmadrid.com utánament a csapat katasztrofális párizsi vendégszereplésének fő okainak, valamint az esetleges megoldásoknak.

Egy Mbappé és Neymar nélküli PSG ellen 3-0-ra kikapni nem éppen a legbíztatóbb kezdése volt a Bajnokok Ligájának. A mérkőzés után Zidane kihangsúlyozta, hogy az intenzitás és a dinamika hiányzott a Real játékából. Az egy jó kérdés, hogy ezalatt mire gondolt a francia mester, ugyanis ezzel a kijelentéssel szinte bármire lehet reflektálni. Igazság szerint a csapat struktúrája sem volt rendben, de a játékterv - már ha volt konkrét - végképp nem mutatott semmi kiemelkedőt. Az összeállítás és a formáció önmagában bármely csapat ellen versenyképes lenne, azonban megfelelő instrukciók, fegyelem és rendszer nélkül édeskevés már ezen a szinten csak egymás mellé pakolgatni a sztárjátékosokat. A pálya egészében alulmaradt ezúttal a Real Madrid - a futballban alapvetésnek számítana az, hogy egy csapat úgy működjön, hogy szűkítse a teret és növelje az intenzitást amikor kell, de esetleg képes legyen területeket nyitni a támadások előtt, vagy akár lassabb játékkal kontrollálni a mérkőzést. Ezek az automatizmusok nem voltak meg ezúttal (sem) a csapat játékában, a bizonytalanság és a magatehetetlenség pedig ezúttal is megbosszulta magát. 

Zidane egy 4-2-3-1-es felállást pakolt fel a párizsi gyepre, ebben a szisztémában így James töltötte be a 10-es szerepét. Védekezésben a csapat egy 4-4-2-es formációba rendeződött vissza. Ezen Zidane első regnálása óta nem szívesen változtat, ez az egyik legsarkalatosabb pontként szerepel a francia játéktervében, tulajdonképpen még Ancelotti idejéből meghonosítva ezt a csapatnál. Ez sokáig működött, most is működhetett volna, de jó pár probléma is adódott. Az első az volt, hogy Tuchel már a találkozó előtt lemeccselte Zidane-t. A középpályára három 'munkásembert' nevezett a párizsiak vezetőedzője Gueye, Marquinhos és Verratti személyében. A taktika a meccs egészében arra épült a franciák részéről, hogy a középpályán szinte állandóan létszámfölényt alakítson ki a csapat. Alapvetően így egy 3 a 2 elleni szituáció állt fenn (Kroos, Casemiro), Di Maria és Sarabia folyamatos visszalépésével viszont még ennél is nagyobb fölényt tudtak kialakítani. Az argentín nagyon élt egész meccsen, erre Zidane nem is tudott igazán reagálni, ahogyan arra sem, hogy szűkítse a területet a párizsiak előtt. Di Maria levédekezését csapatszinten kellett volna megoldani, mivel Carvajal folyamatos kimozgatásával szabad út nyílt a balszélen Bernat előtt, aki így nagyon könnyen a védelem mögé tudott kerülni. Carvajal presszingje Di Marián így rögtön problémába ütközött, Casemiro túlságosan távol volt ahhoz, hogy felvegye az argentínt vagy csak besegítsen Carvajalnak, így ezt a problémát nem is sikerült orvosolni. A megoldás talán ott rejlett volna, hogy a szélsők folyamatos visszább lépésével és James mélyebben játszatásával a középpályán fennálló létszámbeli hiányt megszüntessék. 

Az intenzitás nem csak itt hiányzott, de a csapatszintű presszing szintjén is. A Real Madrid képtelen volt nyomást helyezni a labdás emberre, ennek oka pedig a csapatrészek közötti hatalmas réseknek volt betudható. A rendszertelen labdaszerzési kísérletek nagyjából kimerültek abban, hogy 2-3 madridi játékos próbált labdát szerezni, miközben mögöttük senki nem lépett fel az üresen álló játékosokra, így nagyon könnyen maradt passzopció a PSG előtt. A hatalmas területeket, amik lefedetlenek maradtak a csapatrészek között, könnyen bejátszotta a francia csapat, így a védelem is nagyon kiszolgáltatott helyzetbe került több alkalommal. 

Támadásban aztán tovább tetőztek a bajok, ami abban csúcsosodott ki, hogy egy kapura tartó lövése sem volt a csapatnak. A probléma rögtön ott kezdődött, hogy a középpálya egyszerűen nem tudott hatékonyan építkezni a madridi térfélről. Tuchel nagyon kompakt 4-1-4-1-es formációja hermetikusan lezárta a területeket Real Madrid előtt. Amikor nagy nehezen eljutott a labda Hazardhoz, Bale-hez vagy Benzemához, akkor az esetek nagy részében 2-3 játékos loholt a nyakukban a párizsiaktól. Az Opta adatai alapján 0,7 xG-ig jutott a Real, de ez az adat is inkább pozitívabb visszajelzés a valóságnál.

A csapatnak összességében sokkal komolyabb problémái vannak, amelyeket rendszerszinten kell megoldania Zidane-nak. A csapatszintű presszing és védekezés megoldása még hosszú hetek munkája lesz, nagy kérdés, hogy a francia mester képes lesz-e megoldani ezeket a feladatokat. A hétvégi, Sevilla elleni meccs mindenesetre újabb komoly teszt lesz a csapat számára.


Hozzászólások

Tabella