2019. October 18., Friday

Reguilón: Zidane Marcelót és Mendy-t választotta, én pedig a legjobb döntést hoztam

  • Gy. András
  • Sept. 21, 2019, 7:47 p.m.
A Real Madridban nevelkedett Reguilón jelenleg a Sevillában játszik kölcsönben, miután a nyáron egyértelművé vált, hogy Zidane nem tart igényt a szolgálataira. A játékos a MARCA újságírójával beszélgetett.

Nem játszottál csütörtökön, de letetted a névjegyed a fejelős kihívásban.
Az teljesen spontán jött. Játszottunk a labdával az öltözőben, aztán viccből elkezdtük ezt csinálni. Végül megpróbáltuk, néhány próbálkozás után pedig sikerült.

Szóval le kellett törölnöd néhány videót?
Öt vagy hat próbálkozás volt, talán még egy. De végül sikerült, és őrültként ünnepeltünk.

Szép európai győzelem volt, de biztosan nagyon fáradtak vagytok a sok utazás után, hiszen mégiscsak Azerbajdzsánba kellett utazni.
A csapat jó úton halad, bízunk magunkban és abban, amit csinálunk. Ez látszik a meccseinken is. Az EL-ben is látható, hogy mély és erős keretünk van. Az edző változtatásai ellenére sem változik a csapat teljesítőképessége. Remek keretet építettek fel, ahol minden poszton versenyhelyzet van. Mindig 100%-on kell pörögnöd, nem lazíthatsz.

Reguilón

Négy idegenbeli győzelmetek van. Túl gyorsan történt mindez?
Az előszezon óta jól dolgozunk. Az edzőnek nagyszerű elképzelései vannak. Értjük, hogy mit szeretne, és meg is valósítjuk azt a pályán. Ha mindannyian egy irányba haladunk, jó dolgok történnek, ahogy most is.

Hogy haladsz a beilleszkedéssel?
Nagyon jól érzem magam. Tetszik a csapat, a szurkolók, a város. Mindenki tárt karokkal fogadott. Nagyon hálás vagyok a szeretetért és a belém vetett bizalomért. Még csak most kezdtük az idényt, de remélem, hogy továbbra is így haladunk előre.

Korai még ez, de gondolod, hogy jó döntés volt a Sevillát választani?
Nem is gondolkodtam, amikor a Sevilla megkeresett. Voltak még más kiváló európai csapatok, de a spanyol ligát ismerem, és a klubot is, ahová jöttem. Ez egy óriási klub, nagyszerű szurkolókkal és stadionnal. Nem kellett sokáig gondolkodnom. Egyértelmű döntés volt számomra.

Mennyire volt fontos, hogy olyan edződ legyen, aki jól ismer és bízik benned?
Az edzőm nagyszerű, remekül játszatja a csapatait. Nagyon kedvelem. Hálás vagyok a bizalmáért.

Hogy van Lopetegui? Izgatott?
Nagyon boldog, mivel végrehajtjuk, amit kér. De nagyon ambiciózus és maximalista, aki minden apró részletet jobbá akar tenni. Nagyon aprólékos. A kisebb dolgokat is próbáljuk kijavítani.

A holnapi nem csak egy sima meccs lesz számára.
Minden meccsre különleges módon készül fel. Igaz, hogy a Real Madriddal, a világ legjobb klubjával állunk majd szemben, ami szintén különleges felkészülést igényel. Kivételes találkozó lesz.

Reguilón

Gondolod, hogy azok után, amik történtek, vissza akar vágni, vagy meg akarja mutatni, hogy mit tud valójában?
Nem beszélünk visszavágásról, vagy ilyesmiről. Csak arról beszélgettünk, hogy minél jobban felkészüljünk erre a meccsre, hogy megpróbáljuk megszerezni a három pontot hazai pályán, a saját szurkolóink előtt, hogy boldoggá tegyük őket.

Mit érzel majd, amikor a klub ellen játszol, aminek mindig is a része voltál?
Számomra különleges meccs lesz, de csak azt tudom, hogy győzni megyünk ki a pályára. A Real Madridnál nőttem fel, ahol azt tanították, hogy küzdjek és nyerjek. Mindegy, hogy melyik csapatban játszom, ezt kell tennem. Most a Sevilla a csapatom, a Sevilla a címerem, a szurkolóim pedig a Sevilla szurkolói, a stadionom pedig a Sánchez Pizjuan. Jó egy ilyen meccsen játszani és kiélvezni azt.

A Sevilla vezeti a tabellát. A hétvége után is ez lesz a helyzet?
Ez a terv!

Milyen meccsre számítasz? A Real Madrid megsebezve érkezik.
A Real Madrid az a Real Madrid. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy gyenge formában vannak, de mivel kiváló játékosaik vannak, bármikor képesek neked gondot okozni. Nagyon óvatosnak kell lennünk és jól fel kell készülnünk. Komoly koncentrációra lesz szükségünk, nehéz mérkőzés lesz.

Gareth Bale-lel kerülhetsz szembe. Előny, hogy ismeritek egymást?
Tudom, hogy milyen Bale, nehéz őt megállítani. Egy éven át voltam vele, tudom, hogy merre indulhat, de akkor is nehéz lesz őt megállítani. Remélem, hogy készen állok a feladatra.

Meglepett, hogy ilyen korán megkérdőjelezték Zidane-t?
Ezzel nem igazán foglalkozom. A meccsünkre és a három pont megszerzésére koncentrálok.

Hogy írnád le a tavalyi tapasztalataidat a Real Madridnál?
Felejthetetlen volt. Az, hogy az első profi évedet a Real Madridban játszhatod végig, elképzelhetetlen egy kölyök számára. Erre az időszakra örökre emlékezni fogok. Elérzékenyülök, ha rá gondolok.

Elérted azt a pontot, ahol úgy érezted, érinthetetlen vagy?
Olyan nincs a Real Madridnál. Minden egyes nap versenyhelyzet van.

Reguilón

Hogy segített Solari a karriered során?
Ő az az edző, aki megadta a szükséges bizalmat ahhoz, hogy bizonyíthassak a világnak. Rengeteg elképzelése van a játékról, nagyszerű edző és nagyszerű ember. Remélem, hogy jól alakulnak majd a dolgai, mivel nagyon megérdemli.

Zidane érkezése bezárta a kapukat előtted.
Az edzőnek megvannak a preferenciái. Ő Marcelo és Mendy érkezése mellett tette le a voksát, számomra pedig egyértelmű lett, hogy a klubon kívül kell játékperceket keresnem, és a legjobb döntést hoztuk.

A Real Madridnak tényleg ennyit kellett költenie Mendy-re, ha ott voltál te is a keretben?
Ezek az edzőre tartoznak. Ő dönt. Ezzel nekem nem kell foglalkoznom. Én mindent beleadtam a klubért, az emberek is láthatták. Az ilyen dolgok előfordulnak a futballban, és minden okkal történik. Végül minden jól alakul, meglátod.

Gondolkodsz a visszatérésen?
Csak a napi munkámra gondolok. Ahogy lesz, úgy lesz.

Mi történt a Twitteren, amikor megérkeztél?
Azt írtam a profilomnál, hogy a Real Madrid játékosa vagyok, kölcsönben a Sevillánál, ez pedig sok embernek nem tetszett. Humorral kezeltem a dolgot. Elmondtam, hogy amikor meglátnak a pályán rohanni a Sevilláért, tudni fogják, hogy nem egy kölcsönjátékos vagyok. Mindent beleadok a Sevilláért. A Sevilla címerét viselem, hogy mindhalálig küzdjek a klubért.

Chicharito ünnepelne, ha gólt lőne a Real Madridnak. Te?
Nyilvánvaló, hogy nem tenném, az engem felnevelő klub iránt érzett tiszteletből.

És hogy van Chicharito?
Nagyon energikus, jó hangulatot teremt az öltözőben, még úgy is, hogy csak pár napja van itt. Nagyon motivált abban, hogy jól teljesítsen.

Meddig juthat a Sevilla?
Nincs határ. Jelenleg nincs határ. Meglátjuk, hogy mi történik, ahogy a hónapok haladnak előre.

Álmodoztok címekről? Meglehet a hatodik európai cím?
Nagy célokat kell kitűznünk magunk elé. Nagyon jó lenne megnyerni az Európa-ligát a Sevillával. Lépésről lépésre haladunk, remélem, hogy az idény végén magasba emelhetünk egy trófeát.

Gondolod, hogy bekerülsz a 2020-as Európa-bajnokság spanyol keretébe?
Egy álmom, hogy behívnak a keretbe. Ha így lesz, én készen fogok állni.


Hozzászólások

Tabella