2019. October 18., Friday

Cristiano Ronaldo: Hogy milyen Cristiano Ronaldónak lenni? Unalmas… (I. rész)

  • Zs. Csaba
  • Sept. 19, 2019, 6:17 p.m.
Piers Morgan Torinóban találkozott Cristiano Ronaldóval, egy baráti beszélgetés, valamint egy zseniális interjú reményében. Saját bevallása szerint megkapta, amiért útra kelt. Cristiano egy olyan oldalát mutatta meg, amit eddig csak nagyon kevesen ismertek. Ismerjétek meg ti is Cristiano Ronaldót, az embert...

Hey, Cristiano! Örülök, hogy találkozunk. Minden rendben?
Én is örülök. Minden tökéletes.

Ideges vagy?
Nem, egyáltalán.

Biztos?
Százszázalékig.

Mit szeretnél elérni ezzel az interjúval?
Jó kérdés. Szeretnék beszélni önmagamról. Nem fogok rejtegetni semmit. Nem szeretném színlelni, hogy valójában más ember vagyok.

Briliáns futballista vagy, így természetesen nagyon híres is. Ennek mérőszáma, hogy milliók követnek a közösségi oldalaidon, amiben abszolút első vagy. Ariana Grande követ ebben a tekintetben. Kim Kardashian, Kylie Jenner, Beyonce, Lionel Messi, David Beckham… mind mögötted vannak. Háromszor annyi követőd van, mint Beckhamnek. Amikor hallod ezeket a dolgokat, elég furcsa, nem?
Őszintén szólva, nem lep meg. Tudom, hogy ki vagyok. Amit egész életemben tettem, amit most is teszek, azt szenvedélyből csinálom. Az életem nagyjából 75 százaléka a futballról szól, míg a maradék része a családról, barátokról.

Tetszik, hogy te vagy az első, ugye?
Igen, természetesen.

Úgy értem, nem is akarsz második lenni…
Őszintén, ha második vagy harmadik vagyok, nem igazán érdekel. A munkámban persze igen, de ezen a területen nem. A futballban igen, ott én akarok lenni az első számú.

A hírnév egy kétélű fegyver, nemde? Úgy értem, a személyiséged egyik része imádja a figyelmet, az elismerést, a hírnevet, élvezi, hogy Cristiano Ronaldo lehet, hiszen mindez lenyűgöző dolog. Ugyanakkor kell hogy legyen olyan időszak is, amikor ez az egész fullasztó. Nem mehetsz ki biztonságosan az utcára, hiszen abban a pillanatban emberek ezrei rohannak le… Milyen érzés ez a valóságban?
Nos, hogy őszinte legyek, unalmas. Az egyik része fantasztikus, hiszen híres vagy, jó játékos vagy, trófeákat nyersz, gólokat szerzel, az újságok címlapján szerepelsz, ott vagy a televízióban… de tíz év elteltével már más szemmel látod a világot. Barátnőd van, gyerekeid, szükséged van a magánéletre. Az elmúlt tíz évben viszont a magánélet számomra nem létezett. Nem fogok panaszkodni vagy sírni emiatt, de mit gondolsz, hány alkalommal mentem le eddig egy parkba a gyerekeimmel? Egyszer sem.

Mert nem teheted meg.
Ha elmegyek, legalább 20 ember odajön hozzánk, a gyerekek idegesek lesznek, ami miatt én és a párom is. Bonyolult, mert ha a nyilvánosság előtt vagy, akkor oda kell figyelned mindenre, a testtartásodra is. Ha ráteszem az ujjam az orromra, már rögtön képeket készítenek… egyszerűen nem lehetsz önmagad. Ez tényleg unalmas. Ugyanakkor már késő ezen változtatni, egyszerűen alkalmazkodnom kell ahhoz, aki vagyok.

Az egyik legjobb barátod, Ricardo mesélt egy nagyszerű sztorit, 2009 szilveszteréről. Úgy döntöttél, hogy elmész egy klubba. Mutatott egy képet is, jelmezt viseltéltél, álcáztad magad…
(Nevet) Szilveszter volt, és mondtam Ricardónak, hogy el kell mennünk valahová, mert ilyenkor egyszerűen nem ülhetünk otthon. Egyetértett, de mondta, hogy meg kell találnunk a módját. Ezért parókát és bajuszt viseltünk, valamint kabátot. A paróka eredeti hajból készült, jobb volt, mint a sajátom! Egy madridi hotelbe mentünk, a tetőtérben egy bár volt egy szórakozóhellyel egybekötve. A liftben mindenki minket nézett. Nem tudták, hogy kik ezek a srácok, úgy néztünk ki, mint a rocksztárok. Felértünk a tetőtérbe, mondtam Rickynek, hogy csak angolul beszélhetünk, hogy senki se jöjjön rá, kik vagyunk. Aztán amikor a bárba értünk, portugálul beszéltem Rickardóhoz… megkérdeztem, hogy mit szeretne inni. Az volt az egyetlen pillanat, amikor portugálul szóltunk egymáshoz. Egy srác, aki mögöttem állt, rögtön odafordult és azt súgta: „Cristiano, tudom, hogy te vagy az”. Azt gondoltam, hogy ez nem létezik, nem lehetséges. Nem reagáltam, de belül nagyon rosszul éreztem magam, nagyon zavart. A srác persze az este alatt minden egyes embernek szólt, hogy ez a fickó ebben az öltözékben nem más, mint Cristiano. Úgy éreztem egész este, mintha mindenki engem nézne, pedig valójában senki sem hitte el, hogy én vagyok az. Végül egész éjszaka ott maradtunk, majd úgy feküdtem le aludni, hogy az volt életem egyik legjobb estéje.

Mert újra szabad lehettél.
Igen, szabadnak éreztem magam.

A szabadság okozott óriási örömöt számodra. Az idő többi részében viszont olyan ez az egész, mintha egy börtönben lennél, nem?
Egy kicsit igen, mondhatni. Így van, mert nem lehetsz százszázalékosan önmagad.

Őszintén, összesen hány emberben bízol meg igazán, tényleg százszázalékig?
(Gondolkozik) Nem fogok neveket mondani, mert az nem lenne igazságos. Négy emberben. Ha tényleg arról van szó, hogy teljes mértékben, százszázalékig, akkor csak négy embert mondanék.

Wow.
Ott vannak a közeli barátaim, a családom… de százszázalékig mindössze négy emberben. De bennük teljes mértékben.

Mit gondolsz erről a számról? Elég számodra ez a négy ember?
Számomra elég. Nem sokat gondolkodok ezen, a mi életünk egyszerűen ilyen. Ebben élünk. Ezzel tisztában kell lennünk.  

Úgy gondolom, hogy te vagy minden idők legjobb labdarúgója. Ez az én véleményem.
Így gondolod?

Nagyon sokan úgy vélik, hogy Messi az, míg mások úgy, hogy te. Vannak, akik szerint más…
Te őszintén úgy gondolod, hogy én vagyok az?

Igen.
Köszönöm szépen! (Kezet ráznak mosolyogva)

Őszintén így gondolom. De szerinted is te vagy minden idők legjobbja?
Igen. Ez csodálatos, hiszen értékeled, elismered a munkámat, a szenvedélyemet. Elismered azt, amit tényleg szeretek csinálni. Amikor ezt mások mondják, olyan emberek, mint te, az nagyon jó érzés. Büszkévé tesz. Ez azt jelenti, hogy jó és tehetséges vagyok abban, amit csinálok. Az első számú.  

Mit gondolsz, mi különböztet meg a többiektől, azoktól, akik közel állnak hozzád, de a te szinted alatt vannak? Vajon az elhivatottságod?
Úgy vélem, hogy jó labdarúgó vagyok, de szerintem a legnagyobb erősségem az a gondolkodásom, a felfogásom. Úgy érzem, a gondolkodásom a legerősebb tulajdonságom. Nézzük csak a számokat, amiket sokan nem szeretnek: az elmúlt 15 évben az általam mutatott szint nagyjából ugyanaz. Áldozat, elhivatottság, kemény munka… mert a tehetség önmagában nem elegendő. Ha nem köteleződsz el teljes mértékben, akkor sosem fogod elérni az általad kívánt szintet. Csak egy példával élve: haza érkezel, ebéddel várnak, ami után pihensz egy kicsit. Felkelsz, majd játszanál a gyerekekkel, de fejben tudod, hogy le kell menned az edzőterembe legalább 30-40 percre… és ez fogja megteremteni a különbséget végül. Érted, amit mondani szeretnék? Ha nem fektetsz bele ilyen jellegű munkát, vagy kihagysz egy edzést, az meg fog érződni másnap… Tudom, hogy ezek a dolgok megteremtik a különbséget. Éppen ez az oka annak, hogy 34 éves vagyok, mégis 28-nak nézek ki (nevet)!

Én 54 éves vagyok, de 67-nek nézek ki… (mindketten nevetnek)

Az értéked nagyjából 500 millió euró körülire becsülhető. Ez igaz?
Nem tudom, remélem! Hol láttad ezt?

Ezt mondják a forrásaim…
Nem tudom, de őszintén, nem hiszem. Ez túl sok.

De akkor mit mondanál, mennyit érsz? 300 millió eurót?
(Nevet) Talán… Nem tudom. Annyit mondhatok, hogy van némi pénzem a bankban… (ismét nevet). Tudom, nem kellene ezt mondanom, de ez az igazság! Ugyanez van, ha arról kérdeznek, hogy hány autóm van. Nem fogom azt mondani, hogy kettő, ha egyszer majdnem 20 van…

Hány autód van?
Vannak dolgok, amiket nem tudok rejtegetni.

De mégis, hány autód van?
Talán húsz, vagy 17… Nem tudom pontosan.

És ebből mennyi Bugatti?
Kettő.

Ferrari?
Mmmm… Kettő.

McLaren?
Kettő…

Rolls Royce?
Kettő…kettő…kettő…kettő (nevet).

Ma is egy Rolls Royce-szal érkeztél. Melyik autódat szereted a leginkább vezetni?
A Rolls Royce-t. Ez a legkényelmesebb, nem fáj benne a hátam. Nagyon szeretem. Tökéletes.

A Sporting csapatánál nevelkedtél, így korán elköltöztél otthonról. Mesélj egy kicsit arról az időszakról, kérlek.
Kölyök voltam, 11-12 éves. Akkoriban nem volt pénzünk. Többen éltünk egy térben, egy kollégiumban. A családomat 3-4 havonta láttam. Elég nehéz volt. Nehéz időszak a családom nélkül. Késő este, 10-11 óra között gyakran megéheztünk. A stadion és a kollégium közelében volt egy McDonald’s, egyszer odamentünk és kopogtattunk az épület hátsó ajtaján, majd mikor kinyitották, megkérdeztük: „Hé, maradt esetleg néhány burgeretek?” Két lány volt ott, akiktől végül kaptunk is hamburgert. Hihetetlen, de később őket sosem találtam meg. Beszéltem néhány emberrel Portugáliában, megpróbáltam megtalálni őket, de nem sikerült. Őszintén remélem, hogy ez az interjú segít megtalálni őket. Nagyszerű lenne meghívni őket Torinóba vagy Lisszabonba, vagy esetleg a házamba, hogy együtt vacsorázzunk. Tényleg szeretném megtalálni őket, mert szeretnék nekik visszaadni valamit a kedvességükből. Akkor nagyon sokra értékeltem azokat a hamburgereket. Sosem felejtem azt a pillanatot.

Apró dolog, mégis nagyon sokat jelent neked.
El sem tudod képzelni, hogy mennyit jelentett nekem az a hamburger azon az éjszakán. A fiam, Junior generációja például sosem fogja megérteni ezt. Számukra minden könnyű. Vannak számítógépjeik, finom étel kerül az asztalukra… nem kell sok áldozatot hozniuk azért, hogy megkapják, amit akarnak. Azt szeretném, ha egy kicsit megszenvedne azért, hogy az legyen, aki lenni akar.

Hogy meglegyen benne az a vágy, ami benned is megvan.
Ez a legnehezebb része a gyereknevelésnek.

Pedig elvitted őt oda, ahol legelőször laktál.
Igen, a lakóházba, ahol egykor éltem. Lisszabonban történt az egész. Egy teljesen normális, átlagos házról beszélünk. Nem mondhatni, hogy nagyon lerobbant ház lenne. Felvittem őt abba a lakásba, abba a szobába, ahol egykor éltem. Ugyanazok az emberek voltak a házban, akik egykor régen… hihetetlen volt. Láttam a hölgyeket, akik régen is ott voltak. Mikor megláttak, elkezdtek sírni. Bevittem Cristianót a szobába, elmondtam neki, hogy a papa egyszer itt élt. Rám nézett, elmosolyodott, majd azt mondta, hogy csak viccelek. Mondtam neki, hogy nem, nem viccelek, tényleg itt éltem. Egyszerűen nem hitte el, mert azok után, amit most lát, nehéz elképzelni, hogy mennyi áldozatot hoztunk meg a legnehezebb időkben. Szóval tényleg nagyon nehéz. Ugyanakkor úgy vélem, hogy tudom, miként motiválhatom őt, miként terelhetem a jó irányba. Remélem, hogy a különbség nála is a fejben lesz majd. Tényleg imádkozom azért, hogy olyan legyen, mint én vagyok. Nem pánikolok, nem problémázok, Junior tényleg az lehet, ami lenni szeretne. Nem fogok nyomást helyezni rá – na, jó, egy keveset azért igen (mosolyog). Meglátjuk, hogy mi történik majd vele.

Ami a futballt illeti, 145 rekordot tartasz jelenleg. Olyan rekordok, melyek esetében valamiből neked van a legtöbb, amiben te vagy az első vagy az egyetlen. Ez elképesztő szám. Csapatjátékos vagy, szereted a kollektív címeket, de imádod az egyéni elismeréseket is. Mit jelentenek számodra?
Ez is része az áldozatoknak, az odaadásnak. Része a győzelem, a siker iránti megszállottságomnak. Remélem érted, amire gondolok. Én ezért dolgoztam és dolgozok. Megdolgoztam érte. A tehetség önmagában kevés… teljes mértékben el kell köteleznem magam. Éppen ezért a rekordok a személyiségem részévé váltak. Nem én megyek utánuk, ők üldöznek engem. És ez nagy különbség.

A győzelem megszállottja vagy?
Igen, az vagyok. A siker megszállottja.

Akkor ez az, ami vezérel.
Igen. Úgy gondolom, ez nem egy rossz dolog, hiszen ez motivál. Ha valami nem motivál, akkor jobb, ha abbahagyod. Érted, amire gondolok? A rekordok ott vannak, és ha már közel vagy hozzájuk, azt gondolod, hogy miért is ne döntenéd meg őket. Amikor arra gondolok, hogy én lehetek a világ legjobb góllövője… huh.

Beszéljünk a kedvenc gólodról. Az enyém az, amit a Juventus ellen lőttél a Real Madrid színeiben, Torinóban.
Az enyém is.

(Megnézik videón a csodálatos ollózós találatot.)

Elmondom, hogy számomra miért ez a legjobb: a technikai kivitelezés miatt.
Őrült találat volt.

Aztán a másik indokom, az a közönség, az ellenfél szurkolóinak reakciója a gól után. Állva tapsoltak. Te pedig a mellkasodon lévő Madrid-címert ütögetted, most viszont már az ő mezükben játszol. Az a reakció, az ellenfél szurkolóinak viselkedése segített a döntéshozatalban? Én nem te vagyok, de akárhányszor visszanézem, libabőrös leszek attól a reakciótól.
Segített, igen, nagyon sokat. Ráadásul az a gól technikailag pályafutásom legjobbja. És egyébként is. Nagyon nehéz így eltalálni a labdát. Éveken át próbáltam egy ilyen gólt szerzeni. Van 700 gólom, de ilyen csak egyetlen egy. Sosem szereztem még egy ilyen találatot.

Milyen érzés volt, amikor végre sikerült?
Nagyon sok ollózós találatot láttam már, de olyat, amit így kiviteleztek volna, még nem. Az az ugrás, ráadásul Buffon állt a kapuba, a Juventus volt az ellenfél, a Bajnokok Ligája negyeddöntője… Úgy gondolom, az egyik legszebb gól, amit valaha is láttam. Nem azért mondom, mert én lőttem. Ha más szerezte volna, akkor is ezen a véleményen lennék.

Az az érzés jobb volt, mint a szex?
Jobb mint a szex? (nevet)

Őszintén…
Őszintén? Nem. Nem jobb, mint az Giómmal… (nagy nevetésben tör ki)

Folytatjuk...


Hozzászólások

Tabella