Legközelebb 2021-ben lesz Trofeo Bernabéu

Florentino Pérez egy hétfői találkozó alkalmával tájékoztatta a tagokat arról, hogy a stadion felújítási munkálatai miatt a Trofeo Bernabéu mérkőzéseket nem tudják megtartani.

Florentino Pérez egyeztetést tartott az erre jogosult tagokkal a Bernabéuban hétfőn, melynek során több, klubot érintő témában is tájékoztatást adott. Elmondta, hogy a Real Madrid valójában sosem gondolkodott komolyan Neymar leigazolásán, illetve a Manchester United sosem állapította meg Paul Pogba árát, de azt is bejelentette, hogy két év szünet következik a Trofeo Bernabéu történetében.

Bernabéu

Az elnök elmagyarázta, hogy a következő, vagyis 40. torna a stadion felújítási munkálatai miatt 2021-ben kerül majd megrendezésre. Az előkészületek komplexitása, illetve az állványzat leszerelésének és visszaállításának bonyolultsága, illetve biztonsági szempontok miatt maradt el már az idén nyári torna is.

Tilos a dohányzás!
A munkálatok befejezését követően egy újabb változtatás is bevezetésre kerül majd az eddigiekhez képest, hiszen a stadion teljes területén tilos lesz a dohányzás, ahogy egyébként a világon már több stadionban is láthatjuk.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK