A Neymar-saga: Az utolsó hadművelet

Habár számos negatívum is körüllengi a brazil szappanoperát, a világ egyik legjobb játékosának elhappolása a legnagyobb rivális elől mind a Barcelona, mind a Real Madrid számára prioritást élvez. Eltekintve a sérülékenységétől és a pályán kívül mutatott viselkedésétől, Neymar egy olyan játékos, aki egymaga tud mérkőzéseket nyerni egy csapatnak. Mindezt olyan képességek birtokában teszi, amelyek igen keveseknek adattak meg.

Két különböző taktika a megszerzésére

A Real Madrid és a Barcelona teljesen különböző taktikát alkalmaz a brazil megszerzéséért. A Barcelona továbbra is mindent bevet, hogy visszaszerezze korábbi játékosát: tárgyalnak, ajánlatot tesznek, találkozókon vesznek részt, utaznak. Aztán lehet, hogy az egész csak egy hatalmas blöff, és igazából Lionel Messi boldogsága tényleg mindennél fontosabb a katalánoknál. A Real Madrid ugyanezt teszi, csak ők Paul Pogba ügyében tesznek fel mindent egy lapra.

A blancók azonban korábban már három alkalommal is lecsúsztak Neymar megszerzéséről (2013-ban, 2017-ben és 2018-ban), így ezúttal sokkal diszkrétebben közelítik meg a Neymar-ügyet. A vezetőség állandó kapcsolatban van a PSG-vel, de úgy tárgyalnak, mintha az egész Neymar-témáért még csak nem is aggódnának. Ahogy közelít az átigazolási időszak vége, úgy várják az esélyt, hogy mikor csapjanak le.

Florentino Pérez, Neymar, Real Madrid, transfer

Kié lesz a kiütés?

Bár az első ütést a Barcelona vitte be, nem jelenthetjük ki, hogy rögtön K.O-val nyertek. Az általuk felajánlott kölcsönszerződés lehetőségét a PSG visszadobta, ám a franciák egyáltalán nem zárkóznak el ettől az opciótól, amennyiben a szerződés kötelező vásárlási opciót tartalmaz. Mindez a Madridnak és a Barcelonának is lehetőséget kínál arra, hogy felülkerekedjen az ügyben, s egyúttal a pályán kívül is legyőzze riválisát. Hiszen mi lenne nagyobb győzelem annál, mint lecsapni arra a játékosra, akit az elmúlt hét évben rendületlenül üldőztél? Florentino Pérez készen áll rá, hogy ebben a történetben ő legyen a főgonosz.

Játékosok és 100 millió euró

A Real Madrid persze arra alapoz leginkább, amire a Barcelona nem tud: a PSG-vel való jó kapcsolatára. A Leonardóval való egyeztetések alapján tudják, hogy a PSG körülbelül 250 millió euróra taksálja játékosát, amely összeget játékosok bevonásával hajlandóak körülbelül a felére csökkenteni. Néhány játékos név szerint is felmerült: Vinícius Júnior, Thibaut Courtois és Casemiro, de a Real Madrid egyiküket sem szeretné elveszíteni. De ha a fent nevezett játékosok nem is jöhetnek szóba, a Real Madrid még mindig elő tud kapni valaki mást is cserébe, míg a Barcelonának sokkal szűkebb a kerete, és kevesebb játékosa is szeretne távozni. Ráadásul épp a napokban engedték el Coutinhót kölcsönbe a Bayern Münchenhez, aki talán az egyetlen igazán értékes cserealap lehetett volna a tárgyalások során.

Neymar, Real Madrid, transfer

Neymarnak csak egy a fontos: távozni

Maga a játékos nyilvánvalóvá tette: számára csakis a távozás jöhet szóba. A Barcelona-Real Madrid párosból viszont nem tudjuk, melyiket favorizálná. A jelenlegi szituáció így áll: a Barcelona a kölcsönvétel lehetőségéről tárgyal a párizsiakkal, miközben Florentino Pérez mérlegre helyezi Neymar leigazolásának előnyeit és hátrányait. Úgy tűnik, először a Neymar-saga történetében, a Real Madridé lehet az utolsó szó, ők vezethetik az utolsó hadműveletet.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK