Zidane: Úgy tűnt, hogy Bale távozik, de itt van velünk

Zinédine Zidane megtartotta első mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az új idényben.

Idénykezdet: „Már most kezdeni akarunk. Most lett vége az utolsó edzésünknek, és már csak a holnapi meccs jár a fejünkben. Örülünk és készen állunk a nagy kezdésre.”

A mérkőzésről: „Ismerjük a rendelkezésre álló keretünket, tudjuk, hogy mit akarunk. A Celta egy jó csapat a bajnokságban. Abban a bajnokságban, amely a világ legjobbja. Tudjuk, hogy nagy a verseny, sok a kiváló csapat, ezért megfelelően fel kell készülnünk a jó teljesítmény érdekében.”

Bajnokság: „Optimisták vagyunk. Mindenki azt mond az eddig látottakról, amit csak akar, de a bajnokság most kezdődik. Ez egy komoly sorozat, mi pedig bizakodók vagyunk. Boldoggá akarjuk tenni a szurkolóinkat, jó futballt akarunk játszani. Ennyi az egész. Apránként kell haladnunk, de az első lépést holnap kell megtennünk. Sok új játékos érkezett, mindenkire szükségünk lesz.”

Átigazolási piac: „Elégedett vagyok a rendelkezésemre álló játékosokkal. Mindannyian a holnapi meccsre összpontosítunk. Felkészültünk, jó teljesítményt akarunk nyújtani. Nekem vannak a legjobb játékosaim, efelől nincs kétségem, és ezt mindig is hangoztattam. Mindig meg fogom védeni őket, csak ez számít.”

James: „Egészséges, jó állapotban van, örülök, hogy a keret tagja. Megismétlem, amit a minap is mondtam: mindannyiukra számítok. A játékosok is boldogok, hogy itt lehetnek.”

Kubo: „Kubo a Real Madrid játékosa, akire fényes jövő vár. Mind tudjuk, hogy bármi megtörténhet a piac zárásáig, de remélem, hogy itt marad velünk és a Castilla játékosa lesz. Fontos számunkra, mert ő a Real Madrid jövője.”

Pletykák: „Elégedett vagyok azzal, amim van. Mindent megbeszéltünk a megfelelő személyekkel. Most csak a holnapi mérkőzésre koncentrálunk. Néha vannak pletykák, de ez a játék a futball, ami olyasvalami, amit mind imádunk. Vannak emberek, akik a világ legszörnyűbb dolgait élik át, úgyhogy hálásnak kell lennünk azért, hogy ennyire szerencsések vagyunk.”

Játékstílus: „Jól kell játszani, valamint győzni kell. Számomra csak ez a fontos. Számunkra nem minden a győzelem. A győzelem annak az eredménye, amit a pályán csinálunk. Éppen ezért együtt kell harcolnunk, csapatként, hiszen így lehet címeket nyerni. Előnyben részesítem a szép játékot, hiszen ennél a klubnál ez nagyon fontos.”

Üzenet a szurkolóknak: „Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene, vagy az eredmények nem a várakozásoknak megfelelően jönnek, akkor az emberek úgyis beszélni fognak rólunk. El szeretném mondani a szurkolóknak, hogy ez még csak a kezdet. Szükségünk van rájuk, arra, hogy mindig ott legyenek mögöttünk, hiszen mindig megpróbálunk majd megtenni mindent annak érdekében, hogy jó futballt játsszunk és a kedvükben járjunk. Ez minden.”

Különböző játékrendszerek: „Én vagyok az edző, aki szeretné, ha több variációs lehetősége is lenne. Mindez lehetséges, köszönhetően azoknak a játékosoknak, akik nemrég érkeztek hozzánk. Az ellenfelekhez merten kell kiválasztanom a legjobb rendszert.”

Hazard előszezonja: „Nagyon jó munkát végeztünk, de az eredmények talán nem ezt igazolták. Az előttünk álló sorozatokra összpontosítunk, és tudjuk, hogy mostantól minden egyes sorozat minden mérkőzése fontos lesz számunkra. Elégedett vagyok Hazard-ral, ahogy a többiekkel is.”

Múlt: „Nem gondolok a múltra, illetve az eddig megszerzett címeinkre. A futballban csak a jelen számít, a múlt nem. Minden, ami eddig történt, az már a múlt. Mind tudjuk, hogy a mindennapi munka számít, dinamizmust akarunk a csapatba, hogy jól teljesítsünk. Minden sorozat fontos lesz számunkra.”

Bale: „Úgy tűnt, távozni fog, de most itt van velünk. A dolgok változnak, de számítani fogok rá. Fontos játékos, és remélem, hogy a keret összes tagja meg akarja majd nehezíteni a dolgom a csapat összeállítását illetően.”

Vinícius: „18 éves, de a kor nem számít. Fontos játékos, és ami ennél is fontosabb, hogy a játékosaim készen állnak. Össze kell állítanom a csapatot, ami a létező legnehezebb dolog, de ez a munkám. A játékosoknak készen kell állniuk, hiszen rengeteg meccs vár ránk.”

Pogba: „A Manchester United játékosa, ezt pedig tiszteletben kell tartanunk. Csak a holnapi mérkőzésre gondolunk.”

Neymar: „Ő sem a Real Madrid játékosa. Számunkra azok a játékosok fontosak, akik itt vannak velünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK