2019. August 21., Wednesday

Losantos: Mi a francot fogunk nyerni Lucas Vázquezszel, Viníciusszal és a brazil pólyásokkal? (I. rész)

  • PD
  • Aug. 12, 2019, 6:25 p.m.
Szókimondó mélyinterjú a spanyol újságírás legendás alakjával. Kötelező olvasmány azoknak, akik már unják a sablonnyilatkozatokat és keresnek egy kis felfrissülést a kánikulában.

Egyes emberek a viták, eszmecserék szerelmesei, s nem számít nekik, ki a partnerük ebben. Federico Jiménez Losantos, a spanyol rádiózás és újságírás kultikus figurája is közéjük tartozik. Hazájában aligha kell őt bemutatni. Egy bevezetőben nehéz volna összefoglalni, mit kell tudni róla, azért kísérletet teszünk rá. Nem csak médiaszemélyiségként, hanem szépíróként is ismert, politikailag nagyon aktív figuráról van szó (a jobboldali libertarianizmus követőihez sorolják, akik az egyéni szabadságjogok, a magántulajdon és a szabad piac elkötelezett hívei). Szókimondó stílusa miatt kénytelen volt távozni a COPE csatornától – ezt követően alapította meg munkatársaival az esRadio szerkesztőségét. A katalán nacionalizmus esküdt ellensége, ezáltal a Barcelona csapatával sem bánik kesztyűs kézzel, ha kritikáról van szó, ugyanakkor a Real Madrid volt és jelenlegi játékosai, volt és jelenlegi vezetői kapcsán is keresetlen őszinteséggel alkot véleményt. Bár szerkesztőségünk véleményét nem feltétlenül tükrözik azok a nézetek, melyek a La Galerna portál újságíróival (Ramón Álvarez de Mon, José Luis Llorente Gento és Jesús Bengoechea) zajlott beszélgetésben elhangoznak, úgy gondoltuk, vitaindítóként, a különféle vélemények egy érdekes színfoltjaként mindenképp érdemes megismerkedni vele.

A következőt mondtad egyszer: a globalizációellenesek magántulajdont és piacot támadó érveit a Real Madriddal szemben is hangoztatják.
Az a helyzet, hogy van egyfajta egybeesés: Spanyolország ellenségei egyben a Real Madrid ellenségei is. Persze, legyünk óvatosak, a Madrid barátai nem feltétlenül állnak az ország mellett, sok az új ember. Florentino galaktikus Madridjának diadala az első időszakában a globalizáció diadalának tűnt. Sokan neki is feszültek ezért, azt állítva, hogy a pénz, a tőke diktált. Az nyilvánvaló, hogy kronológiailag Florentino volt az első, aki megértette, a futball egy világméretű piac, de ő nem trükközött úgy, ahogyan azt az arab országokkal vagy Kínával kapcsolatban látjuk – amit ők művelnek, az szélhámosság. Pénzesnek lenni, illetve valaminek a tulajdonjogával rendelkezni két különböző dolog. Egy sportszervezet, mely a partnerek, sociók tulajdonában van, képes lehet arra, hogy felismerje a piac törvényeit, s a Madrid ezt tette. Florentino is ezt tette. S megéltünk ismét egy olyan időszakot, amilyen Bernabéué is volt, aki elsőként látta be, a futball egy látványosság. Igaz, mindent hitelekből kellett fedezni, a Barçát ki kellett játszani Di Stéfano átigazolása közben, de megértette, hogy a terveihez minden évben egy galaktikust kell igazolnia, s ha épp Raymond Kopát kellett leszerződtetni, a Stade de Reims játékosát, mely komoly rivális volt, akkor őt igazolta le, hiszen akkor ő tett jó benyomást a Bernabéu közönségére. Florentino ezt megismételte és győzött.

Losantos

Hogyan él az emlékezetedben az első galaktikus diadal, a glasgow-i döntő?
Ott voltam a lelátón, a madridi utánpótlás játékosainak közelében, ott volt Portillo is, az ifik akkori sztárja. Közvetlenül mögötte ültem, s Zidane lenyűgöző találatánál – mely igazán jót tett a lelkünknek, hiszen a németek folyamatosan ölték a játékunkat – mindannyian ujjongani kezdtünk a hihetetlen boldogságtól. Mindenki visítozott, kivéve Portillót, aki kissé arrogáns stílusban így szólt: „Nos, Zidane és én felismerjük, mikor jön el a megfelelő pillanat egy ilyen találathoz.” Ez volt a Portigol nevű önimádó kultusz legdicsőbb pillanata. A pályán, ha tizennégy beadásra ért oda, kettőt váltott gólra. A tizennégyből.

Ezt írtad korábban: „Egy olyan Spanyolországban, mely a határozatlanság betege, a kételkedés és a kedvetlenség fellegvára, a Real Madrid egy valóban lenyűgöző alternatívát jelentett, melyet nagyon hiányoltunk az intézményeinkből, a mérkőzésekből, sőt, magából a spanyol népből: a határozottságot.” Ez 2017. június 4-én jelent meg, a Tizenkettedik megnyerése után, de persze ettől elszakadva, általánosan is érvényesíthetjük. Azt mondják, a Madrid Spanyolországot jelképezi, de te itt egyfajta ellentétről beszélsz a kettő között.
Nem, nem, nem, nem. Van egy Spanyolország, mondjuk úgy, a nemzet, mely maga a Madrid. A társadalmat irányító csoportok sosem tisztelték a nemzetet, mely azonban tisztelte önmagát, s elképesztően akart élni, győzni. Épp ezért szeretik a Madridot, mert annak egy a célja, a diadal. Ezt akarja mindenki a saját országa, a saját népe kapcsán: a győzelmet. A Madrid épp e lelkület miatt nyer kényszeresen. Ez önpusztítónak tűnhet, de nem az. Épp úgy működik, mint a kapitalizmus, ez egy építő jellegű pusztítás. A Madrid senkinek sem bocsát meg, s ha épp minden jól megy, akkor is megkeresik, mi az, ami rossz, hiszen a madridi ember az egyetlen, mely sosem elégedett. S ez a legjobb az egészben.

Losantos

Ez lenne a legjobb a Madridban, a kérlelhetetlen közönsége?
Teljes mértékben. A Bernabéu pont olyan, mint a Las Ventas bikaviadal-aréna. Teljes mértékben demokratikus, mélyen önkényes, de végső soron mindig az erőfeszítést értékeli a legtöbbre, a tehetség csak ezután következik.

Mikor Luis Herrerót (spanyol politikus, EP-képviselő, rádiós személyiség – a szerk.) kérdeztük erről, ő is hasonlóan vélekedett. Azt mondta, a Bernabéu közönsége nagyon igényes és igazságos is egyben. 
Luis egy úriember, én viszont Teruel egy kis falujában nőttem fel. Akkoriban a terueli csapatot olyan pályán láttam futballozni, ahol még fű sem nőtt. Egy novemberi Teruel-Numancia mérkőzés volt az első meccsem élőben, hallottam, ahogyan a Numancia játékosa elesik. Hallottam, ahogyan a földre puffant. Arra gondoltam, ezek az igazi gladiátorok. Játszott nálunk egy belső védő, Juanín, aki tényleg félelmetes volt. Egyszer le kellett fognia Goyitót, aki amúgy órásmester volt, mert a játékvezető érvénytelenítette a gólját. Luis már fiatalon is a Bernabéuba járt, nem élt meg hasonló helyzeteket.

Milyen stadionokat ismersz még? 
Egyszer elmentem a Calderónba, Schuster épp akkor épült fel, az egyik lába le volt soványodva, de hihetetlen akaraterővel visszatért a pályára. Egy Atlético- Barça meccs volt, Schuster a gránátvörös-kékeknél játszott, a közönség kántált, de nem értettem, mit. Megkérdeztem, s kiderült, azt kiabálják: „Adj neki, Tomás.” Majd azt vettem észre, hogy innentől fogva, azaz kb. a 11., 12. perctől kezdve Tomás vadászott Schusterre, s nem érte be azzal, hogy a játékát semlegesítse, a pályáról is eltüntette. Tragikus futballon nőttem fel.

Losantos

Mikor voltál először a Bernabéuban? Mikor lettél madridista?
Mindig is szerettem a Madridot, de az első alkalom, amikor eljutottam a pályára, az Anderlecht elleni 6-1 volt.

Ez volt az első meccsed a Bernabéuban?
Igen, ezt láttam először.

Ki ne lenne egy ilyen mérkőzéstől elkötelezett madridista!
Ráadásul a Diario 16 hasábjain megjelent egy cikkem, „Ima Szent Buitréhez” címmel. Ezen a meccsen Butragueño olyan dolgokat művelt… Akár kilenc gólt is rúghatott volna, ha tovább tart a meccs. Úgy emlékszem, hogy mindkét csapat, kivéve a Madrid kapusát, az Anderlecht térfelén tartózkodott, hihetetlen nyomás nehezedett rájuk, szinte ki sem tudtak jönni a kapujuk elől. Erre csak a Real Madrid képes. A védők is támadtak, presszionáltak, lenyűgöző volt.

Van még hasonlóan emlékezetes élményed a „szentélyből”?
Amikor a „kövér” Ronaldo debütált. Carlos Dávilával, egy beteges madridistával voltam akkor. A 80. percben bejött a kispadról, majd jött a labda és bumm!

Első labdaérintés, gól.
Azt mondtam akkor: „ez a fickó egy korszakot fémjelez majd”, s így is lett. Ott volt a Manchester United elleni meccs a mesterhármassal, Valdano ezt a bivalyok fejvesztett rohanásához hasonlította. De csupán egyetlen bivaly volt, mégpedig Ronaldo, mivel a többiek nem követték őt ebben.

A Fenoménnak nem jött össze a BL-cím.
Igen, mivel hiányzott mögüle a rendszer. Az a Madrid az egyéniségeké volt, nem a csapaté. Ahhoz, hogy megnyerj egy – vagy két-három – Bajnokok Ligája-trófeát, szükséged van a csapategységre, mely az évek alatt annyira összekovácsolódik, hogy hiába jönnek-mennek a játékosok, van egy olyan alapod, melyre építhetsz.

Losantos

Ez volt a kulcsa a három egymást követő BL-címnek, illetve a négynek öt év alatt?
Ez, s persze Mourinho munkája a megelőző években. Az a csapatszerkezet, mely az ő idején alakult ki, tette lehetővé az elmúlt évek diadalait.

Úgy látom, te is azokhoz tartozol, akik szerint Mourinho fontos szereppel bírt a távozása utáni sikerek elérésében.
Igen, ő és Cristiano, Florentino nagy igazolása volt a kulcs.

Attól függ, kit kérdezel. Mijatović szerint ők igazolták le Cristianót, azaz Calderón és Mijatović.
Persze. Még a végén kiderül, mindenkit Calderón igazolt. Nem. Cristianót Florentino igazolta. Az igazol, aki fizet. Akinek van pénze arra, hogy megadja a vételárat. Florentino állta a cechet. Ha a Barça most, megkerülve az állami szabályozásokat, leigazolja Neymart, Bartomeu lesz az, aki szerződteti. Az a Bartomeu, aki minden bizonnyal az első olyan elnöke lesz a Barcelonának, aki nem megy börtönbe.

Sosem gondoltál arra, hogy Barça-drukker legyél? Éltél Barcelonában.
Igen, épp akkor, amikor Cruyff az első idényét kezdte ott. De sosem lettem culé. Nézd, az a helyzet, hogy volt egy nagyon gazdag fickó, a hősies katalán burzsoázia képviselője, aki csak egyszer fáradt ki a stadionba: amikor a Madrid ellen játszottak. Az ő Franco-ellenes mozgalma abból állt, hogy szurkolt a blancókkal szembeszálló Barcelonának. A többi meccsre sosem volt kíváncsi. A fia engem vitt magával a mérkőzésekre, így Cruyff első idényének minden meccsét megnézhettem, kivéve azt az egyet, amit a Real Madrid ellen játszott, mivel akkor ez a burzsoá férfi használta fel a bérletét. Láttam az Atléticónak lőtt híres gólját, a sarkazását. A debütálása csodálatos volt, együtt játszott Sotillal, akit aztán felemésztett a barcelonai éjszaka. Nagyon látványosak voltak, valóságos balettet figyelhettünk meg a pályán.

Volt olyan csapata a Madridnak, mely erre a Barcelonára emlékeztetett? 
A galaktikusok Madridja pl., az a korszak… Mikor Zidane mellett ott játszott Makelele, akadtak nagy pillanataik. Aztán a három egymást követő BL-trófea időszaka, s különösen a Juve elleni döntő. Annak is leginkább a második félideje.

Losantos

Antonio Escohotado (spanyol filozófus, esszéíró, egyetemi tanár – a szerk.) szerint az volt a futball történetének legjobb meccse.
A második félidő. Ha a teljes mérkőzést nézem, akkor az Eintracht Frankfurt elleni 7-3 nálam még mindig első helyen áll. Az totális futball volt. Mindenki részt vett a támadásban, s a védekezésben egyaránt. Domínguez, Marquitos, Santamaría, Lesmes, Santisteban, Zárraga, Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás és Gento. Santamaríával szoktam találkozni. 90 éves, de hatalmas koponya. Sokkal élesebb elme, mint Varane. A stílusa nagyon hasonló volt Varane-éhoz, magas, tökéletes kontroll, de úgy átlátta a játékot, ahogyan ez a srác sajnos sosem fogja.

Nem tűnsz a francia nagy rajongójának.
Ember, szerintem mindenkire várhatunk egy kicsit, egy, két, három, esetleg négy évet. De nem reménykedhetünk egész életünkben. Varane azért érkezett 18 évesen, hogy ő legyen az évtized Santamaríája. És végül Ramos aratta le ezeket a babérokat – hogy a saját, vagy mások érdemei miatt, az mindegy. Ez szomorú. Az is lehet, hogy maga Ramos nem hagyta őt fejlődni, ezt sose tudjuk meg. De az biztos, hogy mellette mindig csak másodhegedűs maradt. A személyiségéből hiányzik valami, híján van a sikeréhségnek. 

Nos, azért egy olyan emberről beszélünk, aki többszörös BL-győztes a Madriddal és világbajnok a francia válogatottal…
Korábban nagyon gyors és labdabiztos volt, ez az utóbbi időben elkezdett megkopni nála. Ez talán azért is van az én nézeteim szerint, mert Ramos többet lépett előre. Ugyanakkor Varane-ban nincs meg az, ami Cristianót áthatja, amiről már korábban is beszéltünk. Mert mi is van Cristiano sikerei mögött? Az a fajta elszántság a győzelem iránt, ami az egész Madridot meghatározza. Florentino eldobta Cristianót, s meghagyott mindenki mást, miközben épp fordítva kellett volna eljárnia, hiszen a portugálban megvan a gólszerzés képessége. Csak kérdezzétek meg erről szegény Atletit. Megvolt és meg is lesz benne. Ráadásul nem volt rá jellemző a klikkesedés, nem akart irányítani az öltözőben úgy, mint korábban Raúl vagy most Ramos. Nem, nem. Azt kedveltem benne különösen, hogy csak maga felé támasztott követelményeket. És a hátán vitte a klubot, a csapatért dolgozott. Nem akart tudni semmit, nem voltak meg a saját „emberei”. Mindenki tudja, hogy Lucas Vázquez Ramos malmára hajtja a vizet. Raúl akadályozta meg akkoriban Villa érkezését… s így tovább. Mondhatjuk, hogy egyeseknek megvan a maguk hatalma az öltöző felett, irányítják a játékosokat és magát a klubot is. Cristiano sosem akarta ezt tenni.

Losantos

Cristiano felülmúlja Messit?
Az én véleményem alapján kétségtelenül. Mindent megnyert, mégsem tűnik soha elégedettnek. Európa-bajnok lett Portugáliával, ami egészen elképesztő. De mégis hogyan? Ez még Figónak sem sikerült, aki mögött egy remek csapat állt. Cristiano mögé nem állt senki.

Mi a véleményed Zidane-ról?
Egy igazi művész volt. Most remekül szelídíti meg az egókat az öltözőben, ráadásul szerencsés típus. Engem edzőként sosem győzött meg. Én az olyan menedzsereket szeretem, aki, ha vereségre áll a csapat, beküld három embert és teljesen átvariálja a játékot. Amilyen Mourinho volt. Ő attól sem riadt vissza, hogy a 40. percben lecseréljen három embert, hogy aztán 0-2-ről 5-2-re fordítson. Látta, mi hiányzott és nem várt további 35 percet arra, hogy lépjen. Zidane megvárja a második félidő utolsó harmadát. Nagyon gyáva, s bár játékosként valódi áldás volt őt látni, edzőként egyáltalán nem ez a helyzet. Játékosként is szüksége volt Makelelére, ha ő nincs, nincs Zidane sem.

Mit értettél az alatt, hogy Ramosnak megvan a klikkje az öltözőben?
Ez olyasmi, amit egyáltalán nem szeretek. Lopetegui és Lucas Vázquez is úgy táncolt, ahogy Ramos fütyült. Ramosnak ráadásul olyan hatása van Florentinóra, amit nem szabadna megengedni. Ennek köszönhető, hogy elment Cristiano, de itt maradt Bale és Ramos is.

Nem kedveled Bale-t? Döntő pillanatokban alkotott maradandót.
Kijevben fantasztikus ollózást mutatott be, de sem korábban nem láttunk tőle hasonlót, sem később nem fogunk. Cristiano képes lenne megismételni azt a találatot, amit a Juve ellen szerzett. Bale azt mondta, a döntő után távozik, neki megbocsátott a klub, de Cristianónak nem nézték el a kijelentéseit. Olyan volt, mintha csak azt várták volna, mikor szabadulhatnak meg tőle. Arra a pillanatra, amikor a képébe vághatják: „nélküled ugyanúgy képesek vagyunk nyerni”. De nem, nem megyünk semmire nélküle, mert nincs, aki gólt szerezzen.

Florentino nemrég tagadta, hogy hibának tartja a portugál távozását. Valóban nem hiszi ezt?
Most azon a ponton van, amikor nem sajnálkozik, de csak azért nem, mert szégyellné a megbánást.

Vagyis a lelke mélyén azért bánkódik?
Tudja, hogy hiba volt, de sosem mondaná ki. Nem is az volt a legsúlyosabb vétek, hogy elment Cristiano, hanem az, hogy senkit nem hozott, aki pótolhatná. Az volt a szarvashiba, hogy úgy hitte, Bale lesz ez az ember. Most mondjátok meg nekem, mi a francot fogunk nyerni Lucas Vázquezszel, Viníciusszal és a brazil pólyásokkal? Nem lesz még egy olyan játékosunk, mint Cristiano.

De lehet azért olyan labdarúgónk, aki elég jól teljesít majd ahhoz, hogy ismét nyerni tudjunk?
Nagyon bízom Hazard-ban. Úgy látom, ő egy olyan figura, aki köré fel lehet építeni egy csapatot. Ezt nem a bajnoki meccseken, hanem a válogatottban bizonyította. A világbajnokságon Hazard volt a legjobb játékos. Sokkal jobban teljesített, mint Modrić, s mindig felvállalta a döntéseket a legnehezebb pillanatokban is, ráadásul úgy, hogy minden meccset végigjátszott.

Leigazolnád Pogbát?
Nem látom ezt tisztán, Florentino most megszállottan a Bernabéu átalakításával foglalkozik. Megépíti a maga piramisát. De azt is meg kellene értenie, hogy közben az egyiptomiaknak is élniük kell valamiből…

Hamarosan folytatjuk a második résszel.


  • Forrás: La Galerna
  • Szerző(k): PD

Hozzászólások

Tabella