AS: A PSG és a Madrid tárgyalnak Neymar ügyében

A tárgyalásokhoz közel álló források megerősítették, hogy a PSG és a Madrid megnyitotta a közvetlen kommunikációs csatornát Neymar ügyében, a párizsiak pedig nyitottak egy kölcsönszerződésre.

A Real Madrid tárgyal a Paris Saint Germainnel Neymar ügyében, erősítették meg az AS forrásai.

Két hónappal azután, hogy a brazil sztár és a PSG viszonya egyértelműen megromlott, a francia klub úgy döntött, hogy felveszi a kapcsolatot a Real Madriddal, hogy felmérje a játékos spanyol fővárosba költözésének lehetőségeit.

Az első lépésre néhány nappal ezelőtt került sor, amikor a PSG telefonon jelezte a Real Madrid felé, hogy nyitott a tárgyalásokra. A Madrid pedig meglepődve azon, hogy lehetősége nyílhat a világ egyik legjobb játékosának megszerzésére, a korábbiaknál sokkal kedvezőbb anyagi ráfordítással, úgy döntött, hogy megkezdi a tárgyalásokat a PSG képviselőivel.

Neymar

Jelenleg még nem történt tényleges ajánlattétel, de a tárgyalásokhoz közeli források elmondták, hogy a PSG sokkal inkább szeretne a Madriddal alternatív megoldásoktól tárgyalni, mint engedni a Barcelona nyomásának a játékos árának csökkentésével.

Még arról is tárgyalnak, hogy a támadó egy kölcsönszerződés keretein belül érkezne egy évre Madridba, ez pedig minden érintett számára előnyös üzlet lenne. Ezzel a PSG számára megnyílna a lehetőség, hogy a játékos a következő évben még magasabbra tornássza az árát, így pedig 2020-ban nagyobb összegért adhatnak túl rajta. A Madridnak egy kevésbé kockázatos befektetést kellene eszközölnie egy páratlan potenciállal rendelkező játékos kapcsán. Neymar pedig visszatérhetne Spanyolországba.

Ez az opció persze a Barcelona számára nem lenne elérhető. A PSG belső forrásai szerint a Barça soha nem vette fel közvetlenül a kapcsolatot a francia klubbal, minden kommunikáció közvetítőn keresztül zajlott.

A PSG neheztel a Barcelonára
Párizsban azt gondolják, hogy a Barcelona összejátszott Neymar közvetlen környezetével, és együtt teremtették meg azt a krízishelyzetet, ami mostanra előállt. A katalánok célja ezzel az volt, hogy lecsökkentsék Neymar 222 millió eurós árát, amit a PSG két évvel ezelőtt a játékosért kifizetett.

Ez az amúgy is megromlott kapcsolatot a PSG és a Barça között nem javította, sőt, magával rántotta a PSG vezetői és Neymar tábora közötti viszonyt is. Úgy tűnik, hogy ez az ügy mostanra már nem is feltétlenül sportszakmai, sokkal inkább személyes jelleget öltött. Leonardo egyértelművé tette a környezetének, hogy Neymar többet nem fog játszani a PSG-ben, Barcelonába pedig csak akkor megy, ha a katalánok kifizetik érte a 222 millió eurót, amit a franciák fizettek 2017-ben.

A brazil GloboEsporte csütörtökön megírta, hogy a játékos stábja találkozott a Madrid képviselőivel, hogy egyeztessenek egy esetleges klubváltásról, a Barcelonával folytatott tárgyalások pedig megakadtak. A Nou Campban azzal számoltak, hogy a támadó kiáll és kijelenti, hogy újra szeretné magára ölteni a gránátvörös-kék mezt, de erre nem került sor.

Neymar

Neymar sosem zárta be a kapukat a Real Madrid előtt
Karrierje során Neymar sosem nyilatkozott a Real Madridra nézve negatív dolgot, mivel mindig is tökéletesen tisztában volt azzal, hogy édesapja és képviselője, Wagner Ribeiro milyen baráti kapcsolatot ápol Florentino Pérezzel és a Madrid igazolásokért felelős igazgatójával, Juni Calafattal.

Tavaly áprilisban Neymar édesapja legalább három alkalommal találkozott a Real Madrid képviselőjével. De akkor a támadó még csak néhány hónapja volt Párizsban, és mindketten egyetértettek abban, hogy szinte lehetetlen, hogy a klub katari tulajdonosai elengedjék a játékost. A terv az volt, hogy várnak a világbajnokságig és a 2018/19-es idény után próbálnak meg lépni.

Aztán két hónapja krízishelyzet állt elő Párizsban. Neymar megjelent a Copa Américán, ahol több csapattársának is elmondta, hogy mindenképp távozni szeretne Párizsból, akár Barcelonába, akár Madridba. Mindig nyitva hagyta az ajtót a Madrid számára, ahogy Florentino Pérez a játékos számára. Igazából Florentino néhány hónapja találkozott Ribeiróval az építési vállalatának székházában, ahol meg is erősítette a játékos képviselőjének, hogy a klub mindig nyitott lesz a brazil sztár átigazolásával kapcsolatos egyeztetésekre.

A másik fontos faktor a Madrid elnöke és a PSG elnöke közötti kiváló kapcsolat. Florentino Pérez és Nasser Al Khelaifi mindig is kölcsönösen tisztelték egymást, amit az is bizonyít, hogy Pérez egy percig sem habozott hivatalos közleményt megjelentetni azzal kapcsolatban, hogy a sajtóban megjelent hírek Mbappé és Neymar kapcsán nem fedik a valóságot. (Neymar, Neymar, Mbappé) Ez erős kontrasztot mutat a Barcelona és a PSG konfliktusokkal tűzdelt kapcsolatához képest, ami a Real Madrid malmára hajtja a vizet. A klub ajtaja ennyire sosem volt még nyitva Neymar előtt.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK