A Real Madrid nagy szakértője a játékoseladásoknak

Az elmúlt néhány évben nemcsak a vásárlások, hanem az eladások terén is érdemes figyelni a királyi gárdát.

Ahogy azt már sokszor hallhattuk, az új klubmodell (már ami a játékosvásárlásokat illeti) egyik legfőbb alapeleme, hogy a világsztárokat még azelőtt kell megszerezni, hogy tulajdonképpen világsztárrá válnának. Számos fiatal játékos érkezett így a klubhoz az utóbbi időben, gondoljunk csak Viníciusra, Rodrygóra vagy Luninra. Ez persze kockázatos, és kifogástalan játékosmegfigyelő-részlegre, valamint kiterjedt kapcsolati hálóra van hozzá szükség, ám a módszer eddig működni látszik.

Amiről azonban sokkal kevesebb szó esik, az a játékoseladás témaköre. Pedig a Real Madrid ott sem teljesít rosszul. A 2013/14-es idény eladási (Özil, Higuaín, Albiol, Callejón és Pedro León) óta minden évben sikerült nagyobb összegekért túladni a távozókon, mint a becsült piaci értékük. A MARCA ennek vizsgálatához a minden szempontból mértékadónak számító Transfermarkt adatait használta fel.

Az említett 2013-as nyáron a blancók összesen 20 millió euróval kerestek többet, mint a felsorolt futballisták piaci összértéke. A legnagyobb különbség Higuaínnál jelentkezett, aki 30 millió euró helyett 39-ért távozott.


Florentino Pérez klubelnök és José Ángel Sánchez általános igazgató

Egy évvel később a különbség már 29 millió volt, nagyban köszönhetően annak, hogy a Manchester United 75 millió eurót adott Ángel Di María játékjogáért, pedig annak piaci értéke „csak” 50 millió volt.

2015 nyarán egyetlen véglegesen távozó labdarúgóért kapott pénzt a klub, aki nem más volt, mint az anno nagy reménységként érkező Asier Illarramendi. Ő 30 millió euróért távozott, ami jelentősen meghaladta az akkori piaci értékét.
(Megjegyzés: a Transfermarkt adataiban itt eltérés van, szerintük Illarramendi a MARCA által említett összeg feléért, 15 millió euróért távozott, ami pontosan megegyezett a piaci értékével – a szerk. kieg)

2016 óta az üzlet valósággal felpörgött. Azóta a becsült piaci értékhez képesti különbségek összesen már elérték a 100 millió eurót. Ez köszönhető a klub stabil piaci helyzetének, valamint a fiatal játékosok eladásakor követett szigorú, kompromisszumoktól mentes üzletpolitikának.

Jesé, Danilo és Morata is „felárral” hagyta el a Real Madridot. Utóbbiért például jelentős 22 millió euróval fizetett többet a Chelsea. De említhetjük Cristiano Ronaldo példáját is, aki 2018-ban 117 millió euróért távozott, holott piaci értéke nem haladta meg a 100 milliót.

Az idei átigazolási szezon mérlegét is érdemes megvizsgálni: Mateo Kovačić 15, Marcos Llorente 10, Theo Hernández pedig 5 millió euróval távozott többért, mint a becsült piaci összértékük. A klub rohamosan közelít a 2017/18-as idény előtti transzferidőszakban elért 38,5 millió euróhoz, amit főként Danilo, Morata és az egyszer már távozó Mariano eladásával kerestek „pluszban”.

Az eredmények még látványosabbak, ha megvizsgáljuk a hasonló piaci helyzetben lévő örök rivális Barcelona mérlegét: ők ugyanis a Neymarért kapott 222 millió euró kivételével 2014 óta minden játékosuktól piaci érték alatt váltak meg.

Forrás: marca.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK