A Real Madrid nemet mond a szuperligára, de támogatja az új klubvilágbajnokság ötletét

A klubfutball tekintetében komoly terveket szőnek a legjelentősebb nemzetközi futballszervezetek, a MARCA szerint a Real Madrid nem minden ötletet támogat.

A Real Madrid nem fogadja el az új európai szuperliga ötletét, legalább is nem abban a formában, amelyben előterjesztették: 3 divízió, egyenként 32, 32 és 64 csapattal.

A blancók szerint egy ilyen sorozat hosszú távon nem lenne nyereséges, azzal pedig tisztában vannak, hogy az angol csapatok már felszólaltak a kezdeményezés ellen.

A spanyol klub a FIFA klubvilágbajnokság új formátumára azonban igent mondana, tekintettel arra, hogy szerintük ez pénzügyileg és a márkát tekintve is nagy lökést adhat a klubnak.

Bale

A kezdeményezés szerint a torna 24 csapatosra bővülne, amelyből 12 csapat lenne európai, és négyévente játszanák. Ha az új formátum sikeresnek bizonyul, később kétévente kerülne megrendezésre.

Ez azt is jelentené, hogy a konföderációs kupa és a jelenlegi klubvilágbajnokság is megszűnne.

Mindeközben Madridban kétségek merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy a spanyol szuperkupát négyes döntő formában rendeznék meg, ráadásul Szaúd-Arábiában. A klub nem szeretne januárban, az idény közepén ilyen hosszú és fárasztó utat bevállalni.

Komoly változások vannak tehát folyamatban a klubfutball tekintetében, a kérdés, hogy ezek közül mi valósul meg és milyen irányba mozdul el a nemzetközi labdarúgás.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK