Jović: Csak akkor vetem be a testi erőmet, ha ésszel már nem jutok előbbre

  • Gy. András
  • July 4, 2019, 7:34 p.m.
Hosszú haj, Falcao, parkolóban éjszakázás, vádli, Sámson és Delila, háború, Belgrád, baleset, szurkolói rigmusok. Ha érdekel, hogy ezek hogyan kapcsolódnak Jovićhoz, irány a cikk.

Luka, mond neked valamit az a név, hogy Ulf Kirsten?
Ulf Kirsten? Nem, sajnos nem rémlik.

Ulf Kirsten a Bayer Leverkusen csatára volt, háromszor is a Bundesliga gólkirálya lett. A Frankfurt sportigazgatója, Fredi Bobic említette veled kapcsolatban nemrég: „Az alkata Ulf Kirstenre emlékeztet. A felsőteste, a vádlija… Hihetetlenül erős. Ahogy Ulf. A tizenhatoson belül pedig egy gyilkos.”
Tudom, hogy a lábaim feltűnőek. De számomra sokkal fontosabb, hogy okosan játsszak. Szeretek ésszel játszani. Egy érintéssel tovább pattintani a labdát, beindulni üres területre, felgyorsítani a támadást, egyszerű futballt játszani. Nem vagyok olyan harcos, aki 90 percen át küzd. Szeretem az egyszerűséget. Csak akkor vetem be a testi erőmet, ha ésszel már nem tudok előbbre jutni.

Jovic

Még egy utolsó kérdést azért fel kell tennünk a vádliddal kapcsolatban. Már gyerekkorodban is ilyen erős volt?
15 évesen az U19-es csapatban játszottam Belgrádban, három-négy évvel fiatalabb voltam az ellenfeleimnél, de így is 40 gólt lőttem szezononként. Természetesen csak úgy sikerülhetett átverekedni magam ezeken a játékosokon, hogy testileg már fejlettebb voltam. Ismered Sámson és Delila történetét?

Azt tudom, hogy a hosszú hajában volt az ereje.
Pontosan. Sámson puszta kézzel megölt egy oroszlánt. Aztán Delila levágta a haját és már csak árnyéka volt önmagának. Korábban nekem is egészen hosszú hajam volt, úgy akartam kinézni, mint a kedvenc játékosom, Falcao. Az ügynököm mindig azzal viccelődött, hogy nehogy levágassam a hajam, mert abban rejlik az erőm. Pont, mint Sámsonnak. De az erőm a vádlimban rejlik. Aztán amikor Falcao levágatta a haját, én is. De ezután is lőttem a gólokat.

Jovic

Már nyolc évesen készen álltál arra, hogy az FK Crvena zvezda játékosa légy. De nem Belgrádban nőttél vel, hanem Batarban, ami egy boszniai kis falu, a szerb határ közelében.
Batar egy csöppnyi kis falu, 105 háztartással. Belgrádtól 150 km-re található. A szüleim rengeteg időt és energiát fektettek a fejlődésembe, ők voltak a legnagyobb támogatóim. Azért, hogy én idáig eljussak, nekik sok áldozatot kellett hozniuk.

Például?
Édesapám hetente háromszor vitt el engem Belgrádba a rozoga Passatunkkal, ami kétórás utat jelentett, csak oda. Gyakran előfordult, hogy kétszer is játszottam hétvégén, szombat délután és vasárnap délelőtt. Az sem volt ritka, hogy két meccs között, amikor hazafelé utaztunk, megálltunk egy parkolóban és ott éjszakáztunk. Én a csomagtartóban, ő a hátradöntött anyósülésen. Számomra ez nem okozott problémát, kicsi voltam, talán tíz, rövid lábaim voltak. De számára ez nem mindig volt kellemes. Viszont kalandosak voltak az éjszakák.

Papa Milan és a Passat
Papa Milan és a lerobbant Passat

Édesapád is futballista volt?
Nem. Egy kis boltja volt Batarban.

Megvan még?
Amióta profi játékos vagyok, nagyobb lett az üzlet. (nevet) Az első fizetésemet lényegében teljes egészében a családi kasszába juttattam.

1997-ben jöttél világra, két évvel a polgárháború után. Gyerekként mit él át valaki egy háborút követő időszakban?
Nagy szerencsém volt. A legrosszabb dolgok a születésem előtt megtörténtek, Batart nem sújtották a harcok. A házak például nem károsodtak, nem voltak lövésnyomok a falakon. Számomra pedig a futballról szólt az élet. Ötéves koromban egy környékbeli csapatban játszottam, ahol felfigyelt rám a Crvena zvezda egyik megfigyelője. 11 évesen már Belgrádban voltam.

A szüleid is átmentek Szerbiába?
Nem, más srácokkal laktam egy focista szálláson. Eleinte persze nem volt könnyű. Fiatal voltam, hiányzott a családom. De egy ilyen helyzetben muszáj ezt megszokni és gyorsan felnőni.

Úgy tűnik, hogy sikerült neked. Nemrég ünnepelted a debütálásod évfordulóját. Tudod, hogy mikor volt?
Persze, 2014. május 28-án. Az FK Crvena zvezda játékosaként léptem pályára, ennek pedig már több mint öt éve.

Jovic

Három perccel azután, hogy beálltál, gólt is szereztél, amivel 3-3 lett a találkozó, az FK Crvena zvezda pedig bajnoki címnek örülhetett. 16 évesen, öt hónaposan és öt naposan te lettél a klub történetének legfiatalabb gólszerzője.
Megkaptam az esélyt, hogy az egyik legerősebb Crvena zvezdában léphessek pályára. 2-3 volt az állás az ellenfélnek, ekkor cseréltek be. Itt a fejemben az egész jelenetsor, pedig már nem tegnap történt. Két perce voltam a pályán, amikor kaptam egy óriási labdát Miloš Ninković-tól. Bepöccintette a labdát a védők mögé, én mellel levettem, lekészítettem magamnak és eltoltam a kapus mellett a hosszúba. Profi karrierem első kapura lövéséből gólt szereztem. 15 perccel később szerb bajnokok lettünk. Óriási nap volt. A dátum a mai napig ott van belehímezve a csukáimban.

16 évesen együtt ünnepelhettél a csapattal, vagy kora este el kellett hagynod a buli helyszínét?
Sosem ünnepeltem a felnőttekkel. Először akkor mentem el az idősebbekkel, amikor már az utolsó idényemben voltam és elmúltam 18. De 16 évesen? Nem. A meccs után egyszerűen hazamentem.

Ha az ember az FK Crvena zvezda együttesére gondol, akkor azonnal eszébe jut a legendás játékoskijáró, ami inkább hasonlít egy börtönfolyosóra, mint egy stadion kijárójára. Az ellenfelek már itt összecsinálják magukat?
Ezt tőlük kellene megkérdezni! Például a Liverpool játékosait, akik 2-0-ra kaptak ki ott. (nevet) De persze már átéltem, hogy milyen ott ellenfélként kifutni a pályára. A szurkolóink már ott megkezdik az ellenfél csapatának bosszantását. Számomra azonban már rutinná vált ez a folyosó. Gyerekkorom óta ismerem.

Jovic

Miért?
Belgrádban van egy hagyomány. A játékossok mögött mindig gyerekek vannak, zászlókkal felszerelkezve, amit a pályán lobogtatnak. Amikor gyerekként megkaptam a lehetőséget, hogy én is ott legyek, hatalmas büszkeség volt. Erre mentálisan is fel kellett készülni. A zajra, ami a folyosón fogadott minket. A nyomásra, ami az emberre hat. De most már akkor sem lennék ideges, ha a Maracanã gyepére kellene kifutnom.

A FK Crvena zvezda elnöke már 16 éves korodban ragaszkodott ahhoz, hogy a tiéd legyen a 9-es mez, pedig akkor még Đorđe Despotović mezszáma volt, akivel konfliktusba is keveredett emiatt.
Csodálkozott azon, hogy gyerekként miért kell megkapnom ezt a mezszámot. Az elnök, aki nagy támogatóm volt, azt mondta neki, hogy még akkor is nekem adná a kilencest, ha Robin van Persie ideigazolna a Manchester Unitedből. De ennyi volt. Szerencsére jól ismertem Despotovićot, néhány percre laktunk egymástól. Nem volt köztünk harag.

Ezzel a számmal a hátadon olyan sok gólt szereztél, hogy még akkora klubok is felfigyeltek rád, mint a Benfica. De akkor nem akartál váltani, igaz?
Valóban. Nem akartam váltani. Az járt a fejemben, hogy a szezon végéig biztosan maradok. 20 ponttal voltunk a riválisunk előtt, mindenképp szerettem volna újra bajnok lenni. De aztán a klub télen eladott, mert kellett nekik a pénz. Amikor megérkeztem Lisszabonba, három napig sírtam.

Jovic

Lisszabonban nem igazán jöttek össze a dolgok. Alig játszottál, nem volt profihoz méltó a hozzáállásod. És ha ez még nem lett volna elég, a lábadat is elvágtad. Ráadásul egy buliban. Ez valóban így történt?
Nem egy buli volt, ez csak a pletyka része. Otthon történt, a medencémben. De a mai napig nem teljesen tiszta, hogy hogyan. Egyáltalán nem éreztem a vágást, a víz egyszer csak vörös lett. Nem igazán bírom a vér látványát, a vágás pedig eléggé undorító volt, de azonnal bementem a kórházba. Ott aztán tíz öltéssel kellett összevarrni a sebet, aminek köszönhetően 50 napig harcképtelen voltam. A klubnak ez természetesen nem tetszett.

Fredi Bobic azt mondta, hogy a Frankfurtnál Niko Kovač teljesen megváltoztatta a munkához való hozzáállásodat. Hogyan sikerült ezt elérnie?
Nagyon kedvesen fogadott. Pedig az a hír járta, hogy nem vagyok elég profi, nem dolgozom elég keményen. Erre még rájött a baleset története is. Néhányan szemrehányást is tettek emiatt. De Kovač segített, hogy megtaláljam a helyes irányt. Egy pillanatra sem hagyta, hogy edzésen lazítsak. Egy perc nyugtom sem volt. Rengeteget követelt tőlem, azt akarta látni, hogy az edzéseken kiadok magamból mindent. Ezért utólag is nagyon hálás vagyok neki. Számomra ő egy rendkívül fontos edző volt. Jobb játékost és jobb embert faragott belőlem.

Az elmúlt idényben nagyot léptél előre, hiszen csak az Európa-ligában tíz gólt szereztél. Az összes varázslatos európai este közül melyik volt a kedvenced?
Egyértelmű, hogy a milánói. Az Inter elleni meccs óriási volt. Büszke vagyok arra, hogy 15.000 Eintracht-szurkoló előtt játszhattam és átélhettem azt a hangulatot. Aztán még a meccs egyetlen gólját is én szereztem. Leírhatatlan. De a többi meccs is csodás volt. A szurkolás egész évben elképesztő volt. A koreográfiák hazai pályán, a meccshangulat… Az biztos, hogy amikor a tizenkettedik játékosról beszéltünk, akkor úgy is gondoltuk. És ezt nem csak úgy mondom. A szurkolóink a tenyerükön hordoztak minket.

Jovic

A Chelsea elleni kiesés után a csapat percekig ott állt a szurkolók előtt a pályán és dalokat énekelt. Te is ismered a szövegeket?
„Fekete!” (kezdi énekelni) „Fehér! Piros! Ezek a legjobb színek!” Valahogy így van, úgy hiszem. Tudod, néha betévedtem egy olyan kávézóba, ahová Eintracht-szurkolók járnak. Előfordult, hogy mikrofonba énekeltek szurkolói dalokat, olyankor az ember megtanulja a szövegeket. Tényleg újra ki kell emelnem, hogy a klub és a város is fantasztikus. A nagyszerű kollégáknak is hálás vagyok, akikkel együtt játszhattam itt.

Apropó, nagyszerű kollégák. Miért ünnepelt Ante Rebić gólt, mielőtt egyáltalán ellőtted volna a labdát?
Szerintem nem ünnepelt, inkább mérges volt, hogy nem passzoltam. (nevet) Ante állandóan a labdát akarja.

A Chelsea elleni visszavágón már akkor ünnepelt, amikor még nálad sem volt a labda. Ez volt eddig a legérzelemdúsabb találatod?
Csodás gól volt, elvégre mégiscsak egy elődöntőben született egy nagy csapat ellen. De a legszebb a Düsseldorf elleni ollózás volt. A legfontosabbnak pedig a német kupa elődöntőjében a Schalke ellen lőtt gólomat mondanám, amit sarokkal szereztem. Ez tette lehetővé, hogy döntőt játszhattunk a Bayern ellen.

Te is benne voltál a bandában, akik odarohantak Mijat Gaćinovićhoz a gólja után?
Persze, én vezettem őket. Nézd meg a képeket. Én vagyok a zöld mellényes, aki már akkor ugrál, amikor Mijat még csak átveszi a labdát a pálya közepén. Egyértelmű volt, hogy már csak el kell találnia az üres kaput. Én akartam először átölelni. Nagyon régóta ismerem már őt, és hihetetlenül boldog voltam. Aztán már nem tudtam tovább várni és odarohantam hozzá. Ami pedig a szurkolói szektorunk előtt történt, azt mindenki ismeri.


Olvastad már?

Hozzászólások

Tabella