Egy utolsó roham Pogbáért

Szinte biztos, hogy hamarosan új középpályás érkezik a csapathoz. A kérdés már csak az, hogy ki.

Az ABC legfrisebb értesülései szerint a Real Madrid egy végső ajánlattételre készül Paul Pogba ügyében. A világbajnok középpályás Zidane kifejezett kérésére érkezne, ám a Manchester United 170 millió eurót követel érte. Ezt az árat a vezetőség túlságosan magasnak tartja ők legfeljebb 130 millió eurót lennének hajlandóak kifizetni, ám az álláspontok közelítése jegyében most egy olyan ajánlatra készülnek, amely egy madridi játékos bevonását is tartalmazza. Ha ez a fajta ügylet elfogadható a Manchester United számára, akkor vélhetően vagy Bale, vagy Isco lesz a távozó játékos. A dolgot csak még tovább nehezíti, hogy Ed Woodward, a manchesteriek vezető beosztású igazgatója egy meg nem nevezett ok miatt nem hajlandó most tárgyalni, csak két hét múlva. Ez az előszezon szempontjából nem a legelőnyösebb, hiszen a csapat már a jövő héten megkezdi a felkészülést Kanadában.

A Manchester United ezzel szemben már holnap elrepül (Ausztráliába), Pogba pedig arra fogja kérni a vezetőséget, hogy ne kelljen a társaival tartania. A francia középpályás szándékai tehát egyértelműek a jövőjét illetően: Madridban akarja folytatni.

Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a Real Madrid nem ragaszkodik mindenáron Pogbához. Ott van Eriksen is, a második számú célpont a középpálya megerősítésére, aki kollégájához hasonlóan szívesen lenne a királyi gárda labdarúgója. A dolog egyre sürgetőbb, hiszen a Premier League átigazolási piaca augusztus 8-án lezárul. Az ő megszerzése reálisabbnak hat: a Tottenham nem zárkózik el a lehetőség elől, az általuk követelt 70 millió euró pedig sokkal barátibb összeg, mint ami Pogba árcéduláján szerepel. Martin Schoots, Eriksen jogásza készen áll, és bármelyik pillanatban meg tudja kezdeni a transzfer előkészületeit.

Arról se feledkezzünk meg, hogy van egy harmadik számú jelölt is, méghozzá az Ajax ifjú játékosa, Donny van de Beek. Ők jelenleg a Real Madrid megkeresésére várnak.

A pletykák nem tűnnek alaptalannak. Marcos Llorente és Kovačić véglegesen távoztak, Ødegaard kölcsönbe kerülhet, Iscóval sokan elégedetlenek, James a távozás szélén áll, és Ceballos jövője is erősen kérdőjeles. Mindez ugyanabba az irányba mutat: hamarosan új középpályás érkezik a spanyol főváros habfehér felére.

Forrás: abc.es
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK