Vinícius: Zidane segít fejleszteni a befejezésemet

A fiatal brazil a Real Madridnál töltött eddigi időszakáról beszélt.

Miben fejlődtél leginkább az első spanyolországi idényed során?
Szerintem mindenben sokat fejlődtem. Amikor megérkeztem, teljesen más játékos voltam, mint most. Rengeteget tanultam az edzői stábtól, minden edzőmtől. Taktikai szempontból is sokat fejlődtem. Kevesebb labdavesztés, nagyobb nyugalom a rögzített helyzeteknél. Nagyon inspiráló a legjobbak között lenni.

Sokszor szóba jött az elmúlt időszakban az, hogy milyen döntést hozol akkor, amikor a cselezés, passzolás és lövés között kell választanod. Hogy kezelted ezt, illetve dolgozol rajta?
Igen, rajta vagyok. Minden edzés végén plusz munkát végzek ezzel kapcsolatban. Egyfelől Zidane az, aki edzés után segít fejleszteni a befejezésemet, másfelől pedig a játékosok is tanácsokat és ötleteket adnak.

Vinícius

Mondta valaki, hogy kevesebb csel és több passz?
Az edzői stáb sok szabadságot ad nekem. Amikor először megérkeztem, már tudtam, hogy megvan a megfelelő pillanat a cselezésre és a labda előre juttatására. Úgy gondolom, hogy jól olvasom a játék ezen részét. Néha hibázom, de egy korombeli játékosnál ez normális.

Mennyire zavart, hogy három edződ is volt egy idény alatt?
Rossz, ha sok a változás. De a hozzám hasonló fiatal játékosoknak jó is egyben, hiszen minden edzőtől tanulhatsz valamit.

Csalódást keltő idényen van túl a Real Madrid. Hamar kiszálltatok a bajnoki címért folytatott harcból és a BL-ből is. Negatív hatással volt ez rád, vagy lehetővé tette, hogy a saját stílusodban játssz.
A Flamengóból való érkezésem pillanatától kezdve játszani akartam. Mindig segíteni akarom a csapatot. Abban a pillanatban a csapatnak egy olyan játékosra volt szüksége, aki előre tudja juttatni a labdát és átcselezi magát az ellenfeleken. Szóval minden könnyedén ment, mivel mindenki bizalmat szavazott nekem a klubnál.

Nehéz ilyen sok sztár között boldogulni?
Nem igazán. A klubnál mindenki, például Marcelo és Casemiro is sokat segített nekem abban, hogy nyugodt legyek és csak a játékra koncentráljak. Ezt is tettem. Így sokkal természetesebben jön minden.

Mi volt az első dolog, ami végigfutott a gondolataidban, amikor beléptél a szupersztárokkal teli öltözőbe?
Egy kicsit nyomasztott a dolog. De amikor megérkeztem, nem sokan voltak ott, mert épp zajlott a világbajnokság. Csak Bale és Benzema volt a központban. Mindketten nagyszerűen bántak velem, szeretettel fogadtak. Az volt a gond, hogy nem volt ott Casemiro és Marcelo sem. Az elején nehéz volt, mert egyetlen szót sem értettem spanyolul.

Ki vett a szárnyai alá?
Karim. Az első naptól kezdve ellátott tanácsokkal, mindig figyelt rám. Mindig másokra gondol, minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen nekem. Az Atlético elleni derbi elég rosszul sikerült meccs volt számomra, eladtam a labdát és gólt kaptunk. Karim odajött hozzám és azt mondta, hogy egy öt percre álljak át a csatár posztra és nyugodjak meg. Ezzel adott időt nekem, hogy újra visszarázódjak a meccsbe.

Sokkal jobban bejárod a pálya szélét, mint korábban. Több mozgást igényel az itteni játék?
Igen. Sokat van a labda a csapatnál, az ellenfelek pedig nagyon szervezettek. Ha csak álldogálsz, egyedül maradsz, a labda nem jön, így pedig nem tudsz sok mindent csinálni.

Vinícius

Egyetértesz azzal, hogy Brazíliában könnyebb játszani, nagyobb a terület?
Ez mérkőzéstől függ. Szerintem Spanyolországban nagyobb területet hagynak, mint itt. Itt nem hagynak félrenézni. Ott viszont nagyon szervezettek, követik a taktikai utasításokat. De ha egy csapat gyorsan tudja járatni a labdát, akkor gyakrabban vannak lehetőségei. A Real Madridnak és a Barcelonának például sok területe van. És mivel kiváló játékosok játszanak ezekben a csapatokban, sok gólt is szereznek. Ezért is ez a világ legnagyobb klasszikusa.

Eden Hazard érkezése azt jelentheti, hogy átkerülsz a jobb oldalra. Gondot jelentene ez neked?
Ez majd Zidane döntésén múlik. Egy kicsit nehezebb dolgom lesz, de semmilyen problémám nincs ezzel.

Az idény elején pályára léptél a Barcelona ellen és brillíroztál. A következő meccsen már egyértelműen figyeltek rád. Érezted ezt?
Amikor megérkeztem, nem ismertek. Háromszor játszottam ellenük. A harmadik meccsen már teljesen másképp kezeltek.

Nem engedték, hogy elfuss a szélen?
Lezárták a területet. De végül mindig volt egy kicsi. Mindkét csapatnál fontos a labdatartás, ha pedig elveszítik a labdát, mindig van egy kis terület.
 

Forrás: AS, OGlobo
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK