A Chelsea június 30-ig dönthet Kovačić jövőjéről

A Real Madrid 50 millió eurót vár a horvát középpályásért, de Sarri távozása miatt a Chelsea vezetősége egyelőre nem döntött az ügyben.

A Real Madrid majdnem 300 millió eurót költött már idén nyáron, így érthető, ha a következő időszakban már inkább a távozókon lesz a hangsúly. Mateo Kovačić egyike azon játékosoknak, akik szinte biztosan távoznak a csapattól, a spanyol klub pedig legalább 50 millió eurót vár attól, aki szeretné leigazolni őt. Kovačićnak Angliából és Olaszországból is vannak kérői.

Ami biztos, hogy a középpályásnak június 30-án jár le a kölcsönszerződése a Chelsea-nél, akiknél az elmúlt egy évet töltötte, több-kevesebb sikerrel. Maurizio Sarri távozásával azonban az érkezők és a távozók kiléte egyelőre a levegőben lóg az angoloknál. Kovačić mindenesetre már kijelentette: egyáltalán nem bánná, ha Londonban kéne maradnia.

A Chelsea feje felett ráadásul Damoklész kardjaként lebeg a FIFA szankciója, amely három átigazolási szezonra tiltaná el őket. Az amerikai Christian Pulisic leigazolását már korábban bejelentették, azonban ha az eltiltás érvénybe lép, a vezetőség és az új menedzser is sokkal inkább ragaszkodna Kovačić maradásához. A Real Madrid egy dolgot egyértelművé tett: június 30-ig döntést vár a Chelsea részéről.

A legutóbbi hírek szerint tehát Kovačić szívesen maradna a Kékeknél, de az Olaszországba való visszatérést sem zárta ki azok után, hogy korábbi klubja, az Inter Milan is érdeklődött iránta. A Real Madridot azonban minden esetben sürgeti az idő: minél hamarabb minél több játékost kell eladniuk, mielőtt bezár az átogazolási piac.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK