Üdv a női futballban, Real Madrid!

A MARCA újságírójának reakciója a Real Madrid női labdarúgásban való megjelenése és a mai MARCA-címlap kapcsán elhangzó kritikákra.

A Real Madrid megérkezett a női labdarúgásba, ahol remélhetőleg sokáig jelen is lesz. Azok, akik már egy ideje ezen a területen dolgoznak és azok, akik elfogultság nélkül tudnak írni a témáról, boldogan üdvözlik a tényt, hogy a Real Madrid csatlakozik ehhez a kis családhoz.

Olvasom a kritikákat és hallgatom a kritikus hangokat azzal kapcsolatban, ahogy csinálták. Megvették a CD Tacón együttesét. De mi a baj ezzel? Ez egy bevett gyakorlat a labdarúgásban, amit rengeteg nagy klub alkalmazott már. Az Athletic, a Levante, a Valencia, a Sevilla, vagy akár a Lyron. A Tacón kiharcolta a helyét a legjobbak között, amit aztán eladtak annak, aki a legtöbbet kínálta. (Ez az összeg egyébként 500.000 Euró. – a szerz. kieg.)

Olvasom a kritikákat és hallgatom a kritikus hangokat azzal kapcsolatban, hogy a Real Madrid egy másik dimenzióba helyezi a női focit. Úgy gondolom, hogy ez teljesen nyilvánvaló. A Real Madrid remélhetőleg hatással lesz a többi csapatra a versenysorozatban. Ők egy világszinten is ismert klub, akik húzni tudják magukkal a spanyol női labdarúgást, ezzel pedig több nézőt, több szponzort, komolyabb befektetéseket generálhatnak.

MARCA

Olvasom a kritikákat és hallgatom a kritikus hangokat azzal kapcsolatban, hogy a klub csak 2019-ben alapítja meg a női szakosztályt. De hát jobb később, mint soha, nem igaz? Hányszor kritizálták már őket azért, mert nem volt ilyen csapatuk? Mindig ugyanazt mondtam. Csak akkor birtokolj valamit, ha hajlandó vagy gondját viselni. Fel kell mérniük, hogy mit csinálnak jól és mi az, amit nem. Most azon dolgoznak, hogy a klubot, ami a semmiből érkezett, megtartsák a legmagasabb szinten, de ehhez egy sokkal profibb hátteret fognak biztosítani.

Olvasom a kritikákat és hallgatom a kritikus hangokat azzal kapcsolatban, hogy kiket igazolhatnak. De nem a világ legjobb bajnokságát akarjuk? Hogy lehetne ezt anélkül megtenni, hogy itt játszanának a világ legjobbjai? És ki tudná ezt jobban megtenni, mint azok a klubok, akik a legnagyobb forrásokkal rendelkeznek? Úgy gondolom, hogy nem az a megoldás, hogy leigazolunk 23 galaktikust egyik napról a másikra, de hosszú távon miért ne? Teljesen normális lenne, ha a Real Madrid a jövőben olyan óriásokkal harcolna, mint a Juventus, a Manchester City, a Bayern München, a Lyon, a Barcelona és az Atlético Madrid.

Olvasom a kritikákat és hallgatom a kritikus hangokat azzal kapcsolatban, hogy a MARCA mennyi figyelmet fordít a női focira. Nem vagyok az önreklám híve, de akik ilyen kritikákat fogalmaznak meg, látták egyáltalán, hogy milyen szintű munka folyik a MARCA-univerzumban? Megígérhetem, hogy amíg én itt dolgozom, továbbra is ugyanilyen tisztelettel és profizmussal fogom végezni a munkámat, és minden egyes csapattal foglalkozni fogok. Egyébként pedig azok, akik a vasárnapi címlapot kritizálják, elolvasták a belső oldalakat is? Bátran ajánlom nekik. Nem csak azért, mert a Real Madridról és a női világbajnokságról is olvashatnak, hanem azért, mert rengeteg információ, vélemény, riport olvasható benne, amit a kollégáim készítenek nap mint nap.

Olvasom a kritikákat és hallgatom a kritikus hangokat egy címlappal, az azon található információkkal és egy klubbal kapcsolatban. Hiszek abban, hogy a legfontosabb dolog az életben az, hogy a megfelelő értékek szerint éljünk. Ezek között megtalálható az udvariasság is. Szóval köszönöm annak, aki elolvasta az írásomat, és hadd üdvözöljem a Real Madridot a női labdarúgásban.
 

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK