A Real Madrid 2019/20-as kerete – A penamadridista.hu olvasói szerint

Egy egyszerű Facebook posztnak indult, de hála Nektek, őrületes kommentcunamit kaptunk a nyakunkba azzal kapcsolatban, hogy kiket adnátok el idén nyáron. Nos, Mayoralnak nem éppen biztos a helye Nálatok, de volt, aki a négy kapusunkból hármat is eladna, de olyan kommentet is kaptunk, ahol szegény Luka Jović is átadólistára kerülne. Összesítettük a távozók listáját, majd így jött létre a Real Madrid 2019/20-as kerete Szerintetek. Ráadásképpen szerkesztőségünk is beszállt a játékba, és mi is megneveztük azokat, akiknek véleményünk szerint már nem sok babér teremne a habfehér mezben. Csapjunk is bele!

Mindenekelőtt nagyon köszönjük a nem várt aktivitást, amelyet a posztunk alatt tanúsítottatok. Jelen cikk kizárólag a képes kommenteket vette figyelembe, amelyeken Ti saját kezűleg dolgoztatok, és jelölgettétek be piros "X"-szel, satírozással, bekeretezéssel, kutyafülével azokat az úriembereket, akiket szívetek szerint nem látnátok a keretben a következő szezontól. Külön örültünk azoknak a kommenteknek, amelyek külön színnel vagy szimbólummal jelölték a kölcsönbe adandó játékosokat. A cikkben az egyszerűség kedvéért azonban a kölcsönbe küldötteket egy kalap alá vettük a végleges távozókkal, hogy egyértelműen kialakuljon, Szerintetek melyik 25 játékosból álljon szeretett csapatunk kerete ősztől. Ráadásképpen mi, a szerkesztőség tagjai is szavaztunk, hogy összevethessük véleményünket a Ti álláspontotokkal. Apró megjegyzés még a részletek közlése előtt, hogy volt egy nagyon kedves kommentelőnk, aki mindenkit elküldött volna a csapattól Benzemát kivéve, az ő szavazatait sajnos nem állt módunkban beleszámolni az eredményekbe, de megértjük elkeseredettségét és együtt érzünk vele. 🙁

Egy szó, mint száz, jöjjenek az eredmények:

Ki távozzon a Real Madridtól idén nyáron? (a penamadridista.hu Facebook oldalán lévő poszt alá képben kommentelők szerint, illetve szerkesztőségünk szavazatai alapján)

Kapusok:

Védők:

Középpályások:

Támadók:

A Real Madrid 25 fős kerete a penamadridista.hu olvasói szerint (a 25 legkevesebb szavazatot kapó játékos)

Kapusok: Lunin, Courtois, Navas

Védők: Carvajal, Ramos, Varane, Militão, Odriozola, Marcelo, Mendy, Nacho, Reguilón

Középpályások: Modrić, Casemiro, Asensio, Kroos, Isco, Valverde, Llorente

Támadók: Hazard, Jović, Rodrygo, Vinícius, Brahim, Benzema

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK