Változások a Real Madrid edzői stábjában

Nem csak a játékoskeretben lesznek változások a nyáron a Real Madridnál. A MARCA szerint az edzői stábból távozik Antonio Pintus, Victor Fonseca és Jaime Benito is.

Antonio Pintus erőnléti edzőként dolgozott a klubnál, s a hírek szerint az Interhez szerződik, ahol az elmúlt hetekben nevezték ki Antonio Contét vezetőedzőnek.  A szakember összesen három évet töltött el a blancóknál, az idei szezonban pedig Santiago Solari hozta vissza a csapathoz, azután, hogy Julen Lopetegui nem tartott igényt a szolgálataira.

S bár Pintus visszatérésével a csapat erőnléte jelentősen javult, az eredmények az ő munkájának köszönhetően sem lettek jobbak tavasszal. Ráadásul a Zidane-nal való kapcsolata is megromlott, miután a francia tavalyi távozásakor ő közölte: maradna a csapatnál. Zidane 2016-ban hozta a klubhoz erőnléti edzőnek, de a tény, hogy Pintus nem távozott vele együtt a csapattól, végzetesen befolyásolta kapcsolatukat.

Zinédine Zidane, Antonio Pintus

Mindeközben a MARCA értesülései szerint pár nappal ezelőtt a Real Madrid két fizioterapeutájával, Victor Fonsecával és Jaime Benitóval is közölte, hogy a következő szezontól nem számítanak a munkájukra.

Fonseca az egyik legtapasztaltabb gyógytornász volt a klubnál, s közeli kapcsolatban állt Marcelóval, míg Benito Gareht Bale-lel ápolta a legszorosabb viszonyt, de ő dolgozott Kroosszal és Modrićcsal is sérüléseik során.

Az edzői stáb megváltozása tehát egy sokkal váratlanabb helyzetet teremt, mint az új játékosok érkezése, hiszen a legtöbb kerettag kifejezetten tisztelte a szakembereket.

Benito távozása Bale helyzetére is nagy hatással lehet, ők ketten ugyanis már-már baráti viszonyt ápoltak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy Bale egy alkalommal, a Real Sociedadnak lőtt gólját neki ajánlotta. Ráadásul Benito a walesi válogatottnál is segédkezett Bale-nek. Az ő távozásával tehát a játékos legnagyobb pártfogója is távozik a klubtól.

Gareth Bale, Jesus Vallejo, injury

Mindezek ellenére akiknek szükségük lesz a fenti két szakember segítségére, valószínűleg a továbbiakban is fel fogják őket keresni, csak éppen nem Valdebebasban. Ilyenre már korábban is volt példa a klub életében, Pedro Chueca távozásakor.

Az elmúlt években az orvosi stábban is folyamatos változások voltak. A két éve a csapat főorvosaként dolgozó Dr. Niko Mihić pedig továbbra is folytatja az orvosi csapat átalakítását.

Érdekes kiegészítő statisztika a fentiekhez, hogy az izomproblémák okozta sérülések aránya a 2018-19-es szezonban a Real Madridnál volt a legmagasabb, szám szerint 71% (Barcelona 59%, Atletico 67%, Valencia 70%).

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK