2019. December 15., Sunday

Mijatović: Mourinho a világ legjobb edzője, és több tiszteletet érdemelne

  • S. Emese (emiker)
  • June 2, 2019, 4:37 p.m.
A La Galerna készített interjút Predrag Mijatovićcsal egy madridi kávézóban. Már az első pillanattól kezdve kedves és nyitott volt, nem tért ki egy kérdés elől sem. Majdnem egy órát beszélgettek a madridizmus egyik legendájával, aki emlékezetes amszterdami góljával megszerezte a Hetediket.

Mostanában mivel foglalkozol?
Nyugodt vagyok, sok focit nézek. Sporttanácsadással foglalkozom, kluboknak segítek a projektjeik menedzselésében. Örömömet lelem nem focival kapcsolatos dolgokban is, sokat utazom például.

De Madridban élsz, igaz?
Azt mondják, hogy az ember ott él, ahova a gyerekei iskolába járnak, úgyhogy ebből kiindulva igen, Madridban élek.

Amikor a Madrid leigazolt téged a Valenciától, az teljesen és talán örökre megváltoztatta a két klub kapcsolatát. Te hogyan emlékszel rá?
Nagyon értékes három évet töltöttem a Valenciánál, sokat fejlődtem ott. Ez volt az első tapasztalatom a külföldi labdarúgásban. Mivel akkoriban háború dúlt az országomban, nem lehetett nemzetközi meccseket rendezni nálunk se klubokkal, se válogatottakkal. Nagyon szerettem volna befutni egy olyan vonzó stílusú labdarúgásban, mint amilyen a spanyol. Valencia ideális úti cél volt a szakmai és a személyes fejlődésem szempontjából is. Másodikak voltunk a bajnokságban és a kupában annak ellenére, hogy akkoriban a Valencia nem nagyon versengett címekért; ez óriási siker volt. De elérkezett egy pillanat a karrieremben, amikor rájöttem, hogy még feljebb kell törnöm, és címeket akarok nyerni. Ezért mentem el Madridba. Az átigazolási díjam megfizethetetlen volt akkoriban, 1250 millió pezeta. A Real kifizette, de nem ez volt az egyetlen ajánlat. Ráadásul akkor még sokkal nehezebb volt elérni, hogy a nagy klubok felfigyeljenek rád.

Persze, kevesebben tévéztek akkoriban és nem voltak közösségi oldalak sem. Nem terjedtek a videók úgy, mint ma.
Pontosan. Emiatt nagyon-nagyon jól kellett játszanom abban a három évben, hogy az olyan csapatok, mint a Juve, a Barça vagy a Real Madrid érdeklődni kezdjenek irántam. Az utolsó évem különösen jól sikerült: a bajnokság legjobb játékosa lettem úgy, hogy nem a két nagy csapat keretét erősítettem, ez pedig ritka. Majdnem gólkirály lettem, és sok gólpasszt is adtam. Való igaz, hogy a távozásom igencsak zűrzavarosan zajlott. Mindig is szeretni fogom a Valenciát és magát a várost is, ám a becsvágyam miatt meg kellett hoznom az egyetlen lehetséges döntést.

Ez megszakította a kapcsolatot a két klub között…
Ezt nagyon sajnálom, mert tudom, hogy Valenciában még mindig nagyon jelen van a madridizmus. De hát ilyen az élet. Kevés játékos döntött volna így, mert nagyon jól megvoltam Valenciában, és Paco Roig hajlandó volt sokkal több pénzt fizetni nekem, mint amit a Real kínált. De gondolj csak bele, mennyi mindent történt a döntésemnek köszönhetően. Nem tévedtem.

Akkor érkeztél Madridba, amikor Capello, Robert Carlos, Seedorf, Šuker… 
Igen, akkor épp ciklusváltás volt, ami egy olyan klubnál, mint a Real Madrid, mindig nehéz helyzetet szül. Újítanod kell, de miközben véghez viszed, továbbra is címeket kell nyerned. Lorenzo Sanz nagyot kockáztatott azzal, hogy leigazolt engem, és Davort a Sevillából. És a többiekkel is. Sok pénzt költött, de megérte: először megnyertük a bajnokságot, és ennek köszönhetően indulhattunk a BL-ben következő évben. Amszterdamban pedig megnyertük a Hetediket. Azok, akik részt vettek ebben a sorsdöntő pillanatban, még ma is a barátaim. Jó emberek, győztes típusok. Amikor látom ennek a döntőnek a kezdőcsapatait, mindig azt mondom magamban: milyen klasszis csapata volt a Juvénak, és nekünk is.

Lehet, hogy a Madrid úgy jutott el a döntőig, hogy nem is volt annyira tudatában annak, hogy milyen jó csapat?
Ők több tapasztalattal rendelkeztek, mint mi. Nem voltunk se jobban, se kevésbé esélyesebbek a győzelemre. De amikor ott vagy, azt mondod magadnak: ez itt egy BL-döntő, és nem tudod, hogy újra részed lesz-e benne valaha, ezért mindent meg akarsz tenni, hogy megnyerd. Ha meg kell halni, meghalsz. Mindannyian ezt gondoltuk, és felülmúltuk őket a hozzáállásunknak köszönhetően.

Egy ilyen kivételes játékosokból álló csapat, egy ekkora siker után, hogyhogy nem maradt együtt sokáig? Miért volt rövid életű ez a generáció?
Ha a generációt nézzük, akkor tényleg röpke életű volt. De mindazok, akik maradtak (Roberto, Hierro, Redondo, Sanchís, Raúl, Guti, Morientes), a távozók nélkül is tudtak győzni. '98, 2000, 2002. Három BL-győzelem hat év alatt. A „mag” továbbra is címeket nyert, közben olyan nagy játékosok segítették őket, mint Figo és Zidane. A nagy kluboknál ez általában így szokott menni. Például a Barçánál is: bár Ronaldinho elment, de a klub továbbra is sikereket ért el Messivel, Puyollal és Xavival. Az a lényeg, hogy a mag megmaradjon.

Sokat beszéltek és cikkeztek az amszterdami gólodról. Te tudatában voltál abban a pillanatban, hogy épp klubtörténelmet írtál?
Néhány éve vagyok ennek tudatában. Néhány éve fogtam fel, hogy van egy Hetedik előtti és egy Hetedik utáni időszak. De akkor, abban a pillanatban nem, és az utána következő pár évben sem. Persze tudod, hogy valami fontosat vittél véghez, de halvány elképzelésed sincs, hogy valójában mekkora hatása volt. Amíg aktív voltam, nem igazán esett le. Aztán, mikor visszavonultam, akkor kezdtem el igazán megélni ezt az élményt a többi emberen keresztül, és akkor értettem meg igazán a tettem jelentőségét. Emberek, akik azt mesélik neked, hogy a szüleik láttak hat európai kupát is, ők pedig féltek, hogy úgy halnak meg, hogy egyet se látnak. A híres fekete-fehér trófeák… Manolo Sanchís egyszer azt mesélte nekem: „figyelj Pedja, nekem a családi étkezések alatt csendben kellett maradnom, mert nem én nyertem európai kupát, hanem az apám”.

Ez a legfontosabb gól a Madrid történetében?
Nem tudom, mert olyan sok van… De azt tudom, hogy számomra a legfontosabb. Mostanában azon szoktam gondolkodni, hogy hogy lehet az, hogy miután én annyi nagy focista generációt láttam, a Real három évtizedig nem nyerte meg ezt a címet. Ez egy rejtély.

Voltak olyan közösségek, ahol erős volt a Madrid-ellenesség. Szinte úgy tűnt, mintha a Barça egy BL-győzelme többet ért volna, mint a Real hat BL-győzelme összesen, mert a Barça nem annyira régen nyerte meg. Mennyire reménykedtél benne, hogy sikerül megváltoztatnod a tendenciát?
Elmesélek egy történetet. Az én koromban, ha valaki az új klubjával tárgyalt a szerződéséről, az volt a szokás, hogy megegyeztek egy bónuszról arra az esetre, ha sikerül megnyerni a bajnokságot, a kupát… De senki sem tárgyalt BL-bónuszról, mert senki nem számított rá. Én, amikor Lorenzóval tárgyaltam, megkérdeztem tőle, hogy mennyivel fizetnek majd nekem többet, ha megnyerjük a BL-t. Lorenzo összenézett Onievával, és arra gondolhattak, hogy bolond vagyok. Aztán amit mondtak, körülbelül azt jelentette, hogy „na jólvan, írd ide, hogy mennyit akarsz”. Később megbántam, hogy nem valami óriási összeget mondtam. (nevet) Úttörő voltam e téren. Ezután már elkezdtek a BL-ért is bónuszt adni, de addig senki sem tette. Szinte tabunak számított.

A Hetedik sikere mintha kicsit háttérbe szorítaná a klub történetében a sportigazgatói tevékenységedet. Elhoztad Van Nistelrooyt és Robbent, akik már elég ismertek voltak, de engem most inkább az a három játékos érdekel, akiket szintén te szereztél meg, de akkoriban még nem voltak annyira híresek: Higuaín, Pepe és Marcelo. Szerinted beváltak ezek a „szerzeményeid”?
Amikor sportigazgató lettem, változtatni kellett. Már beszéltünk róla, hogy a Realnál ez nem könnyű. Világos volt, hogy mit kell tennem. Amikor megkaptam ezt a posztot, találkoztam néhány olyan játékossal, akikkel még én is együtt játszottam: Raúllal, Roberto Carlosszal, Gutival… Akkor már ők voltak a veteránok, és beszélni kellett velük, hogy mennyire kompromisszumképesek és mire hajlandóak. Viszont nemcsak azt kellett figyelembe venni, amire hajlandóak voltak, hanem azt is, amit ténylegesen nyújtani tudtak. Roberto például 34 éves volt. Meg kellett kérni ezeket a veteránokat, hogy segítsenek nekem beintegrálni a csapatba az általam kiszemelt fiatalokat, hogy a legjobb formájukat hozzák. Ha hozol egy Higuaínt vagy Marcelót, akkor be kell vonni az öregebb játékosokat is a folyamatba. Ez nekünk jól sikerült. És akárcsak másoknak is, nekik is világosan el kell magyaráznod, hogy mit vársz tőlük. Így el lehet kerülni a félreértéseket, amik felidegesíthetik őket. Ha mindent elmagyarázol, nem lesznek félreértések. Elmagyarázod nekik a klub elvárásait, mert ha nem tartják magukat hozzájuk, akkor nem veled vagy az edzővel lesz problémájuk, hanem a szurkolókkal. Fiatalokat igazoltunk le, és általánosságban elmondható, hogy jó munkát végeztünk: sikeresen kombináltuk a veteránokat a fiatalokkal, aminek köszönhetően 18 év után újra egymás után kétszer is megnyertük a bajnokságot. A későbbi sikereinkhez is megteremtettük az alapot. Marcelo a világ egyik legjobb bal szélsője lett, Pepe pedig…

Bocsáss meg, hogy félbeszakítalak, de ha már említetted Marcelót: mit gondolsz az idei évéről?
Nyilván nem volt ez egy jó év, de szerintem könnyen helyreáll majd a formája. De ahogy említettem: Pepéből is egy hős lett, és az igazolások általában beváltak. Az utolsó előzetes tárgyalást Cristiano Ronaldóval kapcsolatban folytattuk, akit 2009-ben mutattunk be, de a tárgyalások egy évvel előtte zajlottak. Mindenben sikerült megegyezni és mindezt írásba foglalni egy közjegyző előtt. Az akkori elnök, a csapatom és én nagyon büszkék vagyunk, hogy sikerült megszereznünk egy korszakalkotó legendát. Cristiano számait soha nem lehet felülmúlni.

Ha már az elnökről beszélsz: szerinted ártott az imidzsednek az, hogy egy olyan elnök mellett munkálkodtál, mint Calderón?
Egyáltalán nem gondolom, hogy sérült volna az imidzsem. Akik ismerik ezt az ipart, nagyra becsülnek engem.

De nem gondolod, hogy a Calderónnal való együttműködésed miatt zárva maradt előtted néhány ajtó, amelyek egyébként nyitva is lehetnének előtted a hozzáértésednek köszönhetően?
Azt tudom, hogy amíg Florentino Pérez a Real Madridnál van, addig nem megyek oda vissza. Nem kedvel engem, és én se kedvelem őt annyira. Nagyon tisztelem, de engem összezavar az, ahogyan a klubot vezeti. Az zavar össze, hogy a Real Madridnak nincs sportszervezeti struktúrája. Ha egy klub nem ér el sportsikereket, akkor annak a lehetőségnek is fenn kéne állnia, hogy az elnök kirúgja a sportigazgatót. De hogyan rúgod ki, ha nincs is ilyen igazgató? Saját magát kéne akkor kirúgnia. Így is lehet vezetni a klubot, és tény, hogy nagy sikereket értek el ezzel a módszerrel, úgyhogy tiszteletben kell tartani.

De egy nap szeretnél majd visszatérni?
Persze. Én nagy madridista vagyok. Szenvedtem, hogy rosszul sikerült ez az évünk, de az is igaz, hogy nem lehet mindig nyerni. Másokat is hagyni kell nyerni a BL-ben, különben unalmas lenne. (nevet) Zidane érkezésével biztosan kipróbálnak majd új dolgokat. Meglátjuk, mi lesz ezen a nyáron. Nem lesz könnyű, mert a piac megváltozott. Több olyan csapat is van, akik komoly gazdasági erővel rendelkeznek. De én bízom benne, hogy jól alakulnak majd a dolgok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szívesen térnék vissza, de nem kergetek illúziókat, mert tudom, hogy ez a jelenlegi elnök személye miatt nem lehetséges.

De el tudod magad képzelni a poszton? Ha már 37 évesen is jól csináltad, akkor most tökéletes korban vagy hozzá, még több tapasztalattal.
De mi az, hogy tapasztalat? Függ az adott pillanattól, és attól, hogy mire törekszel. Én például pocsék sportigazgató lennék egy olyan csapat számára, amely a kiesést akarja elkerülni. Nem tudnám, hogyan beszéljek olyan játékosokkal, akiket az fenyeget, hogy alsóbb kategóriába kerülnek. Ám az olyan elitcsapatoknak, akik a maximumra törekednek, hatékonyan tudnék segíteni. A tapasztalat tehát relatív. Vegyük például Zidane-t, amikor a Realhoz érkezett. Nem volt tapasztalata, és? Csak meg kellett találnia az utat ezeknek a tehetséges játékosoknak a szívéhez – akik egyébként már bajnokok lettek Ancelottival –, hogy kiabálás és erőszakoskodás nélkül meggyőzze őket arról, amit tenniük kell. Tökéletesen csinálta, a játékosok tisztelték őt, ő pedig megvédte őket a sajtótájékoztatókon. A szigorúan futballhoz kapcsolódó dolgokban már nem nagyon lehet újat mutatni. Amit nem lehet tanítani, az a pszichológiai kapcsolódás a játékosokkal. Ez vagy megvan valakinek, vagy nincs, nem tapasztalat kérdése. És Zidane rendelkezik ezzel a képességgel. Intelligens és okos.

Most úgy tűnik, hogy nem csak erre a képességére lesz szüksége Zidane-nak, hanem arra is, hogy egyfajta sportigazgatóként is tevékenykedjen.
Ez a Zidane-korszak nagyon más lesz. Amikor először lett a Real Madrid edzője, akkor egy fiatal csapatot vett át, ahol a labdarúgókban nagy volt a győzni akarás. Most viszont változtatni kell, és el kell döntenie, ki megy és ki marad. Ez még kimerítőbb és megterhelőbb, mert bosszúságot okozhat a játékosoknak és a környezetüknek, valamint a sajtó is elégedetlenkedhet. Képzeld csak el, hogy eladja Iscót a Manchesternek, és mondjuk a BL-ben lő nekünk három gólt. Vagy hogy a Barçában köt ki, és győz. Nagy a kockázat. Amikor egyszerűen „csak” edző vagy, aki nem dönt a keret összeállításáról, akkor mindez persze téged is érint, de nem rajtad csattan elsősorban az ostor. De most terveznie kell, el kell búcsúznia egyesektől, új játékosokat kell hoznia, győzködnie kell őket… Ő is tudja, hogy most jóval nehezebb kihívással áll szemben.

Meg mered velünk osztani valamelyik ötleted, hogy te min változtatnál? Mit tennél, ha a te felelősséged lenne?
Nem. Nekem is vannak elképzeléseim, mint mindenki másnak, de egy okból kifolyólag nem válaszolok erre a kérdésre: amikor sportigazgató voltam, nagyon zavartak a volt focisták és sportigazgatók megjegyzései, hogy mit kellene tenni. Kívülről könnyű beleszólni. Most megmondhatnám neked, hogy én mit tennék, aztán hazamennék, mintha mi se történt volna. De akinek valóban meg kell hoznia ezeket a döntéseket, az utána még elmegy a sportközpontba, hogy beszéljen húsz játékossal, és tovább küzd a témával.

Akkor csak annyit árulj el: szerinted forradalmasítani kell?
Változtatásokat kell végezni, de nem vagyok forradalom párti. Egy hatékony egyveleget kell létrehozni veteránokból és fiatalokból. A labdarúgás sokat változott, évente hatvan mérkőzés van, és mindenki számára van hely. A fiatal játékosoknak meg kell érteniük egy dolgot: régebben húsz meccsen kellett kimagaslóan játszanod ahhoz, hogy a nagy klubok felfigyeljenek rád. Ma játszol két nagy meccset a BL-ben, és ennyi, már ott is vagy. Ezért a fiataloknak meg kell érteniük, hogy ez a „stabil kezdőjátékosnak kell lennem 40 meccsen, különben nem vagyok elég fontos” hozzáállás egy nagy tévedés. Ha fiatal lennék, és lehetőségem nyílna a Madridnál játszani 19 vagy 20 évesen… anyám, a lehetetlent is megtenném, hogy tizenöt évig ott maradjak. Nem az a lényeg, hogy mennyit játszol, hanem hogy főszereplő legyél, és ma a fociban ez egy meccsen is elég, nem kell húsz mérkőzésen annak lenni. Vegyük Brahimot. Egy nap megjelenik, csinál három jó dolgot, és máris a címlapokon van. Hol van itt szükség negyven meccset játszani? Ha meg tudtuk volna erről győzni a fiatal játékosokat, akkor Morata nem ment volna el a Realtól. Kovačić se ment volna el. Mit akarsz? A Real Madridnál játszani, vagy kezdő lenni bármelyik csapatnál? Mert ha az első opciót szeretnéd, akkor teljesült: leigazoltunk téged öt évre. Úgy játszol, ahogy az edző mondja. Ha számot vetsz, rájössz, hogy „igen, itt akarok lenni”. Megnyert címek. Presztízs. Annyi dolog van, amit a Real Madridnál kaphatsz cserejátékosként, amit a Chelsea-nél kezdőként se… Erről kell meggyőzni a játékosokat.

Nehéz sportigazgatónak lenni?
Igen, a kritikák miatt, mint ahogy már mondtam. Olyasvalaki is kritizálhat téged, aki mondjuk soha életében labdához sem ért. Melyik másik területen fordulhat ez elő, hogy olyanok szidnak, akik semmit sem értenek a munkádhoz? Nem egyszerűen véleményük van, hanem mértékadók is.

Váltsunk témát. Múlt nyáron keringett egy pletyka, ami szerint te álltál Modrić feltételezett távozási szándéka mögött, hogy aztán az Interbe menjen. Te nem sétáltál bele ebbe a csapdába, nem húztad fel magad rajta. Akarsz most mondani róla valamit?
Luka a barátom. Hét éve került a Realhoz, hála a jó kapcsolatomnak Mourinhóval, aki számomra a világ legjobb edzője. José mondta nekem, hogy szeretnének egy kreatív középpályást, és Lukát ajánlottam neki. Hallgatott rám, és mellette döntött. Úgy ajánlottam őt neki, mintha én lettem volna akkor a sportigazgató.

És milyen jól tette, hogy hallgatott rád.
Mou azon kívül, hogy jó edző és barát, okos is. Sajnálom, ami vele történik mostanság, és szerintem több tiszteletet érdemelne, mint amit kap. Azoknál a kluboknál, ahol legutóbb megfordult, nagyon egyedül volt. Hiányzott mellőle egy sportigazgató. Az emberek azt hiszik, hogy egy sportigazgató csak nyáron dolgozik három hónapot, pedig ez nem igaz. A sportigazgató kulcsfigura a valdebebasi edzőközpont és a klub felső vezetői között (legalábbis a Real Madrid esetében), mert gyakran szükség van a nézőpontok egyeztetésére. Néha például egy edző szakmailag, a sport szempontjából nem számol egy olyan futballistával, aki viszont a klub nemzetközi terjeszkedésében fontos szerepet játszik. Valakinek ilyenkor közvetítenie kell, hogy ez a konfliktusos helyzet megoldódjon. Mourinho mellől  a Realnál is  hiányzott ez a személy, aki közvetít az igazgatóság-elnökség, valamint a keret és a technikai személyzet között. Edzőként elintézheted néhány játékos problémáját a klubbal, de 25 játékosét nem tudod. Szükség van egy olyan személyre, aki megmondja, ha tévedtél, vagy akivel ki lehet elemezni egy-egy helyzetet.

Mourinho nem lehetett volna olyan, mint Ferguson, aki egyszerre volt edző és menedzser is? Nem lehetne ilyen a Real Madridnál is? 
Ferguson esete 25 éves dolog, ami ma már nem működik. A futball sokat fejlődött. Már nincs meg az a türelem, mint Ferguson és Wenger esetében. Most már mindenkinek van pénze, mindenki befektet és mindenki nyerni akar. Ha nem nyersz két éven belül, kirúgnak. Egy emberi lény nem tud egyedül megküzdeni azzal a hierarchikus, társadalmi és a média által keltett nyomással, amit manapság ez a sportág generál. Tervezek, edzést vezetek, a sajtóval beszélek… lehetetlen mindezt egyszerre egyedül csinálni. Egy sok gigányi tárhellyel rendelkező számítógép is lefagyna ettől. Az edzőt nem lehet magára hagyni. A Florentino-korszakban dolgozó edzők mind erre panaszkodtak. Bár Ancelotti nagyon hálás a Realnak, de ha megkérdezed, ő is elmondja, hogy egyedül érezte magát az edzőközpontban, mert nem volt mellette egy olyan személy, mint akiről az előbb beszéltem. Ha megkérdezed Mourinhót, ugyanezt mondaná. És maga Zidane is.

Viszont a kosárlabdacsapatnál van egy ilyen emberük Juan Carlos személyében, és ott van még Herreros és Angulo is…
Ez egy alapvető dolog. Mert ha nincsenek eredmények, akkor neked mint elnöknek, olyasvalakitől kell magyarázatot kérned, aki nem az edző.


Hozzászólások

Tabella