A Real Madrid hőseinek névsora nem rövid, és ha megkérdezzük az egyszerű madridistát, szinte biztos, hogy nem José Antionio Reyes neve ugrik be számára a hős szó hallatán.
A spanyol középpályás 2006 nyarán, Fabio Capellóval együtt érkezett a Real Madridhoz az Arsenal csapatától, egy kölcsönszerződés keretein belül. Akkor talán senki sem gondolta, hogy igazán nagy szerepe lesz az együttesben az idény során, hiszen a középpályán többek között olyan nevek voltak mellette, mint Guti, Émerson, Diarra, Rubén de la Red, Esteban Granero, illetve az idény közepétől az argentin Gago is. A poszton finoman szólva is volt merítési lehetősége az olasz szakembernek.
A támadó szellemű középpályás ennek ellenére 30 bajnoki mérkőzésen jutott szerephez az idény során, ráadásul 17 alkalommal a kezdőcsapat tagjaként. Az említett találkozókon összesen 7 gólig jutott.
Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy bárki is képes lenne fejből felidézni ezeket a találatokat (erre természetesen ott a YouTube), ám volt két olyan gól, melyek örökre beírták magukat a történelemkönyvekbe, illetve a madridizmus emlékezetébe. Két találat, amely hőssé avanzsálta a zseniként induló ballábas játékost.
A találatokat egy teljesen átlagos pillanat előzte meg:
Az átlagos alatt itt nem azt kell érteni, hogy David Beckham lejön a pályáról, hanem azt, hogy Reyes a találkozó közben érkezik. Az angol egyébként utolsó mérkőzését játszotta akkor a Real Madridban, és egy sajnálatos sérülés miatt kellett idő előtt elhagynia a pályát. Fabio Capello pedig úgy döntött, hogy az idény során végig kiegyensúlyozottan teljesítő Reyesnek szavaz bizalmat. És milyen jól tette…
Tudniillik ugyanis, hogy a 2006/07-es idény bajnoki hajrájának utolsó mérkőzéséről van szó. Arról a meccsről, ami döntött a bajnoki cím sorsáról. A Real Madrid ellenfele a Mallorca csapata volt, mindenki biztos győzelmet várt a találkozótól, ám a 17. perctől a vendégek vezettek. A már említett cserére a 67. percben került sor, 0-1-es állásnál.
Mindössze két perc telt el az ominózus pillanattól számítva, és jött is az egyenlítő gól. Kitaláljátok, hogy kinek a nevéhez fűződött? Bizony, Gonzalo Higuaín passzát José Antonio Reyes váltotta gólra. A 80. percben Mahamadou Diarra fejese is a hálóban kötött ki, ám a győzelmet, illetve az ezzel járó bajnoki címet nem az a találat biztosította be. A 83. percben ugyanis ismét jött a Real Madrid 19-ese, Reyes, aki egy kipattanó labdát vágott jó húsz méterről a hosszúba. Teljes extázis, önfeledt ünneplés jellemezte azokat a pillanatokat, a gyepen, a lelátón, illetve a televíziók képernyői előtt is. Sosem felejtem el, ahogy 15 évesen üvöltve őrjöngtem az ágyon, egy őrült idény teljesen őrült lezárása miatt. A bajnoki cím, illetve azt a felejthetetlen idényt végig küzdő páratlan csapat mellett pedig egyetlen embert éltettem akkor: az est hősét, egy bizonyos José Antonio Reyest. A fickót, akinek zseniális bal lába elhozta az aranyat egy olyan szezont követően, ami örökre az emlékezetünkbe vésődött.
Bár az idény végén a történet hőse távozott, ráadásul pont az Atléticóhoz, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is neheztelne rá azok közül, akit fehér szívvel hoztak a világra. Egyszerűen képtelenség. Királyi játékos volt ugyanis, egy közülünk, akit már a neve (a spanyol reyes szó jelentése magyarul ’királyok’ – a szerk. kieg.) is méltóvá tett arra, hogy a Real Madridban játsszon.
2007. június 17-én Reyes mennybe ment Madridban, és nagyon sajnálatos, de alig 12 évvel később, szörnyen fiatalon, 35 esztendősen örökre távozott e földről. Királyként indult hosszú útra a legnagyobb királyok közé. Emlékét a 2006/07-es idény tanúi örökre őrzik majd, és biztos vagyok benne, hogy több százan meséljük majd unokáinknak, hogy ki volt ő, a Mallorca elleni mérkőzés, a harmincadik bajnoki cím hőse.
Isten veled, BAJNOK!
