Marcelo: A Real Madrid presztízsén nem változtat egyetlen rosszul sikerült szezon

Marcelo és Valverde nyilatkoztak a sajtó képviselőinek az idény utolsó mérkőzését követően.

Marcelo

Jövő: Biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra a legszebb arcunkat fogjuk mutatni. A Real Madrid soha nem adja fel, mindenért küzdeni fogunk. Mindent megnyertünk az elmúlt években, és egyetlen rosszul sikerült év nem befolyásolja a Real Madrid presztízsét. A munka most kezdődik.

Önvizsgálat: Mindenkinek vállalnia kell a saját felelősségét ezért a kudarcért. Rosszul kezdtük, és rosszul is fejeztük be a szezont. Nem ilyennek terveztük ezt az évet, minden trófeáért versenyben akarunk lenni. Kemény volt ez az idény, személy szerint nekem is. Mindent megpróbáltunk, hogy boldoggá tegyük a szurkolóinkat, de ezt nem tudtuk megvalósítani. A következő szezon most kezdődik, meg kell vizsgálnunk, mi siklott félre, hogy ne kövessük el újra ugyanazokat a hibákat.

Keylor: A játékosok jönnek és mennek. Vannak, akik történelmet írtak, és a jövőben is történelmet fognak írni, de nekem nem úgy tűnt, hogy elköszönt volna, mindössze egy nagyon nehéz szezonnak intett búcsút. Keylornak szerződése van, az ügyével mindenesetre foglalkozni kell.

Szurkolók: Ha győz a csapat, minden könnyebb. A füttyszó arra jó, hogy motiváljon bennünket. Ha minden egyes füttyszó után lehajtanám a fejemet, nem lennék az, aki vagyok. Így motiválom magam, és próbálok javítani azon, amit csinálok. Változtatnunk kell a helyzeten, és irányt kell váltanunk. Az egyik nap kifütyülnek, aztán a következőn már megtapsolnak.

Valverde

Nehézségek: Mindent ki akarunk adni magunkból a pályán, és a következő szezonban is olyan jól akarunk szerepelni, amennyire csak tudunk. Ha a dolgok kedvezőtlenül alakulnak, az nehezebb a szokásosnál. Fel kell készülnünk ezekre a helyzetekre, erősebbnek kell lennünk. Be kell bizonyítanunk, hogy ismételten meg tudunk nyerni mindent.

Az ellenfél: Önkritikusnak kell lennünk, és meg kell vizsgálnunk a hibáinkat. A Betisnek nagyszerű meccse volt, kihasználták a hibáinkat. Most már a következő szezonra kell megfelelően felkészülnünk.

Saját jövő: Mindig elszánt leszek, és folytatni fogom a harcot azért, hogy ennek a klubnak a mezét viselhessem. Ha a része vagy a Real Madridnak, mindig mindent meg akarsz nyerni. Mindig a legjobbadat kell nyújtanod ezért a címerért.

Keylor: Méltó az elismerésre úgy is, mint ember, és úgy is, mint profi játékos. Szeretettel fogadott a csapatban, amikor megérkeztem. Meg szeretném köszönni azt, ahogyan bánt velem, olyan számomra, mintha az apám lenne, rengeteget segített nekem.
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK