2019. October 20., Sunday

Zidane közölte Bale-lel, hogy nem számol vele a következő idényben

  • Gy. András
  • May 6, 2019, 9:26 p.m.
A Real Madrid edzője, Zinédine Zidane már megkezdte a privát beszélgetéseket a keret játékosaival, melyek során arról is tájékoztatja őket, hogy a következő idényben számít-e rájuk, vagy távozhatnak.

Gareth Bale, Marcos Llorente és Dani Ceballos volt az első három kerettag, akik megtudták, hogy mire számíthatnak jövőre. Úgy tűnik, hogy a francia szakember mindhármuk tudomására hozta, hogy nincs szükség a szolgálataikra, így számíthatnak arra, hogy nyáron tovább kell állniuk.

Bale, akivel Zidane-nak nem volt túl sok kapcsolata a visszatérése óta, elsőként tudta meg, hogy a következő idényben már nem számolnak vele. Zidane lemondásakor a walesi úgy döntött, hogy marad a klubnál, de most úgy tűnik, hogy véget ér a játékos madridi története. Zidane kihagyta a Villarreal elleni keretből, és úgy tűnik, hogy kettejük kapcsolata már nem hozható helyre.

Bale

Llorente és Ceballos a két másik játékos, akik megtudták, hogy mire számíthatnak. Egyikük sem volt állandó szereplő ebben az idényben, ahogy Bale sem, és tudják, hogy az utolsókat rúgják a klubnál. Zidane visszatérése óta alig kaptak játéklehetőséget, rákerültek az igazolható játékosok listájára.

A hírek szerint Marcelo a negyedik, aki bejelentkezett Zidane irodájában, hogy beszéljenek a jövőről, de a korábban említett hármassal ellentétben az ő esetében minden jel arra mutat, hogy a brazil jövőre is a Real Madrid játékosa marad. 

Két hét van még hátra addig, amíg a játékosok pihenni mennek, arra pedig számítani lehet, hogy ebben az időszakban mindenki meg fog fordulni Zidane szobájában, hogy megtudja, szerepel-e a francia szakember terveiben, vagy nem.
 


Hozzászólások

Tabella