Zidane: A Real Madrid mezét viseljük, ami kötelezettségekkel jár

A Real Madrid francia vezetőedzője a Villarreal elleni mérkőzés előtt is válaszolt az újságírók kérdéseire.

Casillas: „Először is szeretném a klub nevében is kifejezni a támogatásunkat Iker irányába. Tegnap váltottunk néhány üzenetet, jó hangulatban volt, jobban érzi magát. Minden erőnket küldjük neki a felépüléshez. Támogató üzenetet küldtem neki tegnap, ahogy sokan mások is. Nyugodtnak kell lennie, fel kell épülnie teljesen, úgyhogy most csak a pihenésre szabad koncentrálnia.”

A mérkőzésről: „Szeretnénk, ha folytatódna a hazai pályán tartó veretlenségi szériánk. Megvan erre az esélyünk, ahogy arra is, hogy bebizonyítsuk, szeretnénk erősen, jó teljesítményt nyújtva befejezni az idényt. Élvezzük a játékot a Bernabéuban, szeretnénk büszkévé tenni a szurkolóinkat. A közelmúltban szenvedtünk, az idény meglehetősen kemény volt, a játékosok pedig tisztában vannak a tényekkel. De szeretnénk legalább holnap jó teljesítményt nyújtani. Sok csapattal találkoztunk már a múltban, akik még harcoltak valamiért. A Villarreal is az életben maradásért küzd, felkészülten jönnek majd Madridba, készen állnak arra, hogy jó teljesítményt nyújtsanak a pontszerzés érdekében. Éppen ezért jól fel kell készülnünk. Minden egyes csapat jól akar teljesíteni a Real Madrid ellen, ez pedig hatványozottan igaz akkor, ha ezen felül még harcban is állnak valamiért. A Villarreal egy jó csapat, amely szép futballt játszik. Jól kell teljesítenünk, ha meg akarjuk szerezni a három pontot.”

A bajnokság vége: „Remélem, hogy megnyerjük a hátralevő három mérkőzésünket. Ezt akarják a játékosok is, készen állunk arra, hogy jól fejezzük be az idényt. Vannak csapatok, akik számára még sok forog kockán, úgyhogy nem lesz egyszerű, de jól kell teljesíteni az edzéseken és önbizalomra van szükség. Amikor a dolgok rosszul mennek, előfordulhat, hogy nem kezded jól a meccset és hibát hibára halmozol. Ez történt múlt héten is. Jelenleg azonban csak a győzelemre koncentrálok, hiszen a holnapi meccs is egy alkalom arra, hogy változtassunk a dolgok jelenlegi állásán.”

Az idény vége: „Három mérkőzésünk van hátra, amelyeken ki kell menni a pályára, és tennünk kell a dolgunkat. Jól érzem magam, habár az előző mérkőzés után nagyon szenvedtem, ahogy a játékosok is. Ne gondolja senki, hogy ők jól érezték magukat. Vannak időszakok, amikor egyszerűen semmi sem sikerül, ez történt a Rayo ellen is. A jó dolog az, hogy holnap egy hazai mérkőzés vár ránk, ahol megmutathatjuk, hogy miről is szól ez az egész, mire koncentrálunk. A futball iránti vágyunkat senki és semmi sem veheti el tőlünk, hiszen ez az, amit a játékosok szeretnek csinálni.”

A szurkolókról: „Nem fogjuk senkinek sem azt mondani, hogy változtassa meg a véleményét. Ez az idény így sikerült. Ugyanakkor mindenkinek a jövőre kell koncentrálnia, hiszen lesznek változások, igaz, sok játékos itt marad majd a jelenlegi keretből. Ugyanazok a szurkolók várnak majd a mérkőzéseinkre, együttes erővel kell véghez vinnünk a dolgokat. Arra szeretném kérni a szurkolókat, hogy álljanak mellénk, mert meg fogunk tenni mindent egy jó teljesítmény érdekében, ahogy a legutóbbi hazai meccsünkön is tettük.”

Bale: „Én vagyok az edző, így döntéseket kell meghoznom, az én felelősségem a csapat összeállítása. Edzenie kell, a játékra kell koncentrálnia. Nem beszélhetek azonban a jövőjéről, ahogy egyik játékosoméról sem. Annyit mondhatok, hogy a játékosok tisztában vannak azzal, hogy hol vannak, így az ezzel járó kötelességgel is. Az én feladatom a csapat összeállítása, de csak holnap derül majd ki, hogy ki fog játszani. Minden játékosomtól a legjobb formáját szeretném látni, azt akarom, hogy adjanak bele mindent. Ezért edzünk hétről hétre. Ami a jövőt illeti, nem látok esélyt arra, hogy Bale balhátvédként szerepeljen.”

Pogba: „Mondtam, hogy Pogba egy jó játékos, de kérdezhettek másról is, és ugyanezt fogom mondani. Elmondtam, hogy jó játékos, azt is, hogy ismerem őt személyesen, de többet nem fogok mondani, mert bolondságok sülhetnek ki belőle… Pogba a Manchester United játékosa, egy nagyon jó játékos, de nem a mi játékosunk. Az idény végeztével majd meglátjuk, hogy ki jön és ki marad. Semmit sem mondtam Pogba megszerzéséről, és nem is fogok ilyesmiről beszélni addig, míg le nem zárulnak a dolgok.”

Vinícius: „Nem lepett meg. Edz, sokkal jobban teljesít, készen áll arra, hogy bekerüljön a keretbe. Szüksége volt erre a néhány hétre a teljes felépülés érdekében, ez így is volt tervezve. 18 éves, a fiam is lehetne. Nagy jó játékos, nagyon fontos a csapat számára, különösképpen a jövőre tekintve. A kora ugyanakkor nem tényező. Vinícius egy jó játékos, aki megérdemelten van itt, ez minden. A sérülése után lassan kell haladnunk.”

A Vallecano elleni vereség: „A Getafe ellen jól játszottunk, de hiányoztak a gólok. Ugyanakkor elégedett voltam a teljesítménnyel, csakúgy, mint az Athletic elleni mérkőzésen. Vallecasban azonban minden optimizmusom ellenére sem tetszett, amit mutattunk. Azóta több nap telt el, egy újabb meccs vár ránk. A Real Madrid mezét és címerét viseljük, ezzel pedig kötelezettségek járnak. Optimistának kell lennünk, jó mérkőzést kell játszanunk holnap, és reméljük, hogy így is lesz. Ha úgy lépsz pályára, hogy nem gondolsz az eredményre és csak a játék élvezetére koncentrálsz, valamint meg akarod mutatni, hogy jó játékos vagy, akkor nagyon jó esélyed van a győzelemre.”

Nyári felkészülés: „Nem tudom, hogy minden játékos rendelkezésemre áll-e majd, hiszen a dolgok lassan haladnak, így meglátjuk, hogy mi történik. Lesz időnk, nyáron nem lesz világbajnokság vagy Európa-bajnokság. A legtöbb játékosra egy vagy két mérkőzés vár a válogatottal az idény végeztével, néhányuknak ott lesz a Copa América, de lesz elegendő időnk a felkészülésre. Augusztus 31-ig bármi megtörténhet.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK