Gravesen: Eriksen a világ bármelyik klubjában sikeres lenne

A Real Madrid korábbi középpályása, Thomas Gravesen úgy gondolja, hogy honfitársa, Christian Eriksen sikeres lenne a blancóknál.

A Real Madrid korábbi középpályása, Thomas Gravesen úgy gondolja, hogy honfitársa, Christian Eriksen sikeres lenne a blancóknál.

„Mindig azt mondtam, hogy Christian alaposan átgondolja a lehetőségeit, de ő a világ bármely klubját választhatná. Nincs olyan hely a világon, ahol ne tudna játszani és ne lenne nagyszerű. Óriási lenne egy újabb dánt látni a Real Madrid kötelékében. Megvan hozzá a tehetsége, ráadásul Zidane szárnyai alatt dolgozhatna a csapat újjáépítésén.”

„Nem tudom, hogy van-e olyan, hogy megfelelő pillanat, de Christian tudja, hogy kockáztathat és kockáztatnia is kell. Ha egy klub ilyen hatalmas összeget kifizetne érte, az azért van, mert köré akarnak építeni egy csapatot.”

Philippe Coutinho tavaly érkezett meg Barcelonába Liverpoolból, de nem tudta azt nyújtani, mint amit a Premier League-ben megszoktak tőle. Gravesen azonban nem aggódik honfitársáért.

Gravesen

„Persze megvan a kockázata annak, hogy úgy jár, mint Philippe Coutinho, de ha a Real Madrid ennyit költene rá, akkor az azért van, mert tudják, hogy mi a tervük vele.” 

„Nagyszerű lenne, ha a Real Madridot választaná, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez jelenleg az AS szerint van így, akik már szóbeli megegyezésről írtak. Viszont ez nem olyan, mint egy hivatalos bejelentés. Az újságírók néha találgatnak.”

„De reméljük, hogy igazuk van. Természetesen mind nagyon büszkék lennénk, ha egy dán játékos ismét a Real Madridban futballozna. Ez felkeltené az érdeklődést a dán tehetségek iránt.”

„Christian fejben is készen áll erre a váltásra. Ahogy megnyilvánul a sajtóban, vagy egyéb helyeken, látszik rajta, hogy nagyon átgondolt. Ha az átigazolás megtörténik, a magas ára miatt azonnal a ranglétra felső harmadában találja majd magát.”
 

Forrás: AS, EkstraBladet
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK