Mit mondanak az orvosok?

Miközben Iker Casillas jól reagál a kezelésre és megkezdte a felépülést, felmerül a kérdés, hogy ha egyáltalán folytatja a pályafutását, akkor azt mikor teheti meg. Több orvos is megszólalt az elmúlt órákban különböző műsorokban, de az események jelenlegi fázisában még nem jelenthető ki magabiztosan, hogy mi lesz a játékos karrierjével.

Abban mindenki egyetértett, hogy a következő hónapokban rengeteg pihenésre és nyugalomra lesz szüksége Ikernek. Dr. José González, az AS szakértője próbált óvatosan fogalmazni: „Meg kell várnunk, hogy miként reagál a teste a kezelésekre, aztán ki kell értékelnünk az elvégzett vizsgálatok eredményeit. A szíve képes lehet teljesen normális működésre, elképzelhető, hogy folytathatja pályafutását.”

Dr. José Calabuig Nogués kardiológus a Cadena SER egyik műsorában elmagyarázta, hogy a játékosnak úgy is van esélye a visszatérésre, ha stentet ültettek be neki (egy speciális háló, amit az érbe helyeznek – a szerz. kieg.), de ő is óvatosan becsült: „Ha nincsenek sérülések az érfalon, akkor fizikálisan lehetséges, hogy az izom teljesen meggyógyul. Ez nagyjából 3-6 hónapig tarthat. Ha minden rendben megy, akkor biztosan visszatérhet a munkájához.”

Iker Casillas

Dr. Juan Antonio Corbalán, korábbi spanyol válogatott kosárlabdázó, jelenleg kardiológusként dolgozó orvos már kevésbé volt optimista a játékos karrierjének folytatása kapcsán. Az RTVE-nek adott interjújában a szakember elmondta, hogy a katéterezés meggátolja annak lehetőségét, hogy Iker újra profi szinten futballozzon. „Egy stent-beültetés után nem futballozhatsz, ez egy kapusra is igaz. Iker normális életet élhet, de komoly kétségeim vannak, hogy valaha is pályára lép még.”

Dr. Manuel Marina Breysse kardiológus utóbbi állítással értett egyet: „Az első 24 óra kulcsfontosságú. Ha hazaengedik a kórházból, egy sokkal nyugodtabb életet kell élnie, lazítania kell, kezeléseknek kell alávetnie magát, és folyamatosan nyomon kell követni a gyógyulását.” – mondta a COPE egyik műsorában.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK