Zidane: Így nem lehet kimenni a pályára…

A Real Madrid edzője meglehetősen idegesen értékelte a látottakat a Rayo Vallecano elleni mérkőzést követően.

Kritika: „Ma nem tudtunk betalálni, de nem ez volt az egyetlen probléma. A játék egyetlen szegmensében sem tudtunk felmutatni semmit az elejétől a végéig. Néha egyszerűen nem tudsz gólt szerezni, de azért megvannak a helyzeteid hozzá, ma azonban nem ez volt a helyzet. Az egyetlen, amit érezhetünk ma, az a düh, és én pontosan így is érzek. Gyenge bizonyítványt állítottunk ki magunkról, amiért én vagyok a felelős, nem csak a játékosok. Elnézést kell kérnünk a mai teljesítményünkért. Ma minden hiányzott, a hozzáállás, tényleg minden… Semmilyen területen nem mutattunk valamiféle elkötelezettséget, sem a párharcokban, de akkor sem, amikor futni kellett volna… Az ellenfelünk nagyobb területet játszott be, mi pedig semmit nem valósítottunk meg abból, amit meg kellett volna csinálnunk. Mindig meg fogom védeni a játékosaimat, de ma este szembesültünk a valósággal, egyszerűen nem lehet így kimenni a pályára és ilyen teljesítményt nyújtani. Én vagyok a felelős, ugyanis én állítom össze és készítem fel a csapatot. Ma teljesen szembementünk a követelményekkel, amiben nekem is megvan a részem. Nem fogok egyesével mutogatni senkire. ”

Pozitívumok: „Nem tudok beszámolni róluk. Három meccsünk van még, utána véget ér a szezon, és ennyi. A Getafe ellen láttam valamit a csapatban, volt játékunk és kialakítottunk néhány helyzetet is. Az Athletic ellen is voltak jó dolgaink, de ma egyszerűen semmi, nulla.”

Hátralévő mérkőzések: „Három mérkőzésünk van még, többet kell nyújtanunk, még egyszer nem rakhatunk le egy ilyen teljesítményt az asztalra, és ezt magamnak is mondom. Ma nem teljesítettünk csapatként, nem ezt jelöltük meg célként a magunk számára. A három fennmaradó mérkőzésen már csak a labdarúgás és a klub iránti tiszteletből is méltóképpen kell befejeznünk a szezont. Jobban kell játszanunk, mint ahogyan azt ma tettük.”

Megbánta-e a visszatérést: „Nem, egyáltalán nem, sőt, épp ellenkezőleg. Itt vagyok, ezt is meg kellett tapasztalnom, ez egy kritikus és nehéz időszak, de egyszerűen akkor sem játszhatunk így.”

Az öltözőben elhangzottak: „Amit ott mondtam a játékosoknak, az az öltözőben is marad.”

Rayo: „Szükségük volt a pontokra, kimentek, és megszerezték azokat. Olyan teljesítményt nyújtottak, amelyet nekünk kellett volna. Mi az elejétől a végéig gyakorlatilag nem voltunk a pályán.”

Bale: „Nem tudom, hogy mennyire összpontosít a csapatra. Erről őt kellene megkérdezni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK