Zidane: A célunk, hogy megerősítsük a támadószekciót

Zizou a Reayo Vallecano elleni bajnoki mérkőzés előtt is megosztotta gondolatait a média képviselőivel.

A mérkőzésről: „Manapság, ha egy csapat pontokat akar szerezni, akkor nagy intenzitással kell játszania. Ezt tettük a Getafe ellen, és ezt akarjuk tenni a Rayo ellenében is. Olyan csapatokkal találkozunk, akik számára még sok forog kockán a bajnokságban. A Rayo például a bent maradásért küzd. Tudjuk, hogy mennyire motiváltak lesznek, és hogy mindent bele fognak adni. Egy olyan csapatról beszélünk, amely sosem adja fel, szóval a legmagasabb szinten kell játszanunk, ha jó eredményt akarunk elérni.”

Vinícius: „Kéthónapnyi kihagyás után még munkára van szüksége, további egy hetet kell edzéssel eltöltenie. A Rayo ellen nem fog pályára lépni. Egyre jobban teljesít az edzéseken, kezdi visszanyerni a sebességét, de jelenleg még nem áll készen. Edzeni és fejlődni akar, ez pozitív. A következő hét ott lesz számára, edzhet, aztán a Villarreal elleni mérkőzés előtt meglátjuk majd, hogy milyen állapotban van.”

Real Madrid, az álmok valóra váltója: „A legtöbb játékos számára ez az a hely, ahol az álmok valóra válnak, mivel egy hatalmas klubról beszélünk. Sok játékos szeretne itt játszani, ez teljesen normális. Meglátjuk, hogy kinek adódik lehetősége erre.”

Raúl de Tomás: „Az ő helyzete a két klubra tartozik. Nem fogok többet beszélni erről, mert nem az én felelősségem. Az, hogy nem játszhat, a Real Madrid és a Rayo közötti megállapodásnak köszönhető. Ezt tiszteletben kell tartani. Egy olyan játékosról van szó, akivel együtt dolgozhattam a Castillánál, és meglehetősen tehetséges. Valószínűleg annyi hiányzott a pályafutása során, hogy megkapja a lehetőséget egy nagy klubnál, de nagyon jó formában van, sok gólt szerzett az idény folyamán. Jól játszik össze a társakkal, tudja, hogy milyen a szép futball, és nagyon örülök a sikereinek. Jól kijöttünk egymással a Castillánál.”

A keret kezelése: „Nincsenek különleges képességeim. A legfontosabb dolog a közös munka. Adott egy intézmény, ott van az elnök, a klub dolgozói, akik mindannyian fontosak. Aztán ott az edző, jelen esetben én, aki szeretne különböző dolgokat elérni – ezt a közös munkával szeretnénk véghez vinni. Még a saját házamban sem egyedül hozok döntéseket. Mindent közösen kell csinálni, és így is fogunk tenni a következő idény előtt.”

Szerződéssel rendelkező játékosok: „Ha van kontaktusuk, akkor maradhatnak, akkor is, ha tisztában vannak azzal, hogy keveset fognak játszani. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindenki játszani szeretne. Ha engem kérdeznének, én olyan helyet keresnék, ahol több játékidőhöz juthatok. Mivel a keretet 23-24 játékos alkotja a futballban, mindig lesznek olyan játékosok, akik kevesebbet fognak játszani. Ugyanakkor, ha egy bizonyos játékos számára nincs hely a csapaton belül, akkor jobb, ha olyan helyre megy, ahol folyamatosan tud játszani.”

A keret összeállítása a következő idényre: „Tiszta elképzeléseim vannak arról, hogy mit is szeretnék. Tudom, hogy milyen típusú játékosokra van szükségem – még nem tudok minden nevet, de tisztában vagyok azzal, hogy mit szeretnék elérni a következő idényben, és ennek megfelelően próbáljuk alakítani a dolgokat. Még négy mérkőzés van hátra a jelenlegi idényből, azt követően majd meglátjuk. Meg kell vizsgálnunk, hogy hogyan is dolgozzunk, de a célunk az, hogy megerősítsük a támadószekciót.”

Hazard és Bale egy csapatban: „Minden jó játékos képes együtt játszani a többi jó játékossal. Annak idején azt mondták, hogy nem tudnék együtt játszani Djorkaeffel, ám ez meglehetősen bolondos kijelentés.”

Bale: „Boldog, függetlenül attól, hogy játszik-e vagy sem. Kapott már lehetőséget az irányításom alatt. Nincs szükség arra, hogy megmondjam, mit kell tennie. Tagja a keretnek, az idény végén pedig meglátjuk, hogy miképp dönt. Egy biztos: mostantól az idény végéig több lehetőséget fog kapni.”

Llorente és Ceballos: „22 játékos áll rendelkezésemre jelenleg, de csak 18-an kerülhetnek a keretbe. Valakiket ki kell hagynom. Ők viszont velünk tartanak holnap.”

Idegenbeli mérkőzések: „Korábban fordítva is mentek már a dolgok. Volt, hogy idegenben könnyen szereztünk pontokat, otthon pedig megnehezítették a dolgunkat. Most ennek az ellenkezője történik, de a holnapi mérkőzés jó lehetőség arra, hogy javítsunk a statisztikánkon. Mindannyian győzni szeretnénk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK