2019. July 18., Thursday

Egytől egyig: Leganés – Real Madrid (1-1)

  • Ny. Viktor (viiiik)
  • April 16, 2019, 10:37 a.m.
Hát úgy tűnik nincs abban semmi mellébeszélés, hogy a szezonban már nincsen igazi tétmeccsünk, hiszen eléggé langyos, mondhatni edzőmeccs jelleggel zajlott le a tegnap esti 90 perc. Ehhez kellett egy finoman szólva is mérsékelten támadó Real Madrid, és egy döntetlennel teljesen elégedett Leganés. Épp ezért olyan sok különösen érdekes írnivaló nincs is róla, de azért megpróbálunk megejteni valami pontozásszerűt, természetesen ezúttal is szigorúan szubjektív keretek között.

Csapatok

Leganés (5,5)
Igazából tényleg elég langyosan csordogált a találkozó a szempontjukból. Az első félidőt szinte egy az egyben a Valenciáról másolták (ez másnak is feltűnt?), stabil területvédekezés saját térfélen, a félpályánál már visszatámadás, és az azonnali kontrák keresése, viszont utóbbiban azért gyengébb képességekkel bírnak, mint a denevérek. Éppen ezért nem meglepő, hogy helyzetük is alig akadt a találkozón, egy kavarodás után Silva tekert egy tökéleteset, ezen kívül csak egy-két kósza fejes volt. Braithwaite helyzete volt ebből a nagyobb az első félidőben, de az mellépattogott, illetve Silvának Nyom beadásából volt egy erőtlen bólintása, ami csemege volt Keylor számára. Ezzel mindent el is mondtam a hazaiakról, talán célszerűbb lett volna a marokkói kettőst kezdetni, és nem csak csereként behozni, hiszen El Zhar és En-Nesyri is egyaránt mozgékony, veszélyes játékosok.

Real Madrid (6)
Kicsivel többet tettek a győzelemért, mint a hazaiak (xG: 1.21 a 0.65-tel szemben), és ha Asensio kicsit jobb napot fog ki, akkor Madridba került volna a három pont, de a csapat húszasa nem kortyolt bele a célzóvízbe. A csapatösszeállítás kreatív játékot feltételezett, de jóval kevesebb volt az egyéni húzások száma, a váratlan megoldás, mint azt vártam, és bár csökkenő a tendencia, de továbbra is sok a céltalan beadás. Ami szembetűnő még, az a csapat sebessége, ami ijesztően lassúnak hatott számomra, több ígéretes kontrahelyzet is elakadt egy zavaró labdaátvétel, vagy nem megfelelő helyezkedések miatt, vagy azért, mert az induló embert egész egyszerűen nem vette észre a társ.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Luka Modrić (7,5)
Nem gondoltam volna, hogy egy kissé visszafogottabb első félidő után a horvát játékmestert emelem a mezőny fölé, ezen persze sokat segített zseniális egyéni akciója, amelynek végén Benzema betalált, és emellett is a legveszélyesebb embereink közt volt a támadó zónában. Most táncolt a labda a lábán, és öröm volt nézni a játékát, még ebben a langyos lefolyásban is.

190416_Modric

Keylor Navas (6)
Nem igazán látták el másik oldalról sok feladattal. Braithwaite fejesénél a „jó kapus szemmel véd” tétel igazolódott be, a gólnál pedig nagyjából semmit sem láthatott az előtte lévő tömörülésből, ráadásul a lövés is jól volt helyezve, nem tehetett semmit.

Dani Carvajal (6)
Bár nem biztos, hogy kitalálnánk, de ő volt a legtöbbet játékban madridi oldalról, 110 passza volt az egész meccsen, ami még egy középpályástól is magas adat lenne. Hosszú sérülésből tért vissza, ami nem látszott meg, védekezésben stabil volt, támadásban kissé visszafogottabb, összjátékainak többségét a pálya középső harmadában kezdeményezte.

Raphaël Varane (7)
Mindig attól tartok, hogy Ramos hiányában, a Varane-Nacho kettőssel csak romlik az esélyünk a támadójátékot tekintve, hiszen a kapitány középső védőként is fellép irányítani, keresztlabdákat oszt, és néha a befejezésekhez is felér, míg két kollégája szinte kizárólag a védekezésre összpontosít. Nos a francia ezúttal bátrabban játszott előrefele is, gyakorta mutatkozott a Leganés térfelén, és volt egy veszélyes lövési kísérlete is, plusz hátul sem igazán lehetett rá panasz.

Nacho (5,5)
Nacho játékát önmaga szintjéhez képest hónapok óta kevésnek látom. Közhelyszerű már a minden poszton való bevethetősége, illetve hogy mindig tud hozni egy nem kiemelkedő, de stabil szintet, mégis meccsek óta én eléggé figyelmetlennek látom őt. Braithwaite is mellőle bújt ki a fejesnél, és emellett is nehezebben vette fel a versenyt helyezkedésben a Leganés embereivel, ebből következően pontatlanságai is adódtak.

Marcelo (5,5)
Rendkívül erőtlennek, fáradtnak tűnt. Akadt egy tényleg jó lövési kísérlete a második félidőben, de a továbbiakban takaréklángon égett. Szinte semmilyen kreatív összjátékban nem vett részt, súlytalan volt a támadásokat tekintve önmagához képest. Hátul szerencsére nem hibázott nagyot, igaz, a Leganés sem használta ki a számukra hagyott helyeket támadásban igazán.

Casemiro (6)
Panasz voltaképpen nem lehet rá, mert szűrt becsülettel középen, bár továbbra is úgy gondolom, hogy ha nem egy kezdeményezőkész, dominálni vágyó, vagy legalább kontrákból bitang erős ellenfél ellen lépünk pályára, akkor többet vesz el támadásban a szerepköre, mint amennyit védekezésben hozzárak. Az ilyen találkozókon Llorenténak sokkal több hasznát lehetne venni, és ez nem a brazil degradálása, egész egyszerűen más erények, más-más csapatok ellen lehetnek hasznosak.

Fede Valverde (7,5)
Nekem nagyon tetszett Valverde játéka, különösen az szimpatikus, hogy egy olyan sokoldalú középpályás szerepkört láttunk tőle, ami Madridban nem igazán megszokott. Szinte mindenhol, minden szakaszban, és zónában ott volt, a letámadásban, az építkezésben, a védekezésben egyformán erős volt. Szimpatikus és érett focit láthattunk, szeretném, ha jövőre még meghatározóbb szerepe lehetne a csapatban.

190416_Valverde

Isco (6,5)
Ő volt az inverz Modrić, mert kollégájához képest inkább az első félidőben varázsolt, kár, hogy a Madrid számára visszafogottabb, kevésbé jó 45 percben tette mindezt, kevés sikerrel. Főképp a bal oldalon tevékenykedett, ahol nem igazán működött jól a kémia Marcelóval, nem úgy, mint a Carvajal-Asensio duónak a másik oldalon. Én még mindig inkább a pálya közepén, a kapuhoz közelebb képzelem el őt, mert így kicsit ki volt szorulva helyenként, és nem tudott csillogni az igazán veszélyes pontjain a pályának.

Marco Asensio (6,5)
Jól játszott, de nagyon hiányzott tőle a magabiztosság. Első félidős 1v1-es helyzetét illett volna belőni, meghatározta volna vele a meccs későbbi alakulását. Emellett is próbálkozott becsülettel, de gólt nem ért vele ezúttal távolról sem, és szélről sem sikerült átemelnie a kapust. Majd legközelebb, az összkép mindenesetre inkább biztató, mint lehangoló.

Karim Benzema (7)
Egyetlen igazán veszélyes helyzetét a kipattanóból ki tudta használni, így újabb gól került a neve mellé. Mivel kiválóan veszi észre a folyosókat mind indulás, mind indítások szintjén, baromi lehangoló, hogy bántóan sokszor keresik őt a levegőben, ahol minimum háromszoros túlerővel kell rendre szembesülnie. Bár kreatív társakkal volt körülvéve, nagyon hiányzik mellőle a kicsi brazil, akivel szambát varázsoltak a pályára hétről-hétre.

190416_Benzema_Asensio

Cserejátékosok

Sem Lucas Vázquezt, sem Gareth Bale-t nem lehetne igazán pontszámokkal illetni, hiszen egy igen késői szakaszban léptek be, egy félig meddig lezárt mérkőzésen.

Edzői értékelés

Zinédine Zidane (5,5)
Bár továbbra is tét nélkül kísérletezhet, vannak aggasztó, rendszeresen visszatérő elemek. Így például a vonal melletti játékhoz való kényszeres ragaszkodás, amiből még úgy is sok a beadás, hogy a tendencia talán valamelyest csökkenést mutat. Védekezésben még szembetűnőbb a zónázás és az emberfogás hajszálvékony kötele közepén táncolás, amiből gyakorta születnek elcsúszások, és ami fegyelmezettnek a legkevésbé sem mondható. Figyelem: ez két olyan dolog, ami nem emberanyag- hanem rendszerfüggő, és a taktikai elképzelésekhez köthető, azaz olyanok, amiket megfelelő utasításokkal vissza lehet szorítani a jelenlegi kerettel is. Ezeken érdemes lenne csiszolgatni, hiszen nem véletlen, hogy a számtalan szélről induló kísérletezés mellett az egyetlen gólt mégis egy egyéni villanás után középről szereztük, ahogy az sem, hogy az elmúlt nyolc mérkőzésünkön hétszer is az ellenfél szerezte a mérkőzés első gólját.
 


Hozzászólások

Tabella