Carvajal: Zidane visszatérése a legjobb dolog, ami velünk történhetett

A Real Madrid saját nevelésű jobbhátvédjével a MARCA készített exkluzív interjút, melynek középpontjában a 2018/19-es idény, a csapat gyenge formája, valamint Zinédine Zidane visszatérése állt.

Úgy vélem, mindig különleges számodra az Estadio Butarqueben pályára lépni. 
Igen, olyan ez számomra, mintha hazatérnék. Remélhetőleg nyerni tudunk, de sok szerencsét kívánok a Leganésnek.

Korábban azt mondtad, hogy ez egy nagyon rossz idény. El tudnád magyarázni, hogy mi történt? 
A pillanat hevében nyilatkoztam azt, amit. Épp akkor, amikor lejöttünk a pályáról az Ajax elleni idegenbeli mérkőzése. Ilyen a futball, de nem azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de egyikünk sem ütötte meg a saját szintjét. Évek óta együtt játszunk, így jól ismerjük egymást, ez volt a siker kulcsa az előző idényekben, de idén nem harcoltunk eléggé. 

Az edzői változások hatással voltak a csapatra? 
Ezeket a döntéseket mások hozzák, a pályán viszont nekünk kell teljesíteni. Nem ignorálhatjuk a problémákat, a mérkőzéseket a játékosoknak kell megnyerniük. 

Carvajal

Luka Modrić korábban azt nyilatkozta, hogy egyesek többet is tehettek volna a győzelmekért, még akkor is, ha Cristiano Ronaldo távozása után nem érkezett igazi helyettes. Egyetértesz? 
Teljesen nyilvánvaló, hogy egy szezononként 50 gólt termelő játékos távozása után meg kell találni a módját annak, hogy ezt a gólmennyiséget pótoljuk. Voltak időszakok, amikor sok gólt szereztünk, ugyanakkor sokat is kaptunk. Nem voltunk elég nyugodtak, ez pedig pontokba került. 

Milyen osztályzatot adnál saját magadnak? 
Nem én vagyok a megfelelő ember az osztályzatok kiosztására. Ha mégis értékelnem kellene magam, akkor azt mondanám, hogy megbuktam. Rám is igaz, ami az egész csapatra, márpedig nem teljesítettünk jól. 

Ezek voltak pályafutásod legkeményebb hónapjai? 
Igen, profiként mindenképp. Nem túl gyakori, hogy márciusban már nincs olyan cím, amiért harcolhatnál. A mezünkkel járó büszkeséget tekintve ez meglehetősen kényelmetlen helyzet. 

Igazi madridistaként többet szenvedtél, mint mások? Milyen volt az elmúlt néhány hét? 
Az első két-három hét nagyon fájdalmas volt. Nem volt jó kedvem otthon sem, nagyon furcsa érzés volt. Az idő előrehaladtával aztán megpróbálod megérteni a dolgokat. Megpróbáljuk megnyerni az előttünk álló mérkőzéseket, azt követően pedig a következő idényre fogunk fókuszálni. 

Ki segített túljutni ezen a nehéz időszakon? 
A párom, a barátaim, a családom és körülöttem mindenki együtt szenvedett velem. nehezen nyílok meg az ilyen időszakokban. Szeretek egyedül lenni, és csak gondolkodni. Ebből a szempontból egyáltalán nem vagyok nyitott. 

Megérted Sergio Ramos azon döntését, hogy szándékosan kiharcolta a sárga lapot az Ajax ellen? 
Utólag rájött, hogy hibás döntés volt. A 2-1-es eredmény nagyszerű volt, úgy gondolta, ez a legjobb a csapatnak és neki is. Ő maga mondta utólag, hogy nem így volt, de sosem tudhatod. Ezek olyan döntések, amiket nem kérdőjelezhetünk meg. 

Volt olyan pillanat az Ajax elleni visszavágón, amikor már érezted, hogy kieshettek? 
2-0-s állásnál mind tudtuk, hogy fel kell ébrednünk és szintet kell lépnünk. Azt hiszem, a harmadik gól vitt padlóra minket. Gólokat kellett volna szereznünk, de nem találtunk réseket, nagyon rossz meccs volt. Négy vagy öt tiszta helyzetünk volt, de semmi sem jött össze. Ilyen a futball. Az Ajax jobb volt nálunk, ezért jutottak ők a negyeddöntőbe. 

Carvajal

Rossz volt sírni a lefújást követően? 
Érzelmileg néha nagyon gyenge vagyok. Fáj, nagyon fáj. Sosem gondolok a vereségre, arra sem gondoltam, hogy ilyen hamar kieshetünk. Dühös voltam. Nagyon keveset aludtam akkor a csalódottság miatt. 

Ráadásul sérüléssel fejezted be a mérkőzést… 
Igen, idén két sérülést is szereztem egy-egy kapott rúgás miatt. Azon a hétvégén az El Clásicón is kaptam egy rúgást, így az izom némileg érzékenyebb volt. A 60. perc környékén érzékeltem a fájdalmat, de ez egy olyan mérkőzés volt, amiért kész voltam kockáztatni. Ha nem kockáztatsz ilyen helyzetben, akkor mégis mikor fogsz? 

Egy pszichológiai probléma befolyásolhat abban, hogy a maximumon teljesíts mindkét meccsen? 
Talán. Sokat beszélgetek a szüleimmel. Sokkal nyugodtabban kell kezelnem a dolgokat, kevésbé ösztönösen, kevesebb adrenalinnal. Ellenkező esetben az izmaid megfeszülhetnek, és könnyen lesérülhetsz. 

Mit gondolsz, amikor látod, hogy a sajtó forradalmat, nagy változást vár a csapat háza táján?  
Hosszú évek óta madridista vagyok. Tudom, hogy ha márciusban már nincs miért küzdenünk, az mindannyiunkon csattan, és ez logikus is. Mindig vannak érkezők és távozók, ez pedig hatványozottan igaz, ha nem nyerünk semmit. Ha a csapat győz, akkor minden nagyszerű, senki sem akar elmenni.”

Úgy véled, túl sok kritikát kaptok azok után, hogy több mint 1000 napig ültetek Európa trónján? 
Úgy gondolom, hogy bekerültünk a futball történelemkönyveibe. Nem hiszem, hogy ez újra megtörténhet, ha mégis, azt nagyon nehéz lesz elérni. A futballban viszont nincs memória. Itt minden a jelenről szól, a szerdai vereséget el lehet felejteni szombaton… így megy ez. Ami korábban történt, az nem számít. Egy olyan szezon miatt kritizálnak és kérdőjeleznek meg minket, ami valóban nem volt jó. 

Szerinted szükség van új arcokra? 
Az edző és az elnök dönt majd arról, hogy mire van szüksége a csapatnak, illetve hogy milyen posztokon van szükségünk erősítésre. 

Julen Lopetegui menesztése után azt mondtad, hogy ő volt a legjobb edződ. Miért? 
Mindig megpróbálok jó dolgokat tanulni az edzőimtől, és ő nyűgözött le a leginkább. Mióta találkoztunk az U18-as csapatban, ő azóta a futballnak szentelte az életét, ahogy én is. Ösztönösen és érzelmekkel telve. Julen tudja, hogyan kell támadni és védekezni. A kijelentésem ugyanakkor sokkal inkább a rokonszenvről szólt, mintsem a másokkal való összehasonlításról. 

Mi hiányzott belőle azokban a hónapokban? 
Bármilyen furcsán is hangzik, a szerencse. Voltak meccsek, amiken többgólos győzelmet érdemeltünk volna, ám mégis kikaptunk. A labda nem ment be a kapuba… a Real Madridnál viszont az eredmények a leghangsúlyosabbak. 

Carvajal

Aztán jött Santiago Solari. Hibázott azzal, hogy fontos játékosokat hagyott ki a csapatból? 
Az edzők dolga a döntéshozatal. Nem gondolom, hogy azért tette, hogy bárkit is idegesítsen. Azt akarta csinálni, amit a csapat szempontjából a legjobbnak tartott. Ő volt az edzőnk, így tisztelnünk kell őt.

Féltél, hogy Mourinho visszatérhet? 
Nem (mosolyog). Sok jelöltről beszéltek. Senkinek sem kellett félnie, egyszerűen csak egymásért kell harcolnunk.

Végül Zidane visszatért. Ez a legjobb megoldás? 
Ez volt a megfelelő döntés, akkoriban ez volt a legjobb dolog, ami velünk történhetett. Tudjuk, hogy nem ugyanúgy játszunk. Zidane tisztában van vele, hogy nincs elegendő önbizalmunk, így bátor dolog volt tőle, hogy elvállalta az állást. Mindannyiunkat jól ismer, ahogy a klubot is, szerintem ő a legmegfelelőbb ember a feladatra. 

Olyan dolgokat tapasztal meg a keret idén, amikre korábban nem volt még példa? 
Igen. Az, hogy március óta tét nélküli mérkőzéseket játszunk, számomra egy teljesen új dolog, amit korábban sosem tapasztaltam még. Jó közösséget alkotunk, de ha nem győzünk, a mosolyok nem ugyanolyanok. 

Vannak sebek, vagy ugyanolyan egységes a csapat? 
Egységesek vagyunk, tisztában vagyunk vele, hogy dolgoznunk kell a továbblépés érdekében. Várjuk, hogy befejeződjön a szezon, de az a célunk, hogy megnyerjük a hátralévő meccseket és jövőre erősebben térjünk vissza. 

Nagy szereped van a csapat életében. Érzed az ezzel járó felelősséget? 
Mindjárt a hatodik idényemet kezdem a csapattal. Az évek úgy telnek, hogy észre sem veszed. Igen, akik régebb óta itt vannak, azok köszöntik az újakat, illetve ők mesélik el nekik, hogy mivel jár ez a címer. Különösen a pályán. 

Szurkolóként kilátogatnál most a meccsekre? Megérted, hogy miért járnak ilyen kevesen a mérkőzéseitekre? 
Mindez érthető. Semmi sem forog kockán. Ezek olyan döntések, amiket mindenki saját maga hozhat meg. Ami engem illet, én kimennék a meccsekre. Madridistaként, valamint a futball kedvelőjeként szeretném látni a Real Madrid játékosait. Bátorítanám őket, hogy jöjjenek, hiszen mindent meg fogunk tenni a pályán, hogy megnyerhessük a fennmaradó mérkőzéseinket. 

Ha azt kérdezném, hogy milyen lesz a Real Madrid 2020-ban, akkor mi jutna eszedbe? 
Egy győztes, hatalmas vággyal, amely dominál a földön, és áprilisban még minden fronton harcban áll. 

Mi a véleményed az új stadionról? 
Nagyszerű lesz. Remélem, hogy játszhatok majd benne. Futurisztikus, egyedülálló stadion lesz. 

Szerinted pályára léphetsz még benne? Az további négy évet jelent… 
Remélem. 27 éves vagyok, szóval azt hiszem, hogy ott lehetek. Meglátjuk, hogy elérhetem-e a kemény munka és némi szerencse által. 

Nem voltál ott a válogatottban az elmúlt három alkalommal. 
Igen, októberben és novemberben vádlisérülés miatt hiányoztam, majd a következő válogatott meccsre akkor került sor, amikor újra sérült voltam. Erősebben fogok visszatérni, hogy ott lehessek a következő alkalom eljövetelekor. 

Mit gondolsz, pályafutásod egészét a Real Madridban töltheted? 
Úgy gondolom, hogy igen. Ha a klubnak szüksége van rám, akkor fehér mezben vonulok majd vissza. Tudom, hogy egyszer azt mondtam, hogy kipróbálnám magam a Premier League-ben, egy ilyen lehetőség tényleg vonzó, de ha választanom kellene, akkor nem kétséges, hogy mi mellett döntenék. 

Carvajal

Voltak ajánlataid, amiken elgondolkodtál, vagy éreztél már kísértést a távozásra? 
Nem, egyetlen ajánlatot sem hallgattam meg, mivel fel sem merült bennem a távozás gondolata. A klub mindig jól bánt velem, amikor szerződéshosszabbítás előtt álltunk. 

Gondoltál már arra, hogy mit csinálsz majd a visszavonulás után? 
Erről korai még beszélni, de az biztos, hogy ez egy többmillió dolláros kérdés. Nehéz lenne nap mint nap úgy felkelni, hogy nem edzésre megyek. Szeretnék edzősködni, kapcsolatban maradni a futballal, de egyelőre nem gondolkodom még ezen, mivel egy nagyon távoli álomról van szó. 

Mit szeretsz a legkevésbé a futballban? 
Jelenleg minden elképesztő. Minden rakétasebességgel változik. Az átigazolási díjak, a fizetések… Egy kicsit minden ködös, és ez egyáltalán nem tetszik. Sokkal nagyobb állandóságra lenne szükség. Azonban minden más csodálatos számomra. 

Figyelemmel kíséred a kérdőíveket és az értékeléseket? Hatással vannak rád? Egyetértesz velük? 
Igen, időről időre megnézem őket. Nem mindig értek egyet, de nem érint negatívan és pozitívan sem. Nem élheted aszerint az életed, hogy mit gondolnak mások rólad. Játékosként jól tudod, hogy mikor játszottál jól vagy gyengén, vagy mikor segítettél a csapatodnak.

Gerard Pique azt mondta, hogy a Barcelonának van egy WhatsApp csoportja, ahol különböző újságírókról beszélgetnek és néha ugratják őket. A Real Madridnál is van ilyen?
Nincs, mi sokkal óvatosabbak vagyunk. Nálunk Sergio Ramos az admin, néhány barát csoportja ez. Küldünk videókat is, de általában viccelődünk. A szoba neve „Első csapat 2018-2019”.

Fogsz szavazni a következő választáson?
Természetesen. Azt is tudom, hogy kire fogok szavazni, de nem árulom el.

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK