Kroos új kihívásokat keres?

Az AS értesülései szerint Toni Kroos fontolgatja a távozását a Real Madridból, ha pedig a blancók nem állnak a játékos terveinek útjába, könnyen lehet, hogy meg is történik a klubváltás.

Amellett, hogy a 29 éves német játékos távozása komolyabb bevételt jelentene a klubnak, egyben fel is szabadulna a fizetése, amivel az olyan átigazolásokat tudná megtámogatni a királyi gárda, mint Paul Pogba vagy Christian Eriksen megszerzése. A Real Madrid frissen kinevezett edzője, Zinédine Zidane mindkét futballistát kedveli.

Kroos gyenge idénye
A Madrid szempontjából rendkívül gyengére sikerült ez az idény, de Kroos is legrosszabb szezonját futja azóta, hogy öt évvel ezelőtt Madridba igazolt a Bayern Münchenből, ez pedig példátlan mennyiségű negatív kritikát generált az irányába. „Most olyan, mint egy dízel traktor” – mondta például honfitársa, a Madrid korábbi játékosa és edzője, Bernd Schuster egy rádióinterjúban februárban. „Csak kocog és nem csinál semmit.”

Kroos katasztrofális formája különösen szembetűnő volt a Madrid sokkoló BL-búcsúját jelentő mérkőzésen, ami után a legtöbben őt kiáltották ki bűnbaknak. A címvédő 4-1-es vereséget szenvedett az Ajax együttesétől, miközben az egyébként passzpontosságáról híres középpályás nem kevesebb mint 24 alkalommal adta el a labdát, ráadásul közvetlenül az egyik ilyen eladott labdája előzte meg a hollandok első gólját.

Kroos új kihívásokat keres, de a Madrid nem fogja olcsón elengedni
Az egyébként rendkívül sikeres, 12 trófeával tarkított madridi időszakát követően a német úgy érzi, hogy a Bernabéuban már mindent elért, úgyhogy elérkezett a változás ideje. Egy nyári klubváltás persze attól is nagyban függ, hogy a klub mit szeretne, bár ha a játékos kifejezi távozási szándékát, akkor nem valószínű, hogy az útjába fognak állni.

Mindenesetre Kroos nagyra értékelt játékos az európai topklubok között, amivel a Madrid is tisztában van, az előző nyáron például a Manchester United szerette volna az Old Traffordra csábítani a németet. Egy biztos, a blancók csak akkor fogják eladni a középpályást, ha komoly összegű ajánlat érkezik.
 

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK