Egytől egyig: Real Madrid – Huesca (3-2)

A spanyol bajnokság 29. fordulójában az Huescát látta vendégül a Real Madrid. Zidane ezúttal egy jócskán felforgatott kezdőt küldött pályára, lehetőséget adva ezzel az eddig kevesebbet pályán lévő játékosoknak is.

Csapatok

Real Madrid (7,5)
Hozzáteszem, hogy amint megláttam a kezdőcsapatot, azért valami ilyesmi játékra számítottam – kínkeservesen kiszenvedett győzelem, néhol igen tetszetős játékkal, máshol meg szörnyű megoldásokkal. Zidane gyakorlatilag mindenkinek lehetőséget adott, aki eddig inkább csak peremember volt, ez könnyen meg is bosszulhatta volna magát – de ez szerencsére nem következett be. A védelemmel azért bőven vannak problémák, ez most is megmutatkozott, ráadásul a Casemiro nevű betonfal most nem állt ott Ramosék előtt, így látványosan szenved a csapat a kontrák lereagálásában, még úgy is, hogy a brazil idén nem a legjobb formáját mutatja. A teljesen felforgatott középpálya és támadósor azért mutatott biztató jeleket, Brahim különösen pozitív csalódás volt, de jórészt ma egyéni villanásoknak köszönhette a Real Madrid a győzelmet.

Huesca (7)
Nagyon bátran játszottak, ezt mutatja az is, hogy már akkor vezetést szereztek, amikor a madridi védelem még fejben inkább az öltözőben volt. 15 kapura lövést eresztettek meg a Bernabéuban, ami azért megsüvegelendő teljesítmény. Sikerült visszajönniük a fordítás után is a meccsbe, szimpatikus játékot produkáltak.

Játékosok

A meccs embere – Karim Benzema (8)
Karim ma úgy gondolta, hogy nem szeretne könnyű gólt szerezni, ráadásul így izgalmasabbá is tette a meccset, hogy a végére hagyta a döntést. Elpuskázott helyzetei ellenére a végén mutatott parádés megmozdulása a 3 pontot jelentette a Real Madridnak, ráadásul adott egy ugyancsak gyönyörű gólpasszt Ceballosnak. 6 kapura lövése mellé adott 2 kulcspasszt is, többször pedig a középpályára visszalépve segítette a támadások építését, nagy mezőnymunkát végezve. Párharcainak nagy részét megnyerte, folyamatos mozgásával alapjaiban megteremtette a helyet társainak.

Luca Zidane (5)
Hát nem mondanám, hogy teljes nyugalomban néztem ténykedését. Nyilván azt azért figyelembe kell venni, hogy neki évente maximum 1-2 meccs adatik meg a kezdőben, így butaság lenne bármiért is őt okolni, de alapvetően nem tudta felvenni a meccs ritmusát. Volt több jó kimozdulása, a kapura tartó lövéseknél viszont nem éreztem kellően magabiztosnak, beíveléseknél pedig nem igazán mozdult ki a kapuból. 

Álvaro Odriozola (7,5)
Folyamatos veszélyt jelentett a pálya jobb oldalán, állandó felfutásaival rendre meggyűlt a baja az Huesa védelmének. Erőszakosságának köszönhetően több gólpassz is állhatna a neve mellett, ha a társak pontosabban céloznak. Védekezésben még zavarba hozható, valamint nem mindig ér vissza idejében az ellenfél kontrái során, de ezzel a támadómunkával ez egyáltalán nem meglepő. A csapatban ő adta a legtöbb kulcspasszt, ami jól jelzi, hogy milyen fontos része volt a támadások építésének.

Nacho (5,5)
Az első gól az ő lelkén szárad, ugyanis azon a helyen nem szabad labdát veszteni, a védelem nem is tudta lereagálni a dolgot rendesen. Kicsit bizonytalan volt, nem mindig hozott jó döntéseket, ezúttal a védelem leggyengébbje volt.

Sergio Ramos (6)
A védelem leghatározottabb tagja volt. Alapvetően azért igaz, hogy nélküle teljesen más a helyzet hátul. A második gólnál viszont határozottabbnak kellett volna lennie, Etxeita minden megerőltetés nélkül előzte meg a kapitányt. Párharcainak kétharmadát így is megnyerte, több sikeres szerelése is volt kulcsfontosságú pillanatokban, valamint a csapat legtöbbet passzoló játékosa volt, többször az ellenfél térfelén kellett irányítania.

Marcelo (6,5)
A brazil visszatért a kezdőbe, a támadások pedig ezzel fel is javultak a bal oldalon. Marcelo ezúttal is hozzátette a magáét, adott egy rendkívül fontos gólpasszt Benzemának, valamint szokásos módon igyekezett helyzeteket teremteni az oldalvonal mellől bemozogva. Védekezésben azért még elég bizonytalan volt, de a csapat mindenképpen profitálni fog abból, ha Zidane formába tudja hozni. 

Marcos Llorente (6)
Jól osztogatott a spanyol, kellően labdabiztos volt. Casemiro szerepkörében kellett helytállnia, ami a csapat egyik legfontosabb és egyben legérzékenyebb pontja is. 3 labdaszerzéssel és 4 szereléssel a csapat legjobbja volt védekezésben.

Dani Ceballos (6,5)
Modrić és Kroos hiányában neki és Iscónak kellett felvennie a karmesteri pálcát. Jól forgatta a csapatot a spanyol, de a letámadásokban is fontos szerepe volt, a középpályáról kirontva ő volt az, aki egyből visszatámadott a labdavesztések után. 2 kulcspasszt adott, valamint Benzema labdájára a legjobbkor érkezett és nagyon fontos gólt szerzett. 

Isco (6)
75 percet kapott Zidane-tól, ezalatt az idő alatt neki kellett megteremtenie a kreativitást a középpályán, ami többé-kevésbé sikerült neki. Még azért bőven látszódik rajta, hogy közel sincs csúcsformában, rossz döntései miatt több labdavesztése is volt. Mindenesetre sikerült közelről bepofoznia a labdát, ami nagyon fontos pillanatban jött, utána valamelyest megnyugodott a csapat. 

Gareth Bale (6)
Álomszerű beadásával alaposan felhúzta saját pontszámát, ami zseniális volt, csak kár, hogy más igazán emlékezetes megmozdulása nem akadt. Hatalmas ziccert rontott mindössze pár méterről, ami gyakorlatilag tipikus esete volt annak, hogy a rossz formában lévő játékosnak csak azért sem sikerül semmi. Az utóbbi hetek hírei alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy nyáron elhagyja Madridot, mindenesetre egyre kevesebb ideje van valamit mutatni a hátralévő meccseken. 

Brahim Díaz (6,5)
Ő sem kapott eddig túl sok bizonyítási lehetőséget, most viszont hirtelen a kezdőben találta magát. Egyáltalán nem volt testidegen, több alkalommal mutatott igen tetszetős megoldásokat, bő 1 órás játéka alatt még adott 2 kulcspasszt is, valamint kiosztott egy asszisztot. Érdekes helyzet az övé, különösen, hogy lesz-e helye Zidane keretében jövőre, a mai mindenesetre egy jó teljesítmény volt tekintve, hogy eddig csak pár percet töltött a pályán.

Cserejátékosok

Lucas Vázquez (6)
Kicsit felpörgette a csapat játékát a jobb oldalon, szűk fél órát töltött a pályán. Kulcspassza és több sikeres szerelése mellett a védekezésben is segítenie kellett, különösen akkor, amikor Odriozola nem tudott visszaérni egy-egy labdavesztés után. 

Federico Valverde (6)
Isco helyett lépett pályára, hogy új lendületet vigyen a középpályás játékba. 

Mariano Díaz (–)
Nagyjából 10 percet kapott Zidane-tól, így megmutatta magát ő is a Bernabéu népének. Könnyen góllal is zárhatta volna a meccset, ha kicsit erőteljesebb a lövése, mindenesetre több lehetőséget érdemelne, ez egyértelmű.

Edzői teljesítmény

Zinédine Zidane (7)
Egy teljesen felforgatott kezdőcsapatot küldött fel a francia mester, lehetőséget biztosítva eddig a perifériára szorult játékosoknak. Az ilyen rotációnak alapvetően mindig nagy a kockázata, most viszont sikerült behúzni a 3 pontot, főleg egyéni villanásoknak köszönhetően. A védelemben feltűnően nagy volt a fejetlenség néhol, több alkalommal is csak azon múlt a bekapott gól, hogy az ellenfél játékosai nem találták el Luca kapuját. Ezt mindenképpen orvosolni kell majd, bár teljesen nyilvánvaló, hogy az idén fennmaradt pár meccsen már inkább elő kell készíteni az előszezont és kiválasztani azokat az embereket, akik a nyári átigazolási szezon után maradjanak Madridban. A mai meccs is kicsit ennek szólt érzésem szerint, így ezzel nincs is baj, gyakorlatilag már majdnem tét nélkül játszik a Real a bajnokságban, bár dobogóra azért nem ártana behozni a csapatot. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK