Lorenzo Sanz: Henry egyszer már aláírt a Real Madridhoz

Lorenzo Sanz, a Real Madrid korábbi elnöke egy interjúban mesélt el néhány olyan történetet, amelyeket talán csak az igazán bennfentesek ismerhettek ilyen részletességgel.

Luis Aragonés a Madrid edzője lehetett volna:

„Luis Aragonés kétszer is edzhette volna a Real Madridot. Először az érkezésemkor, 1985-ben volt úgy, hogy ő lesz az edző. Nagyon jó barátom volt, napi szinten találkoztunk egy vendéglőben, lényegében a nappalimban egyeztünk meg. Még egy év volt hátra az Atléticóval kötött szerződéséből, az akkori elnök, Vicente Calderón pedig külföldön volt, úgyhogy Luis azt gondolta, hogy a hazatérése után majd meggyőzi, hogy engedje el a Madridhoz. De ez végül nem sikerült.”

„Második alkalommal akkor lett volna lehetőségünk leigazolni, amikor az Espanyol edzőjeként dolgozott, de végül itt sem valósult meg a dolog.”

Sanz

Henry és az aláírt szerződés:

„Henry a Monaco játékosa volt, meggyőztük, hogy igazoljon hozzánk, ő pedig alá is írta a szerződését. Már a repülőn ült, hogy elinduljon Madridba, amikor megérkezett az édesapja, aki elmondta neki, hogy nem mehet sehova, és hogy nagyon fél a Monaco elnökétől. Én mondtam, hogy megoldom, de végül annyira ragaszkodott a visszalépéshez, hogy a megállapodás meghíusult.”

Messi a Real Madridban?

„Asensio jelenlegi képviselője, Horacio Gaggioli volt az, aki Messit Spanyolországba hozta. A szülők azt mondták, neki, hogy a cél Spanyolország, de azt még nem tudta, hogy Barcelonába vagy Madridba vigye. Elmondták neki, hogy teljesen mindegy, de végül Barcelonában kötöttek ki.”

Sanz

Solari leigazolása és Jesús Gil (az Atlético akkori elnöke – a szerz. kieg.) dühe:

„A Real Madrid és az Atlético között volt egy afféle megállapodás, miszerint nem igazolunk a másik csapatától, vagy mielőtt ezt megtesszük, beszélünk egymással. De Pirri, az akkori sportigazgatónk, az átigazolási időszak utolsó napján ajánlotta nekünk, hogy igazoljuk le Solarit. Elmondtam neki, hogy előbb beszélek Jesússzal, de mivel épp úton volt, így nem találtam. Eljött a kora este, nekünk pedig lépnünk kellett. Amikor másnap Jesús megtudta, mi történt, válogatott szidalmakat szórt felém.”

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK