Drenthe: Viníciusnak olyanokkal kell körülvennie magát, akik nem a pénz miatt vannak mellette

12 év telt el azóta, hogy Royston Drenthe a Real Madridba igazolt. A holland játékos ideiglenes visszavonulása után most visszatért, hogy szülővárosa csapatában (Sparta Rotterdam) futballozzon a holland másodosztályban. A nagy tehetségként indult, ám a nagy reményeket nem beváltó játékossal az AS készített exkluzív interjút.

Spanyolországban sok ember kíváncsi, hogy mi történt veled. Hogy megy a sorod?
Jól, nyugodt vagyok. Az embereknek tudniuk kell, hogy az életem egyáltalán nem olyan, mint amikor Madridba igazoltam. Már édesapa vagyok. Öt lányom és egy fiam van. A fiam nyolc éves, örül, hogy láthatja az apukáját profi szinten játszani. Rotterdamban játszom, a szülővárosomban. Mindenki tudja, hogy a Feyenoordban játszottam, de Feyenoord Rotterdam déli részén található, én pedig északról származom, ahol a Sparta játszik. Számomra ez egy teljesen új élet. Vannak üzleti dolgaim is, van egy bárom, egy parfümériám és egy edzőtermem. Jól mennek a dolgaim. Fejben rendben vagyok, a munkámra koncentrálok. Már idősebb vagyok, tudom, hogy mi a dolgom. Boldog vagyok.

Édesapádat megölték, amikor három éves voltál, édesanyád pedig a te érdekedben inkább azt mondta, hogy egy balesetben hunyt el. Hogy lehet egy ilyen dologgal megbirkózni?
Én akkor még nagyon kicsi voltam, de édesanyámnak minden alakommal olyan érzés édesapámról beszélni, mintha kitépnék a szívét. Apám 27 évesen halt meg. Édesanyám nagyon érzékeny. Ha mérges lesz, akkor egy időre egyedül hagyom és később felhívom. (nevet) Elértem, hogy otthagyja a munkáját. Most már a házaim lakberendezője.

Drenthe

A minap csodás szabadrúgásgólt lőttél a Telstar ellen. Azért van, ami nem változik!
31 vagyok, az pedig, hogy még mindig játszom, annyit jelent, hogy figyelek magamra. Már nem olyan a helyzet, mint 20 éves koromban, amikor megettem egy hamburgert, ha ahhoz volt kedvem és nem érdekelt semmi. Másnap fel sem tűnt. Most, ha egyik héten nem megfelelően étkezem, rosszul alszom… Így nem lennék képes ezekkel a 18 éves srácokkal edzeni! Figyelek magamra, az étkezésre. Néhány évre kiestem a játékból.

Volt idő, amikor 95 kilogramm voltál…
Volt az 96 is. Ha már van egy edzőtermem, az üzlettársaim, akik egyébként a barátaim is, rávettek, hogy keményen eddzek és diétázzak. Azt nem kívánom senkinek. Amikor hazaértem, nem tudtam mozogni. Olyan keményen dolgoztam, hogy belebetegedtem. De nem akartam bedobni a törölközőt, amíg újra formába nem lendülök. Most újra 74 kiló vagyok, nyolc hónap alatt 22 kilótól szabadultam meg. Ezt nem sokan tudnák megcsinálni.

Miért döntöttél úgy, hogy 29 évesen visszavonulsz?
Bár játszottam, azt már tudtam, hogy nem tudom megmutatni, mi van bennem. Fejben voltam problémáim. Hazudtam magamnak. Sosem voltam egy gyenge személyiség, de nem volt erőm hotelről hotelre járni, az edzők parancsait követni… Úgy gondoltam, hogy jobb lenne, ha visszavonulnék és több időt töltenék a gyerekeimmel. Szeretem a focit, de ha szomorúvá tesz, miért játszanék? Aztán mindig történt valami velem azoknál a kluboknál, ahol játszottam. Volt olyan, hogy nem fizettek ki, de volt olyan is, ahol… Á, hagyjuk. Szörnyű.

Drenthe

Vagyis végül megutáltad a futballt?
Eljutottam idáig. Olyan dolgokat láttam a futball világában, amit el sem hinnétek.

Néhányan azt mondták, hogy pénzügyi gondok miatt tértél vissza…
Amit itt, a Sparta együttesénél keresek, arra sem elég, hogy a feleségemet és a gyerekeimet eltartsam. Nem keresek sokat, de sosem voltak pénzügyi gondjaim. A pénzzel akkor volt egyedül problémám, amikor valaki ellopta tőlem.

Megéri De Jong azt a 86 millió eurót, amit a Barcelona kifizetett érte?
Frenkie egy kicsit Xavira emlékeztet még a spanyolországi időszakomból. Ugyanúgy mozot, tudja, hogy mit fog csinálni, még mielőtt megkapja a labdát. Nagyon jó játékos, amikor megérkezik Barcelonába és kifut a gyepre, akkor ott is az egyik legjobb lesz.

Mourinho, aki az edződ volt a Real Madridnál, végül mindig összeveszik a játékosaival (Pogba, Casillas)… Tudod, hogy mi történt Iker és Mou között?
Persze. Mourinho mindig meg akarja mutatni, hogy ő a főnök. Az első pillanattól kezdve tudod, hogy az edző a főnök. Szerintem ez a munkamódszer, a kemény kéz jó, mert olyan edzőket is láttam, akikről nem tudtad eldönteni, hogy edzők vagy gyerekek. Nincs azzal gond, ha valaki kiemelkedő személyiség, de tisztában kell lenni az edző és játékos közötti különbségekkel. Minden csapatnak megvannak a sztárjátékosai, akiknek nem szabadna nagyképűen viselkedniük, az edzőnek viszont néha félre kell néznie és el kell engednie a dolgokat. Három évig voltam ugyanabban a csapatban, mint Iker, soha nem volt vele semmilyen problémám. Remekül kijöttem Gutival és Raúllal is. Senkivel nem volt gondom.

Drenthe

Mit tanácsolnál Viníciusnak, aki hozzád hasonlóan tiniként csatlakozott a Real Madridhoz?
Még mindig csak egy kölyök. Azt kell tennie, ami szerinte a legjobb, de kell mellé valaki, az édesapja vagy egy ügynök, olyan emberek, akik mindig ott vannak neki és segítik megtalálni a helyes utat. Olyanokra van szüksége, akik nem a pénz miatt vannak mellette, hanem akik törődnek vele.

Hogy vigyázzanak rá?
Nem. Arra nincs szüksége. Férfiként kell viselkednie, mivel a pályán senki nem fog segíteni neki. Ha Ramos azt látja, hogy nem férfi, azt fogja mondani az edzőnek, hogy „Főnök, ő nem jó játékos!”. Viníciusnak önmagát kell adnia. A többiek segíthetnek neki, hogy ne kövessen el hibát. Még mindig nagyon fiatal, de nagyon tehetséges, aranyból van a lába. Meglátjuk, hogy három vagy négy év múlva is a Madrid játékosa lesz-e. Kevesen mondhatják el magukról ezt, például Sergio ilyen.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK