2019. August 21., Wednesday

Tökéletesen működik Solari Modrić-terve

  • DG
  • Feb. 10, 2019, 9:01 p.m.
A horvát aranylabdás a szezon első felében csak árnyéka volt önmagának, ez pedig a csapat teljesítményén is meglátszott. Solari azonban tudatosan és fokozatosan építette őt vissza. Úgy tűnik, a legjobb pillanatban kapjuk vissza Modrićot.

Luka már a januári, Sevilla és Betis elleni találkozón is jobb formát mutatott, mint előtte a szezon során bármikor. A hétvégi madridi derbin pedig mindenkinél többet (77), és pontosabban (92%) passzolt, csupán Casemiro szerzett nála több labdát, és egy gólpasszt is kiosztott Gareth Bale-nek.

Egy rendkívül kimerítő világbajnokság után kellett a horvát zseninek újra ritmust vinnie a Real Madrid játékába. Láthattuk, hogy mennyire szenvedett Modrić és emiatt a csapat is ősszel. Aztán Solari átvette az irányítást, majd elkezdte a Modrić-tervet. Bár Luka mind a 13 bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára Solarinál, 5 alkalommal lecserélte őt az argentin mester. Emellett kihagyott öt Király-kupa- és kettő Bajnokok Ligája-találkozót is. A cél egyértelmú volt: több pihentetéssel próbálta visszahozni Modrić formáját. És úgy látszik, sikerült is a terv. A lehető legjobbkor.

Luka Modric az Atlético Madrid ellen

A Barcelona ellen 94%-osan passzolt, öt labdát szerzett, és az Atleti elleni találkozóhoz hasonlóan mind a 90 percet a pályán töltötte. Jelét sem mutatta a fáradtságnak. A gólpasszával pedig az idei szezonban pár 9 gólból vette ki a részét. Ebben a statisztikában Benzema áll az élen (24), őt követi Bale (17), Sergio Ramos (12) és Vinícius (12).

A következő hezekben nagy szükség lesz az aranylabdás Modrićra: szerdán folytatódik a Bajnokok Ligája, ahol az Ajax vendékeként szerepel a csapat, majd jön a Barcelona elleni Király-kupa-visszavágó, de a Girona és a Levante sem tűnik sétagaloppnak. Aztán március 3-án ismét El Clásico, ezúttal a Bernabéuban. Az biztos, hogy Modrić 5 sárga lap miatt ki fogja hagyni a Girona elleni találkozót. Az Ajax ellen minden bizonnyal végig a pályán lesz, majd 10 napot pihenhet a Levante elleni meccsig.


  • Forrás: as.com
  • Szerző(k): DG

Hozzászólások

Tabella