Vinícius Júnior: Most vagyunk a legjobb formában a szezon kezdete óta

Három Real Madrid-játékos nyilatkozott a tegnapi, Alavés elleni győzelmet követően.

Vinícius Júnior
Értékelés: „Ami engem illet, én az egész csapat teljesítményével nagyon elégedett vagyok. Remekül futballoztunk és sikerült győzelmet aratnunk hazai pályán. Így kell folytatnunk a továbbiakban is. Akkor tovább fogjuk csökkenteni a hátrányunkat a Barcelonával szmeben, és talán sikerülhet minden sorozatban győzelmet aratnunk a szezon végén. Zsinórban öt győzelem, most vagyunk a legjobb formában a szezon kezdete óta. Most pihenünk a Barça elleni kupameccsre.”

Ováció: „Álmodni sem mertem róla, hogy alig hat hónap elteltével már a kezdőcsapat tagjaként lépek majd pályára a világ legjobb stadionjában. Szeretnék köszönetet mondani ezért a csapattársaimnak, a szurkolóknak pedig a csodálatos bánásmódért. Túlzott önbizalom? Még csak nem is gondolok ilyesmire. Mindig meghallgatom a körülöttem lévő emberek tanácsait, különösen a családtagjaimtól érkezőket.”

Mariano
Felépülés: „Nagyon boldog vagyok, hogy végre visszatérhettem a pályára, hiszen sérülten nehéz megmutatni a szurkolóknak, hogy én igazán mindent beleadok a csapatért. Örülök a gólomnak és természetesen a győzelemnek is. Egy kicsit ideges voltam. Sosem akarok hibázni ezek előtt a szurkolók előtt. Aztán sikerült betalálnom, és teljesen megszűnt a bennem munkáló stressz.”

Játékidő: „Bármikor készen állok pályára lépni, ezt az edző is tudja. Keményen fogok dolgozni, hogy minél több lehetőséget kapjak, és hogy a legjobbat hozzam ki magamból, illetve a csapattársaimból. A Barcelona ellen 120%-ot fogunk nyújtani, ebben biztos vagyok.”

Thibaut Courtois
Kihívások: „A Real Sociedad elleni vereség óta rengeteget fejlődtünk. Sok gólt szerzünk, s a védekezésünk is javult. Ma is megnehezítettük az Alavés dolgát. Mindössze egyetlen helyzetet tudtak kidolgozni, ami azt jelenti, hogy jó munkát végeztünk. Ami a jövőt illeti, nagy kihívások előtt állunk. Először a Barcelonával kell összecsapnunk a kupában, majd a Wanda Metropolitanóba utazunk. Ha ott sikerülne győzni, akkor megelőznénk az Atlético Madridot a bajnoki tabellán. Vagyunk elég jók ahhoz, hogy kihasználjuk az esélyeinket, és hogy minden előttünk tornyosuló akadály legyőzzünk. Annyi meccset kell megnyernünk ebben a hónapban, amennyit csak tudunk.”

El Clásico a kupában: „Kiegyenlített mérkőzés lesz. Az a legfontosabb, hogy jó pozícióból várhassuk majd a visszavágót.”

Vinícius: „Akkor láttam hasonlót, mikor Hazard oldalán játszottam a belga válogatottban. Vinínek nehéz volt az első néhány hónap, de most már tele van ambícióval és tudásvággyal. A tanácsok és a támogatásunk önbizalommal vértezik fel őt. Pontosan ez az, amire szüksége van. Hatalmas jövő áll előtte. Mindannyian örülünk a fejlődésének.”

Atléticós múlt: „Három évet töltöttem ott. Mindig tisztelettel fogok beszélni a klubról és a szurkolóikról, mert semmi okom sincs az ellenkezőjére. Örökké hálás leszek az esélyért, amit megadtak nekem. Ha kifütyülnek, akkor kifütyülnek, ez a futball része.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK