Felipe Reyes ligarekordot állított be

Újabb mérföldkő a kosárlabdacsapat kapitánya számára.

Fuenlabrada elleni pályára lépésével a bajnokság 18. fordulójában Reyes egalizált a korábbi kiváló kosárlabdázóval, a katalán Joan Creusszal, hiszen ez volt a 778. tétmérkőzése az élvonalban. Ez a legmagasabb szám a spanyol férfi kosárlabda-bajnokság első osztályának történetében. Reyes 21 szezonnal ezelőtt debütált a Liga ACB-ben, a királyi gárdát pedig 2004 óta erősíti. (Érdekesség, hogy korábban az antimadridista szurkolói bázissal rendelkező Estudiantes játékosa volt.)

A 38 éves sportolónak nincs miért szerénykednie, ha a karrierjének sikeressége kerül szóba. Hat bajnoki cím, hat kupagyőzelem és négy szuperkupa-elsőség, valamint két Euroliga-, egy Interkontinentális Kupa- és egy ULEB-kupa-győzelem ékeskedik a neve mellett. Kétszer megválasztották az alapszakasz MVP-jének, s kétszer a bajnoki finélában is kiérdemelte a legértékesebb játékosnak járó díjat. A szezon all-star csapatába háromszor került be.

Reyes így nyilatkozott a meccs után: „Eléggé kemény feladat elérni egy ilyen mérföldkövet, de végül is ez is csak egy újabb mérkőzés a sok közül. Tagadhatatlan, hogy ezzel bekerülök a történelemkönyvekbe, de most egyáltalán nem foglalkoztat ennek a jelentősége. Egy sportolónak mindig meg kell találnia az arany középutat az egészséges önbecsülés és a túlzott önbizalom között. Nem korlátozom magamat konkrét célkitűzésekkel, de nem is akarok elszállni. Annak persze örülök, hogy győzelemmel tudtuk megüneppelni ezt a jeles napot. Nagyon nehéz meccs volt egy olyan csapat ellen, amely mindent beleadott.”

A Real Madrid kosárlabdacsapata jelenleg a bajnoki tabella harmadik helyét foglalja el, de csak négy ponttal lemaradta a listavezető Barcelonától. Címvédőként természetesen nem lehet más célja az együttesnek, mint ismét aranyérmet szerezni. Az Euroligában valamivel jobban megy a csapatnak, ott három nappal a CSZKA elleni rangadó előtt a második helyen állnak a blancók.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK