Egytől egyig: Girona – Real Madrid (1-3)

A várakozásoknak megfelelően sikerült kiharcolni a továbbjutást Katalóniában is, ráadásul nem csak megtartva, de tovább is növelve az összesített előnyt. A srácok pihenhetnek, mi viszont felkapjuk a pennát és a pergament, és felvésünk egy számot mindenki neve mellé, szigorúan szubjektív keretek között.

Csapatok

Girona (5,5)
Bár nem sok esélyük volt a következő körbe kerülésre, nem feltartott kézzel mentek ki a pályára. Az első félidő második felében (a két madridi gól között) erős negyedórát produkáltak, ekkor egyértelműen ők kezdeményeztek. Gólt mégis a második félidőben szereztek, az ekkor különösen aktív Pedro Porro révén, de dicsérhető Tony Lozano is, aki az egész meccs folyamán veszélyt jelentett. A harmadik ember, akit kiemelnék, az az Álex Pachón, aki 2000-es születésű, ezen a meccsen debütált a csapatban, és ha már ott volt, ő adta a gólpasszt a Girona szépítő góljához. A hazaiak számára így maradt a bajnokság, ahol egy stabil középmezőnybeli helyezés elérése lehet az elsődleges cél, kiesési gondjaik szerintem nem lesznek – még ha a kiesőzóna jelenleg három pontra is van tőlük.

Real Madrid (7,5)
Korrekt idegenbeli szereplést tudhat maga mögött a csapat, az otthon összeszedett két gólos előnyt további kettővel sikerült megnyújtani. Solari a visszatérő Navas mellett a legerősebbnek tartott, sok csatát megélt Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo négyesnek szavazott bizalmat, a középpályán újra ott volt a sérüléséből felépülő Llorente, a rotációban ismét szerepet kapó Ceballos, és a nemrég szintén az orvosokat látogató Kroos, elöl pedig Lucas, Vinicius és Benzema veszélyeztethette Gorka kapuját. Solari nem sok látványos meccset hozott kinevezését követően, de ez a tegnapi például eléggé rendben volt. Olyan szituációk után szereztünk gólt, amiket annyiszor hiányoltunk a szezonban, kijátszott akciók és átlövés után. Ezen felül dinamikus volt a támadóegység, rengeteg üresbe futás, területbe felpasszolt pontos labda jellemezte a játékot, és ha ez négy vagy öt gólban csúcsosodik ki végül, akkor sem szólhatott volna egy szót sem a Girona.

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Marcos Llorente (8,5)
Többeket is ki lehetne emelni a találkozóról, mert szerencsére nem egy, az átlagnál jobb teljesítmény volt tegnap, én most a csapatba visszakerülő spanyol középpályás mellett döntöttem. Az egész mérkőzésen rendkívül fegyelmezett, dinamikus, gyors és kíméletlen volt, a labdakihozataloknál a védelemmel egyvonalban segített az akciók felépítésében, gólja pedig a habot jelentette a tortán, kiváló helyzetfelismeréssel lőtte ki a hosszút. A szezon pozitív meglepetése számomra, Casemiróval együtt kijelenthető, hogy ezen a poszton azért eléggé megvagyunk.

190201_Llorente

Keylor Navas (8)
Volt ugyan egy kiejtett labdája, ami kicsit cidri helyzet volt, illetve a gólt talán védhette volna, de hiba lenne nem figyelembe venni azt a 3-4 bravúrt, amit emellett bemutatott, és amik nélkül akár előnybe is kerülhetett volna a meccs során többször is a hazai csapat. Örülhetünk, hogy Solari sem Courtois-val, sem Navasszal nem tud mellényúlni, és egyesünk sorozatos jó teljesítménye megizzaszthatja a vezetőedzőt, hogy kire is számítson első számúként.

Dani Carvajal (7,5)
Remekül kísérte az akciókat, a vezető gól előtt jól játszott össze Benzemával, gyakran be lehetett vonni a játékba az ellenfél térfelén, a mérkőzés elején pedig nagyot mentett a kapu torkából egy lövést követően. Ami számomra az érem másik oldala, az az, hogy a szokásosnál többször mögé tudtak kerülni, illetve egy-két helyzetben kapkodott, és ezért a saját térfelünkön adta el a labdát, amiből indulhatott az ellenfél.

Raphaël Varane (8)
A védelem legjobbja a francia fal volt, kifejelt labdák, szerelések tömkelege, egy különösen veszélyes 1v1 megoldása hibátlanul, egyszerűen nem bírtak vele mit kezdeni a hazai támadók. Kevés alkalommal éreztem úgy idén, hogy átjátszhatatlan, de ezúttal úgy hiszem jár a dicséret.

Sergio Ramos (7)
Furcsálltam, hogy kezdett, lényegében Lukához hasonlóan kaphatott volna pihenőt erre a találkozóra, nem lett volna veszélyben nélküle sem a továbbjutás. 45 perc után ment is zuhanyozni, Nacho váltotta, addig is olyan érzésem volt vele kapcsolatban, hogy nem koncentrál a pályán 100%-kal, de nagy hibái nem voltak.

Marcelo (6)
Továbbra is hiányérzetem van vele kapcsolatban. Kihagyta a meccs második legnagyobb ziccerét, és emellett is sokkal kevesebbet vesz részt a támadásokban, mint előzőleg, viszont védekezésben még mindig sok terület maradt mögötte üresen, amikor feljebb játszott, ami folyosókat jelentett a Gironának. Valószínűleg hatással van erre a Solarival való konfliktusa is, de megnyugtató lenne, ha a régi fényében tudna tündökölni a szezon hátralévő részében.

Dani Ceballos (6,5)
Jó, jó, de valahogy nem az igazi. Az ő esetében magasabbra tettem a lécet, mert a képességei alapján többet kellene mutatnia, de nem sokszor ugorja meg. Mozgása és sebessége előnyt jelent a középpályán, de támadásban kevesebbet kapok tőle, mint amennyit várnék, ritkán ér a kapu elé, és távoli kísérletei sem nagyon vannak, pedig láttuk már, hogy nem rossz a lövőkéje. 

190201_Kroos

Toni Kroos (7)
Benne pozitívan csalódtam, előzetesen aggasztott, hogy egy elég „mozgolódós” kezdőben mire fog menni, hogy fog érvényesülni, és bár kiemelkedni nem tudott támadásokban, meglepően sokszor állította meg a jobb oldalon kibontakozó akciókat, majd osztotta el a labdákat. Nem szeret védekezőbb feladatokat ellátni (általában nem is játszik jól, ha sok defenzív feladata van), de ezúttal nem lehetett rá panasz, a kötelezőt szépen hozta.

Lucas Vázquez (5,5)
Kevés, kevés, kevés. Az előző meccsén nagyon jól játszott, talán ezúttal pihenhetett volna egyet, ha már rendszeres kezdő és kulcsjátékos Solari taktikájában. A meccs ziccere hat méterről a lábában maradt, védekezésben pedig sokkal halványabb volt, mint azt várnánk tőle. Ennek ellenére végigjátszotta a meccset, a nála aktívabb támadókat viszont lekapta Solari – tényleg érthetetlen ez az egész. 

Karim Benzema (8)
Remélem az ellenőrök nem néznek be a kötés alá, mert biztos valami robotikus masinériát gyömöszöltek be Benzema kezébe, és egy profi gamer egy kis karral irányítja őt, a hatást pedig mi, szurkolók élvezhetjük. Komolyra fordítva, ismét egy dupla, ismét egy szép tekerés a franciától, aki nagyon jó formában van jelenleg. A 10/10-es előző meccséhez képest egy fokkal kevesebb volt tegnap, de valahogy azt hiszem elboldogulnánk vele, ha hasonló találkozókat hozna a továbbiakban.

Vinicius Júnior (8)
Ő az, aki a riói strandokról lapátolja Benzema zsebébe a homokot. Karim formája javulásának talán a legkomolyabb összetevője Vinicius játéka, aki szépen lassan az összes spanyol csapat tapasztalt védőjéből bohócot csinál. Az oldalvonalnál beíratott két ellenfelet balettozni, Benzema második gólja előtt pedig övé volt a gólpassz. Ha Solari mindig a legerősebb tizenegyre fog törekedni, a srácnak ott a helye a gálakezdőben, függetlenül attól, hogy hány millió euró, és hány nagy név kényszerül padra emiatt.

Cserejátékosok

Nacho (6,5)
Ramos helyére érkezett a szünetben, sok dolga nem volt, a röviden egy fontos mentésére emlékszem, ezen kívül nem ragadt meg semmi.

Marco Asensio (7)
Benzema helyett érkezett, és elsősorban az ő posztján is focizott, ami számára szokatlan lehetett, pedig erényei alapján ő inkább középen tudna szerintem érvényesülni, mint a szélen. Egy ígéretes lövése volt is, nem mozgott rosszul.

Gareth Bale (4)
Ő viszont kifejezetten bosszantó volt. Az újabb jó meccset hozó Vinicius helyére jött be, látszólag teljesen érdektelenül, belesz*rósan, elkocorászva. Hűen szimbolizálta mindezt az a helyzet, amikor a felé visszagurított labdába csak belerúgott egyet, hadd repüljön, ment is a lelátóra.

190201_Bale

Edzői értékelés

Santiago Solari (7,5)
Röviden: magabiztosan lehozta csapata, amit kellett, a kezdőcsapat rotációját, illetve a cseréket illetően nem voltam vele maradéktalanul elégedett. A biztos továbbjutás kivívását azonban hiba lenne elvitatni tőle, igaz, a Girona ellen ez azért kötelező volt, függetlenül a formától, és a keret helyzetétől.
 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK