Egytől egyig: Espanyol – Real Madrid (2-4)

A Real Madrid ezúttal az RCD Espanyol otthonába látogatott a spanyol bajnokság 21. fordulójában. A Girona elleni győzelmet követően Solari feladata ezúttal sem volt más, mint magabiztos játékkal hozni a három pontot és elérhető távolságban tartani a bajnoki éllovas Barçelonát és a második Altético de Madridot. Következzék tehát a szokásos értékelés, továbbra is szigorúan szubjektív szemmel.

Csapatok

Espanyol (5)
Nagyon gyorsan kétgólos hátrányba kerültek, majd ugyan a szépítés is sikerült, de mégsem tudtak meccsben maradni. A második játékrészben több kapuralövést mutattak be, ez azonban inkább az emberelőnynek tudható be, illetve a Real a három gólos vezetés tudatában és Varane kiállítását követően már nem pörgött maximális fordulatszámon. A találkozó vége felé szereztek még egy gólt, de a pontszerzést nem tudták elérhető távolságba hozni.

Real Madrid (8)
Újabb három pontot zsebelt be Solari alakulata a bajnokságban, ráadásul meggyőző teljesítményt nyújtva tette mindezt. Már negyedóra után két góllal vezetett a csapat, ami egyértelműen jelzi, hogy az utóbbi hónapok gólszerzési problémáit egyelőre sikerült orvosolni. Az első bekapott gól inkább a balszerencsének köszönhető, ugyanis Lucas blokkolt lövése pont Léo Baptistao elé került, majd Varane kiállítása után a lesre állítás nem működött Marcelo beragadása miatt. Alapvetően sikerült uralni a játékot, helyzetek tekintetében az xG is egyértelmű fölényt mutat az ellenfélhez képest (1,18 – 2,37). Labdabirtoklásban sikerült az ellenfél fölé nőni, az Espanyol nem igazán volt meccsben Varane kiállításáig. Több helyen látványos megoldásokat mutatott a madridi gárda, ami egyértelműen jelzi a fejlődést néhány korábbi, vallatással felérő megoldáshoz képest. Mindenképpen biztató, hogy az utóbbi hetekben sikerült kézben tartani a meccseket, ugyanis a fontosabb időszaka a szezonnak most kezdődik a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőkkel, valamint a jövő héten megrendezendő madridi derbivel.

Játékosok

A mérkőzés embere – Karim Benzema (10)
MAGIC! Big Benz felkapta a varázscipőt, hogy aztán olyat mutasson, amit tőle nagyon régen nem láttunk. Olyan produkciót nyújtott ma a francia, hogy tényleg csak azon csodálkozunk, hogy miért nem tud mindig így játszani. Két gólja mellé parádés passzokat adott, úgy ragadt hozzá a labda, hogy arra még Modrić is csettintene, hőtérképe alapján inkább volt támadásban mindenes, mint szimpla csatár, bár ez nála cseppet sem meglepő. Az ellenfél térfelének minden szegletében feltűnt, volt, hogy balról vezette a labdát a védőre, máskor a jobb oldalról teremtett lehetőséget Carvajalnak. Neve mellett könnyen 3 gól is szerepelhetett volna. Előkészítésben is jeleskedett – két egyértelműen assziszt értékű passza volt Carvajal és Modrić felé, akik azonban nem tudták gólra váltani a francia passzát. Négy sikeres csele a csapatban a második legtöbb volt Lucas mögött, sokoldalúságát pedig jelzi, hogy kulcspasszok (5) tekintetében magasan a legjobb volt. A Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában nagy szükség lesz egy ilyen Benzemára, de az Atlético de Madrid elleni városi derbi is nagyon közel van már.

Thibaut Courtois (7)
A társak mindkét gólnál elég kiszolgáltatott helyzetbe hozták, a belga óriás nem igazán tehetett semmit egyik esetben sem. Több alkalommal is jól hárított, a beívelt labdákat magabiztosan húzta le. Ami gyengesége, hogy nem mindig tudja megjátszani hatékonyan a neki hátratett labdákat, inkább az oldalvonalon túl landoltak passzai. 

Dani Carvajal (7)
Határozott mérkőzés Carvajaltól, habár az ellenfél kapuja előtt egy kicsit pontosabb játékkal könnyen gólpasszal és/vagy góllal zárhatta volna a meccset. Alapvetően jól segítette az előre játékot, ugyanakkor beadásai nem voltak igazán pontosak. Varane kiállítása után volt egy nagyon fontos mentése a gólvonalról, ráadásul nem ez volt az első alkalom, hogy az utolsó pillanatban menti meg csapatát a bekapott találattól. 

Sergio Ramos (8)
Sérüléséig a védelem legjobbja volt, védekezésben és támadásban egyaránt. Bárki bármit mond, számomra a világ legjobb védője, saját térfelén többször avatkozott közbe elképesztő ütemérzékkel, az üres területeket jól védekezte le, az ellenfél kapuja előtt pedig parádés dolgokra képes a levegőben. Nem sokan képesek így megfejelni a labdát, hátrafele mozgásból ilyen erővel a hosszúba helyezni a játékszert teljesen egyedülálló teljesítmény. Lecserélése inkább csak elővigyázatosság volt, minden valószínűséggel pályára tud lépni a következő mérkőzésen. 

Raphaël Varane (6)
Nem igazán volt meggyőző a francia teljesítménye, talán a védelem leggyengébbje volt ezúttal. Kiállítása olyan szempontból jogosnak mondható, hogy minimális kontakt esetén is utolsó emberként szabálytalankodott, habár én többszöri visszanézés után sem láttam igazán érintkezést. 

Sergio Reguilón (7)
Továbbra is meggyőző, hatékony helyettese Marcelónak. Mivel a brazil mostanában nem igazán tud formába lendülni, Solari több alkalommal ad lehetőséget a fiatal spanyolnak, aki védekezésben egyértelműen megbízhatóbb teljesítményt nyújt. Több sikeres szerelése is volt, de pár cselt is bemutatott az ellenfél térfelén. Támadó teljesítményben nehéz felvenni azért a versenyt Marcelóval, mindenesetre egy klublegendát kell helyettesítenie, és egyáltalán nem vall szégyent. 

Casemiro (6)
Felemás performansz volt ez a braziltól, akinél nyilvánvaló gyengeségei és erényei is megmutatkoztak. Néhány eladott és sokáig tartott labda mellé fontos szerelések és blokkolt lövések párosultak, párharcainak több, mint felét megnyerte. A támadóharmadban több alkalommal volt kissé körülményes, amivel megakasztotta a támadásokat. Az emberhátrány miatt a meccs vége felé többször kellett mélyen visszahúzódnia, hogy az Espanyol véletlen se érezze meg a pontszerzés hirtelen jött illatát, ezt jól megoldotta a brazil. 

Luka Modrić (8)
Luka kezdi megtalálni azt a varázspálcát, amit a szezon elején elhagyott. A meccs legelején neki köszönhetően tudott vezetést szerezni Benzema, majd Ramos fejére ívelt labdája újabb találatot eredményezett. Benzema passzából könnyen ő is góllal fejezhette volna be a mérkőzést, a befejezés azonban már nem volt tökéletes. Egyértelműen jobban áll neki, hogy szabadabb szerepkörben, egy kicsit feljebb tolva játszik, így könnyebben tud helyzetbe kerülni, de kreativitását is jobban tudja kamatoztatni az ellenfél tizenhatosa előtt. 

Toni Kroos (8)
A megtestesült precizitás visszatérése a középpályára egyértelmű stabilitást adott a támadójátéknak. Benzema után övé volt a legtöbb kulcspassz (3) a találkozón, 96 százalékos pontossággal passzolt, ami nála továbbra is alapvetés. Nagyon fontos eleme továbbra is a Madridnak, hosszú labdái elengedhetetlenek a gyors támadásindításoknál, de az ellenfél által gyakorolt nyomás kezelésében is az egyik legjobb tud lenni. 

Vinícius Jr. (6)
Ezúttal kissé haloványabb teljesítményt nyújtott, legalábbis nem volt annyira látványos, mint az elmúlt mérkőzéseken. Mindössze 20 passza volt a meccsen, nem igazán sikerült bevonni a játékba, a másik oldalon Lucas volt ezúttal a hangsúlyosabb. Ennek ellenére több cselt is bemutatott, valamint kapura lövése szintén jelezte, hogy továbbra is figyelmet érdemel. Ezúttal nem a pályán fejezte be a meccset, Bale váltotta bő egy óra után. 

Lucas Vázquez (8)
Továbbra is erőn felül teljesít Lucas, elképesztő munkát beletéve minden egyes mérkőzésbe. Solari regnálása alatt az egyik legtöbbet koptatott játékos, Bale hiányában egyértelműen ő élvezi a bizalmat, mind védekezésben, mind támadásban hasznos tagja a csapatnak. Meccsenként átlagosan tizenhárom kilométert fut, amivel a liga legjobbja, gyakorlatilag fáradhatatlanul robotolja végig a meccseket. Technikai képzettségben nem ér fel a csapat legjobbjaihoz, de ezt bőven kompenzálja azzal a kemény munkával, amivel kivívja a szurkolók elismerését is. Többek között ezt izgazolja, hogy három sikeres szerelést is bemutatott. Több kapura lövéssel próbálkozott, adott egy gólpasszt Bale-nek a meccs vége felé, valamint nevéhez fűződik a legtöbb sikeres csel (5) . 

Cserejátékosok

Nacho (7)
Jól szállt be a félidőben Ramos helyére, több alkalommal avatkozott közbe nagyon jól időzítve, valamint megfelelő agresszivitással akadályozta meg az Espanyol támadásait. A meccs vége felé tapasztalható laperdőben azért féltem, hogy neki is felvillan a második sárga, végül azonban a pályán fejezhette be a találkozót. 

Gareth Bale (6)
A 64. percben váltotta Vinícius, majd pár perccel később gyönyörű góllal jelentkezett be újra a kezdőcsapatba. Ezen kívül sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz, bár sérülése után ez is bőven több volt, mint amire számítottam. Az ilyen villanások mutatják, hogy helye van a Real Madrid kezdőjében, csak gyakrabban kellene ilyen megoldásokat látnunk tőle. 

Marcelo (5,5)
Varane kiállítása után állt be a védelem bal oldalára, így Reguilón volt az, aki beljebb húzodott a francia helyére. Nem igazán sikerült felvenni a meccs ritmusát, az Espanyol második góljánál habár minimálisan is, de ő tartotta játékban a gólszerző játékost. A félreértések elkerülése végett, egyértelműen a kezdőben a helye, csupán orvosolnia kell az erőnléti problémáit. 

Edzői teljesítmény

Santiago Solari (8)
Ezúttal is jól rakta össze a kezdőcsapatot, Marcelo helyett megint Reguilónnak szavazott bizalmat, Kroos a sérülése után ezúttal már kezdőként kapott lehetőséget a Girona elleni 30 perce után. A támadójáték egyelőre látványos javulást mutat a korábbi hónapokhoz képest, ahogy Modrić és Benzema játéka is, ami a csapat teljesítményét egyértelműen felhúzza. A kiállítás után időben kapcsolt, inkább beküldött még egy védőt Marcelo személyében, hogy az Espanyol véleltenül se tudjon fölénybe kerülni és beszorítani a Real Madridot a saját büntetőterülete elé. Ha sikerül ezt a fejlődést tovább menteni a szezon későbbi szakaszaira, akkor lehet esélye a Realnak még egy trófeára idén is. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK