Kiko Casilla: A búcsú mindig fájdalmas

A Leeds United együtteséhez igazoló hálóőr egy spanyol rádióműsorban adott hosszabb interjút.

Távozás: „A búcsú mindig fájdalmas. A Real Madridnál nőttem fel, leszámítva az Espanyolnál eltöltött időszakot. Ott debütáltam az első osztályban, és ott figyeltek fel rám a válogatott szakemberei is. Mindkét klubot egyformán szeretem. Nagyon élveztem a mögöttem álló éveket, mert mindenhol jól bántak velem, és kivételes játékosokkal futballozhattam egy csapatban. Örömteli emlékekkel távozom.”

Leeds: „Az volt az elsődleges szempont, hogy minél többet játszhassak. Emellett, mindig is kedveltem az angol bajnokságokat, és ez volt a megfelelő időpont, hogy távozzak a Real Madridtól. Így nem volt nehéz meghozni a döntést. Négy évre szóló szerződést írtam alá, remélhetőleg elégedettek lesznek velem.”

Jövőbeli visszatérés az Espanyolhoz: „Sokszor mondtam, hogy a Real Madrid után nagyon szívesen igazolnék az Espanyolhoz. Most nem így alakult, de a jövőben biztos nem mondanék nemet a hívásukra. Boldog lennék, ha ott fejezhetném be a pályafutásomat.”

Courtois érkezése: „Tudtam, hogy mi vár rám Courtois és Navas mellett. Vagy eligazolok valahova, vagy a padon kell ülnöm egy teljes évig. Végül köztes megoldás született azzal, hogy már télen távozom. Ahogy mondtam, ez volt a megfelelő idő erre a lépésre. Nem bántam meg a döntéseimet, mert úgy érzem, hogy így is hasznára tudtam lenni a csapatnak. Harmadik számú kapusnak lenni sosem könnyű.”

A Navas által elszenvedett igazságtalanság: „Ez egy komplikált helyzet. A szurkolók imádják őt, ő pedig kulcsfontosságú szerepet játszott az elmúlt évek sikereiben. Mindenki tudta, hogy Courtois érkezése után hatalmas lesz a csapaton belüli verseny. Ők mindketten kiváló kapusok.”

Lopetegui: „Nagyon meglepett, amikor kirúgták a válogatott éléről. Vagy amikor távozott. Még most sem tudom pontosan, hogy mi történt, vagy hogy kinek a hibája volt, de a játékosok szenvedték meg a legjobban az eseményeket. Ami a Real Madridot illeti, én azt gondolom, hogy Lopetegui egy rendkívül felkészült szakember, de egyáltalán nem volt szerencséje, így nem folytathatta tovább.”

Cristiano: „Mindannyian tudjuk, hogy milyen képességekkel rendelkezik, és hogy a távozása óta nem az elvárt eredmények születtek. A kerettel szerintem így sincs gond, az erőnlét is egyre jobb. Sok mindent meghatároz majd, hogy milyen formában lesznek a következő néhány hétben. Bízom abban, hogy sikerül legalább egy trófeát szerezniük az idény végén.”

Búcsúüzenet a madridistáknak: „Jó lett volt a pályán elbúcsúzni a szurkolóktól, de az események gyorsasága miatt végül nem így alakult. Megtiszteltetés volt számomra ezt a mezt viselni. Biztosan követni fogom a meccseiket, vagy a tévén keresztül, vagy a lelátóról.”

A Suárez–Cuéllar eset: „Angliában ezt biztosan nem fújnák le. (nevet) Szerintem szabálytalan volt, a kapushoz nem lehet hozzáérni az ötösön belül.”

Bielsa: „Jól ismerem őt abból az időből, amikor az Athletic Bilbaót irányította. Mindenkitől a maximumot követeli meg. A stílusa markánsan felismerhető minden egyes csapatnál, ahol csak megfordul. A Leeds tele van fiatal játékosokkal, így számukra különösen előnyös, hogy egy ilyen kiváló szakember irányítása alatt dolgozhatnak.”

Emiliano Sala eltűnése: „Ez egy nagyon szomorú tragédia a Cardiff számára, és általánosságban a futball számára is. Nem így kellett volna lennie. Az élet néha igazságtalan.”

Forrás: El Larguero (Cadena SER)
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK