2019. január 19., szombat

Solari: Rajtunk áll, hogy miként kezdjük az évet

  • Gy. András
  • 2019.01.02. 16:09
Santiago Solari megtartotta idei első mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját, ahol az aktuális ellenfélről, a mérkőzésről és a csapat lelki állapotáról beszélt.

A meccs: „Egy komoly, elkötelezett teljesítményt szeretnénk letenni az asztalra, sok energiával. Nehéz pillanatban van a meccs, de a versenysorozat nem áll meg az ünnepek miatt. Kaptam néhány statisztikát, amiken megpróbálunk majd változtatni. A csapatok egyforma körülmények között játszanak, meg fogjuk próbálni a legjobbunkat nyújtani, annak ellenére is, hogy csak néhány nap áll rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk.”

Az ellenfél: „Magabiztos teljesítményre lesz szükség, nagy erőbedobásra. Nagyon fontos, hogy meglegyen a játék ritmusa, amit energiává és agresszivitássá tudunk formálni mind védekezésben, mind támadásban. A Villarreal változtatni akar a helyzetén. Nemrég váltottak edzőt, saját stadionjukban pedig mindig nagyon nehéz ellenfélnek számítanak. Ez most ugyanaz a csapat, csak a karakterük változott, a stílus és a játékrendszer."

Solari

Az új esztendő: „Szeretnék mindenkinek boldog új évet kívánni, ami remélhetőleg jó egészségben telik majd. Nagyon izgatottak vagyunk a 2019-es év miatt, sok lehetőség van előttünk, minden sorozatban versenyben vagyunk. Fontos, hogy minden játékosra számítunk és izgatottak vagyunk, hogy mindent megnyerjünk.”

Három sorozatban is versenyben: „A labdarúgás egy versenysport, minden egyes nap elszántnak kell lenned. Bármi megtörténhet a futballban. Mindig lehet beszélni játékosokról, akik vagy ott vannak egy csapatnál, vagy nincsenek, de a meccseket minden héten le kell játszani, ezek mindegyike egy lehetőség arra, hogy megmutassuk, készen állunk-e bármire, vagy nem. Ez egy izgalmas versengés, a csoda pedig bármikor megtörténhet. Azok, akik játszanak, nem félnek semmitől. Nagyon izgatottak vagyunk a BL, a kupa és a bajnokság miatt is.”

Csapatszellem: „Mindenki boldognak tűnik számomra, de nem csak most, hanem már nagyon rég óta. Az, hogy trófeával fejeztük be az évet, mindenkinek fontos volt. Szimbolikus jelentősége volt a győzelemnek, hiszen bezárult az általuk korábban elindított győzelmi kör. Most rajtunk áll, hogy az évet a szükséges alázattal kezdjük, ami ahhoz kell, hogy mindhárom sorozatban versenyképesek legyünk.”

Átigazolások: "Nincsenek híreim. Ha lennének, elmondanám őket. Mindenki a keret része. Számomra ez a mérkőzés a fontos. Alázattal és elkötelezettséggel kell pályára lépnünk. Nem az én dolgom, hogy átigazolási stratégiákról beszéljek. Erről nem kell beszélnem, ez belső ügy."

Isco: "Mindenki fontos a keretből, mivel három sorozatban kell helytállnunk. Természetesen Isco is. Ő egy nagyszerű játékos, már eddig is rengeteg szép pillanatot szerzett és továbbra is sok örömet fog okozni nekünk Ahogy a jelenlegi sérültek is. Most elveszítettük Llorentét, Javi Sánchez is kiesett néhány napra. Marianóra és a többiekre is szükségünk van."

A saját jövője: "Boldog vagyok és a napi munkámra koncentrálok. A futballban egy hónap egy év, egy év pedig egy örökkévalóság. Ez egy jó gyakorlat arra, hogy a napi munkára koncentráljunk."


  • Forrás: realmadrid.com; MARCA
  • Szerző(k): Gy. András

Hozzászólások

Tabella