2019. március 23., szombat

Nyolc kiemelkedő pillanat 2018-ból

  • Zs. Csaba
  • dec. 31, 2018, 10:32 de
Így igaz. Eltelt egy újabb év, ami telis-tele volt emlékezetes pillanatokkal. Volt köztük olyan, amikor örömünkben, de olyan is, amikor bánatunkban morzsoltunk el néhány könnycseppet. Most megpróbáljuk felidézni ezeket a teljesség igénye nélkül, kiválogatva a számunkra legkiemelkedőbb momentumokat. Nem számít, hogy az emlék pozitív-e vagy negatív, a libabőr garantált.

Kupafiaskó a Leganés ellen

A klubvilágbajnokságon aratott győzelmet követően nem indult fényesen az esztendő, de abban biztosak vagyunk, hogy a Király-kupából való kiesést még nem sikerült mindenkinek elfelejteni, hiszen kellőképp emlékezetesre sikerült. Az idegenben aratott 1-0-s győzelmet követően kedvező helyzetből várta szeretett klubunk a hazai pályán játszandó visszavágót, ám győzelem és továbbjutás helyett csak hidegzuhanyt kaptak a Bernabéuba kilátogató szurkolók. Ahogy azt már megszokhattuk, a kiscsapat egyik játékosa (ez esetben Eraso) előbb meglőtte élete gólját a Real Madrid ellen, majd gólpasszal segítette társát és 2-1-es győzelemre vezette a Leganést. Az egészben a legfájóbb, hogy a „gálakezdő” több tagja is a pályán asszisztált ehhez: a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára ugyanis Sergio Ramos, Isco és Benzema is, de mellettük Asensio, Nacho, Lucas, valamint Kovačić is lehetőséget kapott, tehát nem állíthatjuk, hogy Zinédine Zidane a Castilla magját küldte volna a pályára. A meccset követően természetesen elszaporodtak a csapat teljesítményét bíráló kritikák, valamint felerősödtek a Zidane menesztését követelő hangok is. Tisztán emlékszünk, milyen gyászhangulat közepette indulhatott csatába a Real Madrid hadserege a PSG elleni BL-nyolcaddöntőbe, ahol aztán…

Csillogás a PSG ellen

Hazai pályán kezdett a csapat. Az első meccs egy taktikailag igen kiélezett csatát hozott, és az állás 1-1 volt egészen a 83. percig. Azt megelőzően viszont történt valami nagyon fontos: a 79. percben Zidane cserére szánta el magát, lekapta Casemirót és Iscót, és beküldte Lucast, valamint Asensiót, némileg átalakítva ezzel az addigi formációt is. És hát a kopasz húzása ismét bejött, ahogy majdnem mindig. A két, energiától és önbizalomtól duzzadó játékos óriási 10 percet produkált, összehoztak két gólt – először Cristiano, majd Marcelo góljához asszisztáltak, kialakítva a 3-1-es végeredményt. Apropó, Marcika gólja… az idény egyik legszebb pillanata volt, amint brazil bohócunk a kritikák kereszttüzében álló Zizounak ajánlotta góllját, így nemcsak verbális úton védve példaképét és edzőjét, hanem a pályán, a tettek mezején is. A két héttel későbbi, idegenbeli visszavágó aztán szintén madridi sikert hozott (a klub és jómagam születésnapján, amit ezúton is köszönök!), a főszerepben pedig ismét a két rendkívül fegyelmezetten játszó szélső, Asensio és Lucas Vázquez álltak, akik akkor már a kezdőcsapat tagjaként segítették a társakat.

BL-menetelés Európa „kiscsapatai” ellen

Mert azt mind tudjuk, hogy a királyi gárda útja a döntőig mindig egyenes és csudaszép virágokkal tarkított. Ezért idén a kieséses szakasz után előbb a PSG, majd a Juventus és a Bayern München várt a csapatra. Mindkét összecsapás szolgáltatott számunkra emlékezetes pillanatokat. Mégis ki ne emlékezne a Juventus elleni idegenbeli háromgólos győzelemre, vagy Cristiano Ronaldo zseniális ollójára… arra a pillanatra, amikor a madridi mezben először tapsolta őt állva az idegenbeli szurkolósereg. Megható, emlékezetes pillanat volt.  És hát, ki gondolta volna akkor, hogy… Na mindegy. A visszavágó már közel sem volt ennyire sima, de annál emlékezetesebb, hiszen a 97. percben, egy büntetőnek köszönhetően biztosította be a csapat a továbbjutást, egy 1-3-as vereséggel. Az volt az a meccs az évben, amikor a legtöbben rágták bőrig a körmüket, ebben biztos vagyok, ahogy abban is, hogy a 97. percben többezer szomszéd hallhatta a híres SIIIIIIIIIIIIII-t, vagy „Ott van [email protected]!”-et. És hát tényleg ott volt, ahogy a csapat is az elődöntőben. A Bayernnel aztán először idegenben mérkőzhetett meg a csapat, ahol két zseniális találatot láthattunk: előbb Marcelo lőtt gólt kapásból a hosszú alsóba, majd Asensio is bevette a müncheniek kapuját egy szép támadást követően. A visszavágón BigBenz duplájának köszönhetően egy 2-2-es döntetlennel jutott döntőbe a csapat, zsinórban harmadjára. A fellegekben jártunk.

Történelmi triplázás a Bajnokok Ligájában

Úgy is sikerült, hogy a madridistákon kívül mindenki a Real Madrid ellen szurkolt. Ezen a meccsen is volt egy fordulópont, egy csere, ami megváltoztatott mindent: a tavasz során a sérülések következtében némileg kegyvesztetté vált Gareth Bale a 61. percben lépett pályára, majd 3 perc elteltével meglőtte élete, valamint a Bajnokok Ligája történetének egyik legnagyobb gólját. Sajnálatos és egyben érthetetlen, hogy a Puskás-díjra végül nem volt elég, tekintve a kivitelezést és a találat fontosságát. Az is sajnálatos, hogy a döntő és a győzelem kapcsán nem erre, hanem Karius két bakijára, valamint Salah sérülésére és a már-már gyilkosként emlegetett Sergio Ramosra emlékeztek a legtöbben. A keserédes szájízt tovább alapozta, hogy nem sikerült igazán kiélvezni a győzelem és a történelmi triplázás édes ízét, köszönhetően Cristiano Ronaldo szavainak, melyeket a mérkőzés lefújása után néhány perccel hintett el az útjába kerülő első újságírónál. A szurkolók körében az öröm és az önfeledt ünneplés helyett a félelem és az idegesség uralkodott. Mi viszont csak arra kijevi teljesítményre és győzelemre szeretnénk rávilágítani és emlékezni, amivel a Real Madrid újabb fejezetet nyitott a labdarúgás történetében. Annak az estének (is) köszönhetően elmondhatjuk, hogy tanúi lehettünk a Real Madrid története során látott egyik legsikeresebb és legeredményesebb korszaknak.

Zinédine Zidane távozása

A május 26-i eseményeket követően még alig tért magához a madridista sereg, ám május 31-én a klub közlemény formájában tudatta, hogy Zinédine Zidane rendkívüli sajtótájékoztatót kíván tartani. Megindultak a találgatások, sokan úgy gondolták, hogy a francia a szerződéshosszabbítását jelenti majd be, ám ennél borúlátóbb jóslatok is érkeztek, és sajnos utóbbiak igazolódtak be. Azt követően, hogy a francia edzőként is történelmet írt a csapattal, edzőként is bevéste magát a Real Madrid családjának és történetének legszűkebb elitjébe, Zizou bejelentette, hogy távozik a klub vezetőedzői pozíciójából. Lényegében bejelentette, hogy ismét a csúcson hagyja abba, igazi úriember módjára. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy szavaival olyan gondokat is előrevetített, amik egyértelműen változásért kiáltottak. Olyan változásért, változásokért, amelyek végül nem történtek meg, így a szavaival élve, a csapat az új impulzus nélkül csak árnyéka önmagának. Szomorú nap volt az a madridisták számára, hosszú idő után először nem örömünkben sírtunk. Még ma is libabőrrel jár, ha elolvassuk a játékosok üzeneteit, amiket a bejelentést követően osztottak meg a közösségi médiában. A bajtársak mellett mi is megpróbáltunk méltóképp elbúcsúzni az ikontól, az egyik legnagyobbtól, ám titkon, ott legbelül mindannyian arra várunk, hogy egy nap visszatérjen a Real Madrid kötelékébe. Nem azért, mert akkora taktikai zseni lett volna, hanem azért, mert az ellenfél számára is hátborzongató volt a pálya szélén látni a történelem egyik legjobbját, aki olyan feketemágiát alkalmazott, melyre nem volt ellenszer. Mindemellett ez az ember egy olyan csapatot, sőt, inkább családot formált a Real Madridból, amely tagjai képesek lettek volna meghalni egymásért a pályán. És ha már pillanatok: a kopasznak is volt néhány priceless pillanata, elég csak például a reakciójára gondolni Ronaldo vagy Bale ollóját követően. A távozásával kapcsolatos legemlékezetesebb és legbeszédesebb momentumot mégis ez a kép szolgáltatta: 

Cristiano Ronaldo búcsút int a Real Madridnak

Június 10-én hivatalossá vált az, amit már sokan sejtettek, ám mégsem mertek elhinni: Cristiano Ronaldo elfogadta a Juventus ajánlatát, és búcsút intett a Real Madridnak. Hamar kiderült tehát, hogy a BL-döntőt követően nem a levegőbe beszélt. Zizou fájdalmas búcsúját követően így tíz napunk volt arra, hogy felkészüljünk az újabb gyomrosra – szerintem nem sikerült. Megannyi madridista kedvence és példaképe távozott, de Zidane-hoz hasonlóan ő is olyan nyomot vésett a klub történelmébe, amelyet lehetetlen lesz kitörölni onnan. Ami a jelenlegi keretet illeti, azóta is ott tátong a portugál távozásával keletkezett űr, és bár sokan reménykednek, hogy sikerül azt betölteni, nem biztos, hogy ez így lesz. Egyetlen játékos megszerzésével szinte biztos, hogy lehetetlen ez a küldetés, ám építkezéssel, türelemmel (amiből nem sok van Madridban) és együttes erővel sikerülhet. Nemcsak szomorú pillanat fűződik azonban a portugál távozásához – ott volt például a BL-győzelem ünneplése is a Santiago Bernabéuban, ahol 80 ezer ember együttes erővel próbálta meggyőzni a szupersztárt, hogy maradjon Madridban. Még most is itt van a fülemben, ahogy zúgott a „Cristiano quédate!” rigmus. Lenyűgöző pillanat volt, ami szintén tanúskodott arról, hogy egy igazi családhoz tartoznak a játékosok, és tartozunk mi is. A legnagyobb családhoz.

Egy, aki mindent visz - Luka Modrić

A mögöttünk álló bő tíz év során nem ahhoz szoktunk hozzá, ami idén történt. Kaká Aranylabdája óta egy generáció nőtt fel azon, ahogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi agyament módjára hajszolja egymást az egyre nagyobb és nagyobb sikerek felé. Egy generáció nőtt fel azon, hogy egy olyan díj, mint az Aranylabda, be lett bugyolálva a statisztikák és gólok száma építette takaróba, pedig korábban ez a kitüntetés korántsem csak arról szólt, hogy az aktuális évben ki lőtte a legtöbb gólt – ha így lett volna, az olyan mágusok, mint Zidane, sosem nyerték volna meg a bogyót, pedig mellettük is kivételes góllövők szaladgáltak a pályán, akik több tucat meccset döntöttek el találataikkal ugyanabban az évben. Nos, idén borult a sorminta, és jött valaki, aki mindent vitt. Nem a góljai, hanem a játéka, és a játékra gyakorolt hatása miatt. Valaki, aki nem a statisztikai mutatóival, hanem kitartásával és a játék iránti szenvedélyével, lenyűgöző alázatával vette meg kilóra a világ szakembereit, szurkolóit és újságíróit. Kétségtelen, ez az esztendő Luka Modrićról, a karmesterről szólt. A tavasz során lélegzetelállító játékot hozott, kulcsszerepet játszott a csapat BL-menetelésében, csupaszív játékával folyamatosan lendületet tudott vinni a Real Madrid támadásaiba, majd pillanatokkal később fáradhatatlanul nyargalt vissza és mentette meg csapatát egy-egy rendkívül fontos szereléssel vagy labdaszerzéssel. Aztán jött a nyár, a világbajnokságon is remekelt, hazája válogatottját társaival karöltve a döntőig repítette. Ősszel talán pont ennek a kiemelkedő fél évnek a hozadékaként vált szürkébbé a játéka, ám meg kell jegyezni, hogy előtte nagyon magasra tette a lécet. Az egyéni címek begyűjtéséhez azonban így is eleget tett, és minden nevesebb individuális díjat bezsebelt: ő lett a Bajnokok Ligája legjobb középpályása, a világbajnokság legjobb játékosa, az év játékosa az UEFA-nál, a FIFA-nál és ő nyerte a France Football Aranylabdáját is. Luka Modrić 33 éves korában elérte azt, amiről a legtöbb futballista csak álmodozhat: felült a futball toronymagasan lévő trónjára. Tekintve, hogy honnan indult gyerekként, honnan indult a Tottenham és a Real Madrid csapatában, ez óriási eredmény, ami nem akármilyen személyiségről tesz tanúbizonyságot. Ezt a mesebeli történetet csak egyetlen dolog tette keserédessé: saját klubjának szurkolói, hiszen voltak olyanok, akik képtelenek voltak elfogadni, hogy most nem a számok döntöttek. Ez azonban nem feltétlen az emberek, sokkal inkább a rendszer hibája: ha valaki az elmúlt tíz év láttán nőtt fel a futball világában, az érthető módon másképp tekint az Aranylabdára. Én viszont örülök, hogy mindez így történt idén. Így talán a díj visszanyeri régi mivoltát, Luka Modrić pedig azt is elmondhatja magáról, hogy úttörőként sikerült visszafordítania egy olyan folyamatot, ami közel sem volt egészséges a futball világára, valamint az olyan apró zsenikre nézve, mint amilyen ő maga is.

Újra a világ tetején

A sikerek édesítette tavaszt, valamint a könnyek áztatta nyarat követően félve vártuk az új idény kezdetét. A Real Madrid Julen Lopetegui irányításával vághatott neki a 2018/19-es idénynek, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tulajdonképpen az történt, amire sokan számítottak: Zinédine Zidane és Cristiano Ronaldo öröksége túl nehéz volt mind a stáb, mind a csapat számára. A Zizou által májusban emlegetett új impulzus nem érkezett meg, a szavaival előrevetített problémák viszont igen, a helyzet áldozatául pedig – ahogy az lenni szokott – az új edző esett. Julen Lopetegui nem tudta megvalósítani elképzeléseit Madridban, az eredmények nem jöttek, így mennie kellett. Ha szigorúan emberi oldalról tekintünk a történetre, akkor sajnálatos, ami ezzel az emberrel hónapok alatt történt: már a Real Madridhoz való érkezése sem volt zökkenőmentes, hiszen a bejelentést követően menesztették a nemzeti csapat szövetségi kapitányi posztjáról, a világbajnokság kezdete előtt egy nappal. Aztán jött a lejtmenet a Real Madriddal. Sajnáltam Julent, hiszen vérbeli Madridista és emberileg is nagyon szimpatikus, de ez nem az a klub, ahol eredményeket lehet beáldozni az átalakulás miatt. Helyére a jobb eredmények reményében előbb ideiglenesen érkezett Santiago Solari – a vezetőség tehát újra az utánpótlás edzőjéhez nyújt, csakúgy, mint anno Zizou esetében. A klub korábbi játékosával a kispadon az éledezés jeleit mutatta a csapat, melynek eredményeképp véglegesítették Solari szerződését. Bár az argentin mesterrel is becsúszott egy-két kínos eredmény (Eibar, CSZKA…), egyelőre stabil a helye a klub vezetőedzőjeként, és hetek leforgása alatt megszerezhette első trófeáját edzőként a Real Madriddal, hiszen a klubvilágbajnokságon tükörsima úton ült fel a klub a világ trónjára. Zsinórban harmadjára. Tudom, hogy ezt a trófeát övezi a legkevesebb figyelem, de ez is egy újabb trófea, és ki tudja, hogy mit hoz a jövő, talán ezt is jobban fogjuk értékelni. Mert a baljós árnyak bizony ott vannak, folyamatosan az arcunkba lettek tolva már az előző idény során is, a mostani ősz folyamán pedig végképp. Az már a jövő zenéje, hogy erre mit lép az edzői stáb és a vezetőség, most viszont élveznünk kell, hogy a történelmi BL-triplát követően újra ott ülünk a világ legmagasabban elhelyezett trónján.

És hogy mit hozhat a 2019-es esztendő? Nehéz megmondani, de őszintén reméljük, hogy imádott klubunk esetében nem igazolódik be a rengetegszer mantrázott közhely, mely szerint magasról lehet a legnagyobbat esni. Mégis mi mást kívánhatnánk hát, mint madridi sikerekben és trófeákban gazdag, boldog új évet nektek és a csapatnak egyaránt!


  • Forrás: penamadridista.hu
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella