Gondolkodás nélkül mi az első kép, ami beugrik a világbajnokságról?
A döntő végét jelző sípszó. Őszinte leszek, a mérkőzés vége előtt öt-tíz perccel már az órát lestem. A karrierem során először fordult elő velem ilyen. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy „Sípolj! Sípolj! Sípolj! Legyen már vége…” Azt hiszem, rendben van ez így. Persze voltak már nehéz mérkőzéseim, amelyeken őrizni kellett az eredményt, de a világbajnokság döntője azért más tészta. Az utolsó sípszót hallani egy különleges és nagyon erős pillanat volt.
Mitől volt más az Oroszországban látott francia válogatott a korábbiakhoz képest?
Úgy gondolom, hogy a lelkiállapotunk különbözött. Mindannyian ugyanazzal a céllal érkeztünk, s ezért hajlandóak voltunk mindent megtenni. Mindenki a világbajnokság megnyerésére fókuszált, s ezért készek voltunk a csapatnak, a közösségnek alárendelni az egyéni érdekeinket. A játékban mindvégig egységesek voltunk, miközben azt mondogattuk, hogy „így, és így kell játszanunk. Mindenkinek.” Együtt, másokkal karöltve sokkal messzebbre jut az ember. Például Pogba, aki egyébként bármire képes a labdával, a játék minden eleméből kivette a részét. Mondhatjuk, hogy közös volt a szemlélet.
Mikor jöttél rá, hogy a megfelelő úton jártok, és hogy arról nem szabad letérni?
Én elég hamar, a Peru elleni 1-0-s mérkőzésen. Az ott tapasztaltak alapján éreztem, hogy így jó lesz, tudjuk, hogy mit kell játszani, tudjuk mi a dolgunk. Ezt követően jött egy nem túl izgalmas összecsapás a Dánok ellen (0-0 – a szerk.), ugyanakkor biztos voltam abban, hogy megfejtettük a képletet.
Erősnek éreztétek magatokat?
Egyértelműen. Ellenére annak, hogy a kezdés nem volt lenyűgöző, a Peru elleni mérkőzés döntőnek bizonyult. Működött a kommunikáció, tudtuk kinek hol a helye, kinek mi a dolga. Fejben minden kitisztult.
Van különbség a Bajnokok Ligája és a világbajnokság megnyerése között?
Hogyne. Persze mielőtt átéltem volna, fogalmam sem volt róla. Azt gondoltam, hogy némiképp különbözik a győzelem felett érzett mámor, de lényegét tekintve nincs nagy eltérés. Aztán jött a világbajnokság, ami semmihez sem fogható. A legnagyobb dolog, ami egy játékossal történhet.
És vajon miért? A hazád támogatása, esetleg a szülők miatt?
Igen, azt hiszem, ezek mind közrejátszanak ebben. A tény, hogy a hazádat képviseled, az emberek mind mögötted állnak és azért lépsz pályára, mert büszke vagy a származásodra. Egészen más a hazádért játszani, mint egy másik országban futballozni. Persze megnyerni a Bajnokok Ligáját is hihetetlen érzés. Nem is mondok többet, nem akarom leszólni a klubsorozatokat, de a világbajnokság egészen más.
Összefoglalva: a Bajnokok Ligája a labdarúgás szerelmeseinek, míg a világbajnokság minden földlakónak különleges élmény?
Igen, erről van szó.
Van olyan mondat a tarsolyodban Didier Deschamps-tól, amely megragadt benned?
Természetesen. Egy eligazítás alkalmával azt mondta, hogy „nem jó meccset kell játszanod, hanem annál is jobbat”. Aztán már csak annyit mondott „Csináld!” Még csak nem is egy mondat, csupán egy szó. Most is nevetek rajta, hiszen itt vagyok egy világbajnoki címmel. „Csináld!”, ennyire egyszerű lenne. (nevet) A mérkőzésekre nem is emlékszem, csupán erre az egy szóra. Egyszerű, pontos, hatásos.
Egy meghatározó részlet?
Számomra nagyon fontos, hogy a csapat közös felelősséget vállalt. A mérkőzések előtt két, három, négy, akár öt játékos is beszélgetett egymással attól függően, hogy kinek vagy kiknek volt arra szüksége. Apró eligazítások, hogyan állítsuk meg az ellenfelünket, hogyan védekezzünk. Ezeket mind a csapat tagjai, mi, játékosok kezdeményeztük. Mindnek komoly jelentősége volt a világbajnokság megnyerése szempontjából. Még akkor is, ha az edző ellát minket a megfelelő iránymutatással, végső soron minden rajtunk múlik. Nekünk kell jól éreznünk magunkat a pályán, nekünk kell kommunikálnunk egymással. Mindez fontos részét képezte az elvégzett munkának, melynek olyan karakterisztikus és meghatározó egyéniségek képezték az alapját, akik végül az egekbe emelték ezt a kis közösséget.
Hova rangsorolnád az utolsó Bajnokok Ligája-győzelmet?
Ezen a szinten a játékosok már nem tesznek különbséget a címek között, azok egyenértékűek. Ha mégis választanom kellene, akkor azt mondanám, hogy emocionálisan az első és a negyedik a legmeghatározóbb. Nem mintha a Tizenegyedik és Tizenkettedik kisebb jelentőséggel bírna, nem erről van szó. De az utolsó mégis csak sorozatban a harmadik volt, történelmi tett. Az idény kezdetén nem volt ember, aki hitt volna benne. Nem hallottunk mást, minthogy „Szép volt, háromszor nyertetek, sikerült a címvédés… Ideje átadni a stafétát.” Épp ezért nagyon elszántak voltunk. Íme, egy újabb kihívás, kemény küzdelem lesz. Aztán ott van a Tizedik: az első az az első. A kezdete mindennek.
Mi a Real Madrid titka? Sok gazdag és hatalmas klub van, mégsem ennyire sikeresek. A tőke nem mindig tesz eredményessé egy csapatot…
Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni. Itt szüntelenül nagyon komolyak az elvárások. A klub minden részlegén, az utánpótlás minden szintjén elhivatott emberek dolgoznak. A csapatban csak versenyzők vannak, olyan emberek, akik napról napra éhesek a győzelemre. Ez a mentalitás a Real Madrid DNS-ébe ivódott. Még a szurkolóink is, miközben épp az újabb Bajnokok Ligája-elsőséget ünneplik, azt skandálják, hogy a megnyerjük a következőt is. A győzelem e klub lényege.
Azonnal éreztük, amint beléptünk ide…
Minden a győzelemről szól, ez elvárás. Nemcsak azért vagyunk itt, hogy futballozzunk, hanem a kiemelkedő teljesítmény, és az újabb és újabb címek elhódítása miatt is.
A három részes interjú első részét itt olvashatod!
Folytatjuk…
